ZTE FC

2015.11.28. 09:12

A ZTE FC a hajrában döntött Ajkán

A labdarúgó NB II 15. fordulójában a tabella 3. helyén álló ZTE FC az utolsó őszi fordulóban Ajkán szerepel. Kövese velünk a mérkőzés eseményeit.

Kerkai Attila

A Veszprém megyeiek a 14. helyen állnak, vagyis számukra nagyon fontos mérkőzés következik. Ahogy az egerszegiek számára is, hiszen a kék-fehérek célja nem lehet más, mint megőrizni jelenlegi dobogós pozíciójukat. Csank János, a ZTE FC vezetőedzője megint nem számíthat az NB II góllövő listáját vezető Daru Bencére, aki sérült és ez nagy veszteség a zalaiak számára. A cél viszont a győzelem, de nincs ezzel másként az Ajka sem.

A házigazdák keretében több olyan játékos is megtalálható, aki korábban a ZTE FC kötelékébe tartozott. Kovács Gergő például 10 évet húzott le Egerszegen, de egy hónapja sérülés nehezíti a dolgát és nem léphetett pályára. Aztán ott van Vittman Ádám, akit a nyáron a ZTE FC kölcsönbe adott Ajkára. Kezdetben a kezdőcsapatban kapott helyet a támadó, ám térdszalag-szakadást szenvedett, s azóta már meg is műtötték. Czirjék Zoltán kapus másfél évet volt a ZTE FC alkalmazottja, Horváth Attila fél évet, s ne feledkezzünk meg Pál Dávidról sem, aki a ZTE utánpótlásából előlépve az NB I-ben is több találkozón szerepelt a kék-fehéreknél. A  volt egerszegi játékosok közül utóbbi két futballista kapott helyet az Ajka csapatában a szombati találkozón.

A ZTE csapatában pedig újra kezdő az a Horváth Roland, aki  többhetes sérüléséből felépülve újra harcra kész. Az NB II góllövőlistáját vezető és sérült Daru Bence viszont csak a lelátóról szurkolhat csapatának.


FC Ajka – ZTE FC 1-2 (0-0)

Ajka, 200 néző. Jv.: Oláh (Király, Kóbor).

Ajka: Jánosa - Zsirai, Császár, Zámbó, Pesti -  Pál D. (Olasz, 60.),  Horváth A., Pavlitzky, Besztercei  (Bölcsföldi, 73.) -  Stieber,  Sowunmi. Vezetőedző: Jákli Péter.

ZTE FC: Szappanos - Króner, Gyagya (Szalkai, 46.), Forgács, Bedi - Patvaros. Nagy T. - Babati (Szőllősi, 80.), Szakály (Koller, 57.), Városi - Horváth R. Vezetőedző: Csank János.

Gólszerző: Olasz (78.), ill. Szalkai (49.), Koller (85.).

1. perc: A fehér mezben játszó ZTE FC kezdte a mérkőzést.

4.perc: Hideg van, nem csoda, hogy nem sokan tekintik meg a helyszínen a találkozót. Mondjuk, rendezhették volna korábban is, annak ellenére, hogy most már rendelkezik villanyvilágítással az ajkai stadion is.

6. perc: A ZTE FC egyértelműen kezdeményezőbb, gyakorlatilag alig engedi labdához jutni a házigazdát.

10. perc: Egyelőre nem volt helyzet, de még helyzetecske sem. Az Ajka,  ahogy várható volt, nem nyílik ki, így pedig nem tudnak az egerszegiek sem a védelem mögé kerülni.

12. perc: Jobb oldali szögletet védekezhetett el a ZTE, a labdát laposan kivágták az ajkaiak, a kaputól 20 méterre teljesen tisztán kezelte le a labdát Patvaros, de nem lőtt. Nehezen érthető miért nem szánta el magát, ehelyett oldalra passzolt, a semmibe...

17. perc: Ez viszont ajka helyzet volt: Horváth A. emelt a középen érkező Sowunmihoz, de Gyagya észlelte a bajt és kifejelte a labdát.

20.perc: A ZTE jutott szabadrúgáshoz a kaputól 25 méterre, a labdát Szakály lőtte el, de nagy erejű próbálkozása levágódott a betömörülő védelemről.

24. perc: Stieber szépen cselezte végig magát a bal oldalon, szögletre mentettek előle. A beadás után úgy tűnt, hogy felszabadul a zalaia kapu, de Suwunmi végül kapura emelt, de fölé.

27. perc: Megint Sowunmi vállalkozott lövésre, ami mellé ment volna, de Forgácsot "csípte" a labda, így szöglet következett. A beadás után Pavlitzky küldte "orbitális pályára" a labdát.  Azt azért jegyezzük meg, eddig kidolgozott akcióból egyik fél sem tudott lövőhelyzetet kialakítani.

34. perc: Az biztos, hogy Sowunmi Thomasra, az ajkaiak támadójára nagyon kell figyelnie a zalaiaknak. Az imént is ő vett át egy labdát úgy, hogy azzal egyből előnyt harcolt ki magának és eddig ő az egyedüli a mezőnyben, aki mintha képes lenne váratlan húzásra.

37. perc: Gyagya és Pál D. fejelt össze, mindkettejüket ápolni kell az oldalvonal mellett, de nem lesz akadálya a visszatérésüknek.

40. perc: Jönnek is vissza, Gyagya szemöldökét összevarrták, Pál D. pedig a rajzfilmekből ismert, "fogfájósra" hasonlító kötést kapott...

