Zalaszentgrót

2016.09.18. 14:12

A népszavazásról tartottak fórumot

A közelgő népszavazás volt a központi témája annak a fórumnak, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja szervezett szombaton, Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő részvételével.

Szabó Zsófia

A telt házas rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elsőként az est házigazdája, Manninger Jenő országgyűlési képviselő szólalt fel. Elmondta: az állampolgároknak azért kell részt venniük a szavazáson, mert így kinyilváníthatják a véleményüket, hogy nem kérnek a kötelezően betelepítendő bevándorlókból.

– A magunk értékrendje szerint kívánunk élni, békében, fejlődésben. A menekültek problémáját pedig oldja meg Európa – fogalmazott.Majd Georg Spöttle terrorelhárító, biztonságpolitikai szakértő vázolta ennek kapcsán a németországi helyzetet.– A nagy migrációs hullámnak negatív vetületei vannak. Amellett, hogy ma már minden negyedik berlini lakos bevándorló, a bűnözés is megnövekedett.

Georg Spöttle és dr. Manninger Jenő a sajtótájékoztatón

Legnagyobb mértékben a szexuális visszaélések, amit fiatalok ellen követnek el a migránsok – állította a szakértő, hozzátéve: a terrorveszély is nőtt, mivel „egy terroristasejt munkálkodik az unión belül, több merényletet elkövettek már”.Félő az is – Georg Spöttle álláspontja szerint – hogy a közeljövőben a Brüsszelben és a Párizsban történtekhez hasonló esetek fordulnak elő Európa más országaiban is.

– Ezért sem lenne egészséges, ha a bevándorlók százezrei szűrés nélkül léphetnének magyar földre – hangsúlyozta.Georg Spöttle leszögezte: az országnak az említett okok miatt mindenképpen meg kell őriznie a homogenitását. Ennek kulcsa pedig az október másodikai népszavazáson való részvétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!