Zalaszentgrót

2014.02.10. 15:55

Várják már az adósságkonszolidációs összeget

Zalaszentgrót - "Bízom benne, hogy az adósságot nem felhalmozó települések is megkapják a bejelentett támogatást, s az egész nem csak választási ígéret marad."

Sámel József

Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere fogalmazott ekként hétfői sajtótájékoztatóján, melynek témája az adósságkonszolidáció volt. Mint mondta, már korábban sérelmezte, sőt, felháborítónak tartotta, hogy az eladósosodott települések hitelállományát átvállalta az állam, ellenben azokét, melyek felelősségteljesen gazdálkodtak, nem vettek fel hitelt, semmiféle kompenzációt nem kaptak. Aztán jött a hír, hogy tízmilliárd forintot különítettek el utóbbi települések kompenzálására, majd a napokban bejelentették azt is, hogy négy év alatt összesen ötvenmilliárd forint állt rendelkezésre e célra.

– A kétezer fő alatti települések március végéig megkapják a támogatást, ám a városokról egyelőre semmit nem tudunk. Sem azt, hogy mikor, sem hogy mennyi pénzt kapunk. A rendelkezésre álló adatok és számításaink szerint a 6800 lakosú Zalaszentgrótnak 600-800 millió forint járna. Az összegnek lenne helye, főként utak és közintézmények karbantartásra, a Városi Sportcsarnok felújítására, valamint gazdaságfejlesztésre fordítanánk. De megoldás lehetne az is, hogy e pénz jelentené több pályázatunk önerejét.

Baracskai József azt mondja, az „adósságkonszolidációs" pénznek lenne helye. Fel kellene újítani például a Városi Sportcsarnokot is, melyben a nagy képen éppen egy tornaóra zajlik. Fotók: Sámel József

Baracskai József bízik benne, hogy az összeg nagyságáról, folyósításának dátumáról mielőbb tájékoztatást kapnak, s nekiállhatnak a konkrét tervezésnek.

– Sokszor kilátásba helyezték már e támogatást, remélem nem csak választási ígéret marad az összeg, amit reálisan számolnak majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!