42. perc: Nagy Tamás ugratta ki Horváth Rolandot, aki nagyszerűen vette át a labdát, aztán tisztán az ötös sarkáról az égbe bombázott. Szinte érthetetlen, miért akart ekkora gólt lőni, ez ziccer volt, nem is akármekkora...

44.perc: Bedi bal oldali szabadrúgását Jánosa kipaskolta, Forgács jobbal 14 méterről az oldalhálóba lőtt.

45+1 perc: Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A ZTE FC csapatában egy kényszerű csere következett, hiszen a korábban  fejsérülést szenvedett  Gyagya nem tudta folytatni a játékot, helyére Szalkai Róbert érkezett.

49. perc: Vezet a ZTE FC! A csereként beállt Szalkai vette át mellel a labdát, a bal oldalról befelé tört és a kiinduló Jánosa mellett 10 méterről a kapuba továbbított, 0-1.

50. perc: Lélektanilag nagyon jó pillanatban esett a gól a zalaiak szempontjából. Annyit azért rögzítsünk, hogy Gyagya helyét Nagy T. vette át a védelem közepében, Szalkai lett a balhátvéd és Bedi egy sorral előrébb lépett a középpályára.

54. perc: A ZTE továbbra is támad, Horváth R. fejese nem sokkal ment a felső léc fölé. A hidegben a zalai drukkerek hangja is hallatszik. Azt nem tudjuk, mennyien lehetnek, ahol mi ülünk,  éppen takarásban van a vendégszektor.

57. perc: Újabb csere a ZTE-nél: Szakály jött le és Koller érkezett a helyére.

60. perc: Nagyon szép ZTE-akció futott a pályán, aminek a végén Bedi lőtt, Jánosa hasa alatt elcsúszott a labda, amire  Horváth R. startolt, de az utolsó pillanatban kivágták előle a labdát. Cserélt az Ajka: Pál D. helyét Olasz veszi át.

62. perc: Zámbó kapott sárga lapot Horváth lerántásáért. A szabadrúgást 22 méterről Koller végezte el, Jánosa  jobb alsó sarokból ütötte szögletre a labdát.

66. perc: Az érezhető, hogy az Ajka jóval nyíltabban futballozik, mint előtte, de ezzel párhuzamosan a ZTE-nek is mintha több területe lenne már. Az biztos, hogy mozgalmasabb a játék, ami egyáltalán nem baj.

69. perc: Beszorult saját kapuja elé a ZTE: Stieber nagyszerű cselekkel játszotta tisztára magát, kissé balról 14 méterről nagy lövést eresztett kapura, amit Szappanos öklözött ki. Az utóbbi percek egyértelműen az ajkaiaké.

72. perc: Kijött a szorításból a zalaiak csapat és Bedit rántotta le Pavlitzky, ami sárga lapot ért. Kellett egy kis  idő, hogy rendezze a sorait a zalai csapat.

74. perc: Vagy mégsem? Újabb hazai szöglet után Császár félmagasan nagy helyzetből alig lőtt mellé. A ZTE mintha tényleg elveszítette volna a fonalat, nem tudja a labdákat megtartani és ebből még gondjai lehetnek.

76. perc: Újabb hazai lehetőség maradt ki,Bölcsföldi nagyszerűen fordult le a 16-oson belül,Sowunmi alig fejelt fölé.

78. perc: Egyenlített az Ajka. Bölcsföldi passzából Olasz lépett ki és elvitte Szappanos mellett, majd kossé balról 3 méterről a kapuba gurított, 1-1.

80. perc: Csere a ZTE-nél: Babati helyett Szőllősi. A ZTE nagyon beszorult, szinte ki sem tud jönni saját térfeléről.

83. perc: Zsirai kapott sárgát, amiért visszarántotta Kollert.

84. perc: Szőllősi szabadrúgását Króner fejelte 8 méterről kapura, de János a sarok elől szögletre mentett. A beadásból a zalaiak nem tudtak veszélyt kialakítani.

85. perc: Megint vezet a ZTE! Szalkai előretörése után Horváth R.  fejére ívelt, aki keresztbe fejelt és két lépésről Koller a kapuba továbbított, 1-2.

87. perc: Pesti futott el a bal oldalon,visszagurított, Olasz pedig 14 méterről a kapufa tövére lőtt. Jó lett a mérkőzés, sokkal több helyzet van, mint előtte és vannak szép akciók is.

90. perc: Még bármi lehet, hiszen mindkét csapatban  játékában benne van a gól. Koller lépett ki, de Jánosa tisztázott.

90+1 perc: Csak most mutatja a spori: 3 perc a hosszabbítás.

90+3. perc: Zalai szöglet következik a bal oldalról. Nagy birkózás a saroknál, a ZTE nem is ívelte be, csak futtatja az órát.

90+4. perc: Vége! A ZTE FC megnyerte a mérkőzést.

A ZTE nagyon fontos mérkőzést nyert meg. Vezetése után akár kezébe is vehette volna  az irányítást, ehelyett az Ajka 20 percre nagyon beszorította és a hazaiak az egyenlítés után akár a vezetést is megszerezhették volna. A ZTE viszont kijött a szorításból és a hajrában egy szép góllal a három pontot is megszerezte.

A ZTE pedig a második helyen telelhet, ugyanis a Vácott kikapott a második Budaörs, az egerszegiek pedig megelőzték.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!