Zalakaros

2014.08.06. 15:25

Virágos városszemle volt Zalakaroson

Zalakaros - A szakadó eső sem riasztotta el a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny szemlebizottságát szerdán attól, hogy megtekintse a korábbi évekhez hasonlóan az idei megmérettetésen is résztvevő fürdőváros virágos területeit.

Horváth-Balogh Attila

 

Novák Ferenc polgármester ugyanolyan sikeres szereplésben bízik, mint amilyen az elmúlt időszakot jellemezte.

– Természetesen, a településközpontunkat, a templomunk közvetlen környezetét, az arborétumainkat, tehát egy szóval az általunk szépnek tekintett közösségi tereinket mutatjuk be a verseny szemlebizottságának – mondta el elöljáróban a polgármester, aki a Karos Park Kft. képviselőinek társaságában vezette végig a városon a háromtagú (Lancsák Lajos nyugalmazott nagykanizsai főkertész, Lancsákné Kámán Terézia kertészmérnök és a Magyar Turizmus Zrt. képviseletében Bankó Péter alkotta) szemlebizottságot. – Reméljük, hogy ezek kialakításához és ápolásához kapcsolódó munkánk nem csak a látvány, hanem a szakmaiság szempontjából is meggyőzi a bizottság tagjait és sikerül előkelő helyen végezni a versenyben, ahogy erre korábban már volt is példa.

Ennek kapcsán Biczó Tamás, a Karos Park Kft. ügyvezetője elmondta: Zalakaros 2002-ben nyerte meg a magyarországi versenyt, egy évvel később pedig ezüst minősítést érdemelt ki, de ezen kívül is több elismeréssel büszkélkedhet. Kijelentette továbbá, hogy a maguk részéről most is megtettek mindent, amit lehet a siker érdekében.

– Kiültettünk közel 30 ezer kannavirág-tövet, 26 ezer darab egynyári virágot és majdnem 36 hektárnyi zöldfelületet gondozunk – mondta el.

Lancsák Lajostól, a szemlebizottság elnökétől megtudtuk: az idei értékelő szempontok sokkal kevesebb szubjektivitást engednek meg, mint a korábbiak.

– Nem csak a virágosítás milyenségére és minőségére figyelünk, hanem vizsgáljuk a település növényeinek, fáinak és cserjéinek állapotát, tisztaságát és egyre nagyobb mértékben a fenntarthatóságot is – magyarázta. – Mindezt mérlegelve kapja meg tőlünk pontjait a település és az országosan legjobbak közül választják ki azt, aki indulhat a nemzetközi mezőnyben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!