Zalalövő

2017.07.21. 16:55

Műfüves focipálya az iskolában

ZALALÖVŐ - Azt kívánom, hogy élvezzétek a játék örömét, és ha a tehetségetek, szorgalmatok, kitartásotok révén egyszer elértek odáig, hogy a címeres mezt magatokra húzhatjátok, ugyanúgy hallgassátok a magyar himnuszt, mint ahogy most tettük azt közösen.

Gyuricza Ferenc

Ezekkel a szavakkal fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, Nyilasi Tibor hetvenszeres válogatott labdarúgó a jelen lévő ifjú futballistákhoz a zalalövői általános iskola udvarán kialakított műfüves pálya avatóján.

 

A tegnap délelőtt megtartott ünnepségen elsőként Pintér Antal, a város polgármestere mondott beszédet, amely során ismertette a pálya paramétereit és létrehozásának fő körülményeit. Ezek szerint az önkormányzat a 22x42 méteres pálya építésére még 2016 tavaszán pályázott. A beruházáshoz a TAO-források igénybe vételével 70 százalékos támogatást nyújtott az MLSZ, a mintegy 24,5 milliós költségből így valamivel több, mint 7 millió forintot kellett az önkormányzatnak vállalnia.

- Az önkormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt a pályát iskolai, sport és közösségi, valamint kulturális és turisztikai rendezvények lebonyolítására használja, legalább 20 százalékban, és évente ezen rendezvényekre minimum tíz alkalommal ingyenesen biztosítja - jelentette ki a polgármester.

Vigh László miniszteri biztos, a térség parlamenti képviselője először gratulált a városnak az új létesítményhez, majd arról beszélt, hogy általában nagyon keveset mozognak a gyerekek, vannak, akik a mindennapos testnevelésen túl egyáltalán nem. Ezért fontosak az olyan létesítmények - például műfüves pályák - amelyek meghozzák a kedvet a sportoláshoz.

A Zalaegerszegi Tankerületi Központ vezetője, Kajári Attila többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola fenntartójaként törekednek az önkormányzattal a jó együttműködésre, és ennek a kapcsolatnak az egyik megvalósulási formája a műfüves pálya kiépítése, amihez a város anyagilag járult hozzá.

A létesítmény a mindennapos testnevelés, a tömeg- és a versenysport mellett szabadidős tevékenységekre is kínál lehetőséget, ennek pedig az iskolába járó gyerekek veszik leginkább hasznát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!