Zalaszentiván

2017.03.16. 14:30

Köszöntés borral, virággal - Zalaszentiván díszpolgára is ott volt az ünnepeltek között

Az Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület meghívására csaknem félszáz 70 év feletti helyi lakos gyűlt össze az IKSZT-ben.

Civil Tudósítónktól

A március 8-ai összejövetelen az óvodások, és a diákok énekes-verses műsora után a falu díszpolgára szólt kortársaihoz. Sömenek István érseki tanácsos a szeretet erejéről szólva a 110 éves Candida Bellotti kamilliánus nővér példáját mutatta be, akinek hitvallása: "Szeretni, szeretni, szeretni. Örömmel."

Dormán Miklós és Sömenek István is szólt a település időseihez
Fotó: a szerző

Dormán Miklós polgármester köszöntőjében az idősek megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta, majd a jelen lévő hölgyeknek virágot, az uraknak pedig egy-egy üveg bort nyújtott át.

A délután további részében a VeraMi-Duo operett, valamint tánczenei slágerekkel szórakoztatta az örök fiatalokat. Az idősek ünneplése szeretetlakomával és baráti beszélgetéssel ért véget Zalaszentivánban.

Horváth R. László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!