Zalaegerszeg

2015.06.29. 13:23

Szibériai fiatalok Zalaegerszegen

Szurguti gyerekek újabb csoportja érkezet Zalaegerszegre és két héten keresztül ismerkednek majd hazánkkal és a Zalaegerszeggel.

Jóna István

A negyven 9 és 17 év közötti gyermeket és kísérőiket Gecse Péter alpolgármester és Velkey Péter Humánigazgatási osztályvezető fogadta a városházán. A nyelvi nehézségek leküzdésében Horváth István a Vásárcsarnok vezetője segített a feleknek. A nyugat- Szibériából érkező csoport az itt tartózkodásuk alatt kirándulást tesznek a fővárosba, megnézik a Balatont és kézműves foglalkozásokon keresztül ismerkednek majd a magyar kultúrával.

A csoport vezetője Olga Chebysheva elmondta, hogy a szibériai gyerekek körében egyre népszerűbb ez az utazási lehetőség és sokan kíváncsiak Zalaegerszegre. A tapasztalataik nagyon jók, mivel nagyszerű programokat találtak ki nekik a szervezők. Egyben szívesen vennék, ha a magyar gyerekek is ellátogatnának Szurgutba, vagy Tyumenba, ahol viszonozhatnák a kedves fogadtatást és megismertetnék a fiatalokat a finnugor nyelvközösség és a Hansi-Manti kultúrkörrel. Velkey Péter zárásként elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak szibériai szociális intézményekkel, hogy a jövőben ezen a téren is kapcsolódhasson egymáshoz a két nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!