Zalakaros

2016.08.21. 15:17

Gazos telkek: panaszkodik olvasónk

Zalakaros – A fürdővárosban lakó olvasónk, Kovács Zoltán kereste meg lapunkat egy olyan problémával, ami vélhetően nem csak őt érinti.

Horváth-Balogh Attila

Mint azt levelében írta: két hónapja jelezte a nagykanizsai földhivatalnak és a zalakarosi polgármesteri hivatalnak, hogy a Diófa utcában több ingatlan is elhanyagolt, gazos, tavaly óta nem voltak kaszálva. Pedig van, ahol a tulajdonos a területen is lakik, mégsem történt semmi. Levélírónk állítja: tavaly is ugyanez volt a helyzet, s azt kéri az illetékesektől, hogy rendeljék el a kényszerkaszálást, ne várják meg, míg a téli fagy megoldja a problémát.

Megkerestük az ügyben Novák Ferencet, Zalakaros polgármesterét is, aki válaszában azt írta: a június 17-én hozzájuk beérkezett bejelentés alapján az érintett zártkerti ingatlanoknál helyszíni bejárást tartottak, s helyrajzi szám alapján beazonosították a bejelentett gazos területeket. Ezek az ingatlanok zártkerti besorolásúak, ezért az eljárás lefolytatása érdekében június 23-án megkeresték az illetékes Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Földhivatali Osztályát. „Tudomásom szerint a Földhivatal helyszíni ellenőrzést tartott és az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait kötelezte ingatlanuk lekaszálására, rendbetételére" – írta a polgármester. Azaz: remélhetőleg hamarosan megoldódik a probléma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!