ZTE FC

2016.12.11. 10:04

A ZTE FC nagy csalódást okozott az évzárón

A labdarúgó NB II 20. fordulójában a ZTE FC vendége az újonc Mosonmagyaróvár volt.

Kerkai Attila

A labdarúgó NB II-ben egy hete zárult a bajnokság első köre, vasárnap viszont már az első tavaszi fordulót rendezik. Ez lesz viszont az idei utolsó mérkőzés a ZTE FC számára is, amely az eredményei alapján nincs túl jó passzban. A legutóbbi három fordulóban  mindössze egy pontot szerzett, ám tegyük hozzá azt is, lehetett volna ez a kár kilenc is. Az egerszegiek például  egy hete a hajrában, győztes állásról négy perc alatt kaptak ki a Kozármislenytől.

Ezúttal az újonc Mosonmagyaróvári TE  lesz a vendég a ZTE-stadionban, az a csapat, amelytől a nyitányon idegenben kikapott a ZTE FC. Az MTE remek szériában van, hiszen tíz mérkőzés óta veretlen és  a forduló előtt egy ponttal meg is előzik az egerszegieket. A ZTE együttesének most nagyon kellene a három pont, hogy legalább az élmezőnyvégéhez  újra csatlakozni tudjon, de a sérülések nem könnyítették meg Csató Sándor vezetőedző dolgát. Többen hiányoznak a megszokott csapatból, de az egerszegiek szakvezetője a találkozó előtt is elmondta: bízik abban, hogy csapata megnyeri ezt a számára nagyon fontos mérkőzést.

Egy újdonság most mutatkozik be az újjáépült ZTE-stadionban, hiszen beindították a pálya fűtését, így  először rendeznek Zalaegerszegen fűtött pályás bajnoki labdarúgó-mérkőzést.

ZTE FC - Credobus-Mosonmagyaróvári TE 0-3 (0-1)

Zalaegerszeg, 896 néző: Jv.: Kovács G. (Kis Z., Aradi).

ZTE FC: Szappanos - Kretz, Forgács, Nagy T., Deutsch -  Nagy T.  (Bailo, 17.) -   Babati, Végh (Sundas, 58.), Bedi, Jakab - Gottfried (Ágoston, 62.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Mosonmagyaróvár: Tarczy -Bohnert, Deák, Koszó, Galambos - Zsirai (Jasarevic, 71.), Czár (Kószás, 82.), Schmatovich - Bartos, Laki, Darázs (Mayer, 84.). Vezetőedző: Király József.

Gólszerzők: Schmatovich (37.), Bartos (52, 53.).

Sárga lap: Forgács (17.), Gottfried (25.), Jakab (76.), Deutsch (80.),  ill. Deák (25.), Bohner (86.).

Ahogy arra számítani lehetett, a bokarepedést szenvedett Daru Bence mellett az izomhúzódás miatt már a legutóbbi találkozóról is hiányzó Bobál Gergely sem állt csapata rendelkezésére. Kidőlt a sorból Patvaros Zsolt is, Nagy Tamás viszont visszatérhetett, ahogy ismét kezdő Babati Benjamin a ZTE csapatában.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

3. perc: Egyelőre ismerkednek a csapatok. A játéktér minősége természetesen kifogástalan, úgyhogy ez nem lehet gátja egy jó mérkőzésnek.

6. perc: Egyelőre nagyon kapkodó mindkét csapat játéka. A ZTE együttese a hiányzók miatt  a 4-1-4-1-es hadrendben  futballozik.

10. perc: Nagy Tamást ápolják, erősen kérdéses, hogy folytatni tudja-e.

11. perc: Nagy visszatért a pályára. Egy nagy zalai helyzet: Jakab támadta a meg a labdás játékost és meg is szerezte, majd középre adott, Gottfried megjátszotta a labdát, de végül 12 méterről centikkel a bal sarok mellé lőtt.

15. perc: vendégziccer maradt ki. A Mosonmagyaróvár nagyon szépen vitte be a labdát a 16-oson belülre,  Bartos végül kissé  jobbról öt méterről teljesen tisztán lőhetett, de Szappanos nagy bravúrral védett, a kipattanót Schmatovich tűzte kapura, de kipattant a védőkről.

17. perc: Nagy Tamásnak eddig tartott a mérkőzés. Le kellett cserélni, helyére Bailo Dávid érkezett.

19. perc: Forgács kapott kezezésért  sárga lapot, de a vendégek pirosat reklamáltak, szerintük gólhelyzetet akadályozott meg a védő.

21. perc: A csere után Bailo állt a védelem jobb oldalára, Kretz feljebb lépett, s Bedi lett a szűrő. A ZTE továbbra is a középpályát nem tudja átjátszani, ebben a csapatrészben sokkal jobban mozognak a vendégek.

