Zalalövő

2017.01.27. 20:06

Komplex óvodai program

Zalalövő - A család szerepe a kisgyermekek életében, a család és a nevelés kapcsolata, a tehetséggondozás, illetve a pedagógusminősítések rendszere voltak a főbb témái annak az óvodapedagógia szakmai napnak, amit pénteken tartottak a zalai kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

A zalalövői óvoda a Szent Gergely Népfőiskolával közösen tartott olyan fórummal is egybekötött komplex szakmai napot, amelyre a régió óvodapedagógusait hívták meg. Ez alkalommal három megyéből közel kétszáz szakember vett részt konferencián, mely egyben a VIII. Országos Pedagógia Szakmai Napok rendezvényeihez is kapcsolódott - számolt be röviden a Zalai Hírlap a zalalövői intézmény vezetője.

Kovács Imréné azt is hozzátette: a Szent Gergely Népfőiskolával mintegy hároméves a kapcsolatuk, s ez már a második közös rendezvényük. A szakmai naphoz a feltételeket az óvoda, s annak kollektívája biztosította, a szakmai hátteret pedig a népfőiskola adta. Az előadások témáit a gyakorló óvodapedagógusok igényei alapján állították össze, így dr. Danyi Gyula docens, a neveléstudományok doktora a pedagógusokat érintő minősítő eljárásokat ismertette, Egri Tímea, az ELTE tudományos munkatársa a családmodelleket érintő változásokról, illetve a család és a nevelés kapcsolatáról beszélt, de az előadók között volt az andráshidai tagóvoda vezetője, Novák Piroska is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!