Zalalövő

2016.12.26. 16:20

Kész a zalalövői programterv: mintegy száz esemény várható az év során

Zalalövő - Megvitatta és el is fogadta éves kulturális rendezvénytervét a város önkormányzata. A téma a legutóbbi soros testületi ülésen került a képviselő-testület elé.

Gyuricza Ferenc

A programterv elfogadására többszöri egyeztetést követően került sor, egyrészt maga a képviselő-testület is tárgyalt a 2017 nyarára tervezett rendezvényekről, de a Salla Művelődési Központ is egyeztetett az elképzelésekről a város civil szervezeteivel, illetve az intézményekkel. Ennek megfelelően egy közel száz eseményt magába foglaló tervezet állt össze, amelyben a művelődési központ rendszeres, állandó jellegű heti vagy havi foglalkozásai - többek között a bábszínház, a baba-mama klub, a könyvtári órák, az irodalmi szalon, illetve a színjátszó kör vagy a nyugdíjasklub foglalkozásai - nincsenek is benne.

A programok között vannak olyanok, amelyek a város hagyományaihoz, a helyi szokásokhoz vagy a település történelmi múltjához kötődnek, továbbá találunk köztük a népi szokásokhoz és tradíciókhoz vagy esetleges szakrális ünnephez kötődőeket is. Különösen aktívnak bizonyultak a civil szervezetek, a tervezett rendezvények mintegy negyedének lennének ők a lebonyolítói, vagy működnének közre társrendezőként a szervezésükben.

A római kocsikkal tartott bemutató már a 2016-os Zala Menti Napokon is nagy sikert aratott Fotó: Archív/Gyuricza Ferenc

A programtervnek vannak kiemelt eseményei, ezekről a város önkormányzata több alkalommal is egyeztetett már. A most jóváhagyott ütemezés szerint július első hétvégéjén, vagyis elsején és másodikán tartják a város napját, ez egy kifejezetten protokolláris jellegű rendezvény lenne, melynek keretében átadják az önkormányzati kitüntetéseket és elismeréseket. A hagyományos Zala Menti Napok rendezvénye fogathajtó fesztivállá alakul át, így értelemszerűen a szervezést is átvenné a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület, míg szeptember elejére Római Napok vagy Salla Fesztivál név alatt a település történelmi múltjára alapozott nagyszabású rendezvényt terveznek. Ez utóbbi időpontjára több alternatíva is felmerült, végül a képviselők a szeptember második hétvégéjét tartották a leginkább célravezetőnek, hiszen ezáltal el tudják kerülni a térség más, szintén népünnepély jellegű rendezvényeivel történő időpontütközést.

A testületi ülésen az is elhangzott, hogy a rendezvénysorozatra a 2017. évi költségvetésében biztosítja az anyagi forrást a város önkormányzata, ám célszerűbb lenne a kiemelt programokra önállóan is anyagi támogatást is elkülöníteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!