Zene

2016.08.11. 17:55

A vidéki klubok támogatása az egyik fő cél

Zalaegerszeg - Jelentősen növekszik a Cseh Tamás Program fővároson kívüli klubok támogatására fordítható keretösszege.

Gyuricza Ferenc

A legutóbbi kiosztható 80 millió forinttal szemben az új, 2016/2017-es időszakban már 140 millió áll e célra rendelkezésre. Többek közt erről tájékoztatta lapunkat az aktuális pályázati lehetőségek ismertetésekor a Cseh Tamás Prog-ramiroda. A könnyűzenei előadók támogatása immár harmadik évadához érkezett.

A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap jelenleg három aktuális pályázatot kezel, ezek között szerepel a vidéki, illetve a határon túli klubok támogatása. A pályázati feltételek közt szerepel, hogy adott klubnak legalább havonta egy, a megvalósítási időszak során minimum nyolc különböző, a klub működési megyéjével nem azonos megyei illetőségű előadót kell felléptetnie. Feltétel az is, hogy csak művészi értékkel bíró, élőzenei koncertek megvalósítására lehet pályázni, de méltányolható szakmai indok mellett a pályázatokat elbíráló szakkollégium elektronikus zenei előadókat is elfogad. A felvett zenei alapokra történő élő éneket viszont továbbra sem tekintik élőzenei produkciónak. Hasonló szakmai feltételek megvalósulása mellett támogatja a program a határon túli klubokat is, de ezek esetében minimum 10 különböző koncertet kell megvalósítaniuk a nyerteseknek.

Szintén a hónap végéig pályázhatnak azon pályakezdő, fiatal pop-rockzenei előadók, melyek az előzenekari programot célozzák meg, az alprogram keretösszege 80 millió forint.

További hír, hogy a Cseh Tamás Program keretében rendezik meg Letenyén augusztus 27-én azt a Zala megyei tehetségkutató versenyt is, aminek győztese részt vehet az Öröm a Zene sorozat országos döntőjében.

Összeállításunk támogatta:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!