Zalakaros

2017.04.26. 12:31

Bővíteni kell a zalakarosi civil házat

A fürdőváros önkormányzata pályázatot nyújtott be a civil ház bővítésére. A beruházás keretében az épülethez újabb részt toldanának, illetve beépítenék a tetőteret.

Horváth-Balogh Attila

A zalakarosi civil házat tavaly adták át. A korábbi elképzelések egy nagy volumenű közösségi centrum kialakításáról szóltak, de azt a tervet a költségmegtakarítás érdekében a 2014-ben felálló új képviselő-testület elvetette. Helyette vette napirendre egy másik alternatíva megvalósítását, melynek keretében az önkormányzat Hegyalja utca 40. alatti, közel 100 négyzetméter alapterületű épületének földszintjét alakították át civil házzá, 22 millió forintos ráfordítással.

Fotó: Gergely Szilárd

A korábban fogorvosi szolgálati lakásként funkcionáló ingatlan különlegességét az adja, hogy szinteltolásos, ami az alapterület közösségek számára használható részét két, egy 36 és egy 24 négyzetméteres területre osztja, amiket 60 centiméteres szintkülönbség és egy lépcső választ el egymástól. A zalakarosi civil szervezetek már a tervezés során jelezték, hogy nem férnek el a házban. A képviselő-testület azonban kitartott elképzelése mellett. Zalakaros új civil háza 2015-ben elkészült, azzal a kitétellel, hogy később bővíteni lehet. Most erre is sor kerülhet: a képviselő-testület döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az önkormányzat egy közel 90 négyzetméteres épületrész hozzáépítéséhez. A kalkuláció szerint ez további 20 millió forintot igényelne. További 3 millió forintot pedig az általános céltartalék terhére különítettek el, melyből sor kerülhet a civil ház tetőterének beépítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!