Zalaszentlászló

2016.08.30. 17:15

Nyárbúcsúztató a lakásotthonban - Jutalmakat is átadtak a rendezvényen

Zalaszentlászló - Hagyományteremtő céllal rendezte meg a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat I. számú Lakásotthon-hálózatának Gyermekönkormányzata első nyárbúcsúztató rendezvényét Zalaszentlászlón, a Rákóczi utcai lakásotthonban.

Az I. számú Lakásotthon-hálózathoz tartozik Zalaegerszegen a Patkó utcai, Zalaszentgróton a Templom tér 3. szám alatti I. és II. különleges lakásotthon, illetve a zalaszentlászlói Rákóczi és Hunyadi utcában működő lakásotthon is.

A rendezvényt Gál Krisztián, a Gyermekönkormányzat elnöke és Tóthné Mátyás Krisztina, a hálózat szakmai vezetője nyitotta meg. Ezt követően a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója, Györe Edina is köszöntötte a jelenlévőket.

Kürtőskalácsot is sütöttek a program résztvevői Fotó: Gyermekvédelmi központ

Bohár István, Zalaszentlászló polgármestere a rendezvényen elmondta, hogy nagyon kedvező változások történtek az elmúlt hónapokban, támogatja a lakásotthon működését, és bízik abban, hogy az itt élő gyermekek teljesen beintegrálódnak a falu életébe.

Györe Edina a kitűnő és jó tanulmányi eredményekért, illetve a lakásotthonokban végzett közösségi munkáért okleveleket és jutalmakat adott át.

A vidám, jó hangulatú rendezvényen a gyermekek játékos vetélkedőn, karatebemutatón vehettek részt, de volt KiMitTud?, rendőrautó bemutató, kürtőskalács sütés és légvár is.

A program közös tánccal, énekkel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!