Zene

2016.03.15. 14:39

Tovább tágítani a műfaj határait - Folkzenészekkel, vonósnégyessel is együtt dolgozik a Mystery Gang

Zalaegerszeg – A legszínesebb zenei műfajok egyike a rockabilly, elsősorban ennek köszönhető, hogy több mint hatvan évvel megszületése után is életképes.

Gyuricza Ferenc

Többek között ezt mondta lapunknak a műfaj első számú hazai képviselője, a nemzetközi sikereket is felmutató Mystery Gang énekes-gitárosa. Egri Péter a közelmúltban megtartott zalaegerszegi koncertjük kapcsán nemcsak arról beszélt, hogy mi a rockabilly titka, de a zenekar terveiről is szólt.

– Sokszor még a társműfajok rajongói sem tudják, hogy a rockabilly ugyanazon tőről fakad, mint a swing, a bibop, a surf, a hully-gully vagy éppen a rock and roll – magyarázta Egri Péter. – Már a századelőn kezdett kibontakozni a műfaj, az igazán látványos fejlődése azonban az ötvenes években következett be, s máig tart. Számunkra a hatvanas évek végéig tartó korszaka az igazán izgalmas, ezért mi azt követjük.

Egri Péter szerint a Mystery Gang mindig újító szándékkal nyúlt a zenéhez, úgy fogalmaz: az élet azt mérte a trióra, hogy tágítsa a műfaj határait. Ennek 2016-ban is igyekeznek megfelelni, számos újdonság várható a zenekar házatájától. Az ősz folyamán előbb egy Mystery Gang Go Folk elnevezésű koncertsorozatba kezdenek – mely során klarinéton, cimbalmon, hegedűn és harmonikán játszó népzenészek kísérik őket –, majd jön a Mystery Gang Go Classic turné, ez utóbbi során pedig vonósnégyessel kiegészülve adják elő a dalaikat. Egri Péter szerint mindkét két párosítás nagyon olyan érdekes és izgalmas kísérletnek ígérkezik. De azokról a rajongóikról sem feledkeztek meg, akik a klasszikus rockabilly hangzású újdonságokra vágynak. Mindeközben azt is fontosnak tartotta a zenész kiemelni, hogy sosem a közönség kegyét keresték, hanem saját ízlésük szerint alakították a Mystery Gang világát. Ennek a kísérletező szándéknak az eredménye a folk- és a klasszikus zenei kirándulás, de ennek tudható be az is, hogy az utóbbi időben például a hully-gully is markánsan megjelent a zenéjükben.

– Amikor 14-15 évesen arról álmodoztunk, hogy rockabilly-zenészek leszünk, egyedül csak mi hittünk abban, hogy ezt a zenét Magyarországról is sikerre lehet vinni – tette hozzá Egri Péter. – Én már akkor tudtam, hogy a Mystery Gang olyan brand, tehát olyan nemzetközi védjegy lesz, amit követni fognak mások is. Mára ez sikerült is, de nem állunk meg, hiszen új kihívások várnak ránk. Hamarosan nagykorúvá válási bulit tartunk, mert a Mystery Gang idén tölti be 18. életévét. Büszkén mondhatom, hogy életünk albumát készítettük el, aminek egyelőre még csak munkacíme létezik, az egyik dal alapján Ördögi ritmusnak nevezzük. Ebben a dalban a Hungária zenekar volt énekesnője, a rock and roll hazai királynője, Dolly a duettpartnerem. Szerencsés fickónak mondhatom magam, hogy Péterfy Bori és Pásztor Anna után immáron a hazai könnyűzenei színtérnek harmadik rendkívül csinos és egyben kiváló női előadójával dolgozhattam együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!