2016.12.17. 17:55
Vannak hiányosságok
ZALALÖVŐ - Az érdekvédelem az egyik legfontosabb feladata a Zalalövői Mozgássérültek Csoportjának, de a közösségi programokra is kiemelt hangsúlyt fektetnek.
Többek között erről beszélt lapunknak a péntek este tartott évzáró összejövetel kapcsán Bakonyi Józsefné, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke, valamint Belső Jánosné, a helyi csoport vezetője. Mint mondották, az 56 fős zalalövői civil szervezet igen összetartó, hiszen a tagság jellemzően azonos nehézségekkel s ugyanazokkal a problémákkal küzd. Gondot jelent számukra a foglalkoztatás kérdése, illetve nehéz a fiatalokat megszólítani, ezért a megyei egyesület látszáma csökkent. Az akadálymentesítés terén sok pozitívum történt, de nagyobb odafigyelést igényelnének, illetve továbbra is vannak hiányosságok.