Zalalövő

2016.08.18. 18:05

Élményt kínáltak

Zalalövő - Több nyári tábort is szervezett az ellátási területén élő gyermekek részére a Zala Menti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény család- és gyermekjóléti szolgálata.

Gyuricza Ferenc

Erről az intézmény vezetője. Peténé Szanati Rita tájékoztatta lapunkat. Mint mondotta: augusztus első felében az intézmény fennállásának egyik legsikeresebb kezdeményezését valósították meg, az Erzsébet-program támogatásával Zalalövőről, Boncodföldéről, Teskándról, Salomvárról és Hagyárosböröndről, illetve a Vas megyei Őriszentpéterről, Nagyrákosról és Magyarszombatfáról harminc gyermeket fogadtak napközis táborukba.

Csoportkép az egyik legsikeresebb kirándulásról Fotó: Peténé Szanati Rita

A résztvevők harminc százaléka hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek volt, akiknek a kirándulások, a kalandparkbeli látogatás, a mozizás és a közös fürdőzés révén olyan élményeket sikerült nyújtaniuk, amiket a családi környezet amúgy elérhetetlenné tesz számukra. Emellett további napközi táborokat is tartottak, ez utóbbiakat az őriszentpéteri önkormányzat, valamint magánszemélyek támogatásával, de főként saját erőből. Július utolsó hetében pedig három családsegítőjük közreműködésével 20 gyermeket üdültettek a fonyódligeti Erzsébet-táborban.

Címkék#zalalövő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!