Zalalövő

2015.12.21. 17:50

A legidősebb lakókat személyesen köszöntik

Zalalövő – A település kilencven év feletti lakóit külön is köszönti otthonukban a város vezetése.

Gyuricza Ferenc

Pintér Antal polgármester és Szabó Balázs alpolgármester hétfőn látogatott el a legidősebb zalalövőiekhez.

– Ez nagyon kedves gesztus, hogy gondolnak ránk, látszik, hogy van szeretet a szívükben. Köszönöm, hogy engem is felkerestek – fogadta a két városvezetőt a 92 esztendős Farkas Aladárné, de valamennyi helyszínen hasonlóan reagáltak a karácsonyi látogatásra, és persze örömmel fogadták az önkormányzat szerény ajándékát is.

– Az adventi köszöntés hagyománya már több évre vezethető vissza, ha pontosak az emlékeim, 2009-ben döntötte el az önkormányzat, hogy karácsony előtt személyesen keressük fel a város legidősebb lakóit, azokat, akik már betöltötték a kilencvenedik évüket – mondta Pintér Antal polgármester. – Ebben az esztendőben összesen 13 személyhez látogatunk el.

Pintér Antal azt is hozzátette: a legidősebb zalalövői a 103 esztendős Tóth Józsefné, akit jelenleg kórházban ápolnak. Az idős asszony az orvosok véleménye szerint a jövő héten térhet majd haza a családjához, ezért őt akkor köszöntik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!