25. perc: A ZTE-ből Gottfried, a vendégektől Deák kapott sárga lapot. megint egy nagy vendéghelyzet, pontosabban az lehetett volna, de a teljesen üres területbe passzolt labdára  nem érkezett senki.

29. perc: A mérkőzés nem jó, amit nem nehéz megállapítani. Persze, zalai szempontból talán most ez a másodlagos szempont, mármint, hogy mindegy milyen futballal is, de nyerni kell. Egyelőre a Mosonmagyaróvár mutat többet.

34. perc:  A ZTE FC ebben az összeállításában a kapura eddig teljesen veszélytelen. Gottfried helyzetén kívül más nem adódott.

37. perc: Vezet a Mosonmagyaróvár. Egy átszálló labdát vesztettek a zalaiak a bal oldalon,  szépen középre játszották, végül Schmatovich estében öt méterről lőtt kapura, amely még érintette Szappanos lábát is, de a labda a hálóban kötött ki, 0-1.

43. perc: A korábbiaknál is nyugodtabban futballozik az MTE, amely megérdemelten vezet.

45.perc: Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csere egyik oldalon sincs. Ami biztos, hogy  ZTE csapatának nagyot kellene javulnia, hogy ne maradjon pont nélkül ezen a találkozón.

47. perc: Bartos kissé jobbról lőhetett 14 méterről, de fölé.

51. perc: Ez szép volt: Gottfried tette vissza  labdát Babatinak, aki balról, éles szögből lőtt, a kapus csak kiütni tudta.

52. perc: Már kettővel vezet az MTE. Darázs ment el a bal oldalon, beforgatta őrzőjét, középre adott laposan, Bartos pedig megelőzve mindenkit, három lépésről a kapuba továbbított, 0-2.

53. perc: Itt az újabb gól... Schmatovich kapott indítást 16 méterről lőtt, ezt kiütötte Szappanos, de érkezett Bartos, aki 14 méterről a bal sarokba lőtt laposan, 0-3.

56. perc: Az elmúlt percek felértek egy hidegzuhannyal a zalaiak számára. És megy előre az MTE, hiszen a ZTE teljesen sebezhető. Laki vezette a labdát kapura, végül Forgács a 16-os vonala előtt legalább szépen szerelte.

58. perc: Cserélt a ZTE: Végh helyett Sundas a pályán.

59. perc: Jakab unta meg és 23 méterről nagy lövést eresztett kapura, amit Tarczynak kellett kitenyerelni.

62. perc: Jakab lőtt alig mellé. Újabb csere a ZTE-nél, Gottfried helyett Ágoston a pályán.

65. perc: A Mosonmagyaróvár teljesen uralja a játékot, bár valamivel többet van a ZTE-nél a labda, de a vendégek azok, akik szervezettebbnek és veszélyesebbnek tűnnek.

69. perc: Továbbra is teljesen veszélytelen a ZTE játéka ebben az összetételben a kapura. Több csere nincs.

71.perc: Csere: Zsirai helyett a volt egerszegi Jasarevic Mahir a pályán.

76. perc: Jakab sárgult be, amiért nem adta időben vissza a labdát.

80. perc: Forgács került lövőhelyzetbe, de inkább passzolt, rosszul. Teljen a tanácstalanság a zalaiaknál. Deutch kapott labdaeldobásért sárgát. Óriási csalódás ez a játék és az eredmény is a ZTE szurkolóinak.

85. perc: Jakab lövését fogta Tarczy.

87. perc: Többször most már Forgács is elöl mutatja magát, de ez sem sokat számít. Az egerszegi B-közép kritikája a játékot illetően elkeseredettséget takar.

89. perc: Sundas lépett el a bal oldalon, visszagurítását Ágostos lőtte 15 méterről kapura, Tarczy beleért a labdába, ami a lécet érintve ment szögletre. A beadás után Bailo kotorta a labdát kapura, de a kapus a jobb alsó saroknál mentett.

92. perc: Vége a találkozónak.

A ZTE FC simán kikapott idehaza az év utolsó mérkőzésén, ráadásul csalódást okozó játékkal, de azt is látni kell, hogy tartalékos összeállításban, ami az ősz végére jellemző volt a csapatra. Ennek ellenére a vasárnapi játék is csalódást hozott, hiszen az is látszott, hogy nem sikerült megvalósítani az elképzeléseket. Az egerszegiek utolsó négy meccsükön egy pontot szereztek, leszakadtak az élbolytól, ám pontszámban még nincsenek messze.

Csató Sándor: „Minden tekintetben jobb volt ma az ellenfél. Ma is éreztük, hogy az elmúlt két hétben, ahogy jöttek a sérülések, egyre nehezebb lett a helyzetünk. A hiányzókat nem sikerült pótolnunk, sokan gyengén teljesítettek és az akarattal is gondok voltak.”

Király József: „Csodás őszt produkált csapatunk és az egyesület. Gratulálok a játékosoknak és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a felejthetetlen meneteléshez.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!