ZTE FC

2015.07.02. 18:02

Fél tucat gólt lőtt a Puskás FC a ZTE-nek

Gornje Radgona - Csütörtökön a szlovéniai városban mérkőzött meg egymással felkészülési találkozón az élvonalbeli Puskás Akadémia FC és az NB II-es ZTE FC együttese és biztosan győzött az ausztriai edzőtáborától ezzel a találkozóval búcsúzó PAFC csapata.

Kerkai Attila

Robert Jarni, a Puskás FC vezetőedzője Szlovéniában is népszerű, amit könnyen megállapíthattunk. A csütörtöki felkészülési találkozó előtt  a horvátok 1998-as világbajnoki bronzérmes csapatának tagját sokan „felismerték” és  készségesen állt oda egy-egy közös fotóra mosolygott, s  ugyanígy,  lapunk kérésére  is hasonlóképp készségesnek bizonyult.  Bár a Puskás FC Bad Radkersburgban verte fel 16 nappal ezelőtt főhadiszállását, de cseppet sem okozott gondot átruccanni Szlovéniába, vagyis Gornje Radgonába.  A két várost csak a Mura szeli ketté, a határ pedig már rég eltűnt...

Szóval, Robert Jarni az elmúlt 16 napról elégedetten beszélt és kicsit pontosította is kérdésünket, vagyis, hogy mennyire  elégedett az eddigiekkel.

- Nem beszélhetek elégedettségről, egyszerűen csodálatos minden, a feltételektől kezdve a hotelen át az edzéslehetőségekig – mondta a Puskás FC vezetőedzője, ami akár egyfajta összegzése is lehetett az itt töltött két hétnek, hiszen a találkozó után hazautazott a Puskás FC.  - Ám a legfontosabb, hogy a játékosok fantasztikusan dolgoztak, felvették az új munkastílust és  sérültünk sincs. Játszottunk három mérkőzést és ezeken viszontláttam azt, amit gyakoroltunk, ráadásul egyre jobban is játszott a társaság.

Gyakorlatilag két hét múlva rajtol az NBI, de Robert Jarni szerint még odébb van a frissítés ideje csapata számára.

- Hétfőn játszottunk a legkeményebb ellenféllel az edzőtáborozás során, hiszen a macedón bajnok Vardar Skopje volt az ellenfél, amellyel 1-1-et értünk el, ám azt követően is keményen edzettünk, egy cseppnyit sem vettünk vissza a terhelésből -árulta el Robert Jarni. - A mostani találkozó után a játékosok kapnak két és fél nap szünetet, de aztán immár otthon folytatjuk a kemény munkát. Majd a bajnokság előtti héten frissítünk, akkor jön el az ideje...

Amikor a Puskás FC már nyakig merítkezett a munkába,a ZTE  FC még csak akkor állt munkába, hiszen az NB II-es bajnokság jóval később indul, mint az NB I. A pálya szélén Csank Jánost kérdeztük elsősorban arról, mit tart saját szempontjukból a találkozó legfontosabb feladatának.

-  Kicsit erős ellenféllel kezdünk,  mindjárt elsőre a felkészülés során, de be kellett vállalni ezt a meccset is, hogy találkozzunk NB I-es csapatokkal is  - hallottuk a zalaegerszegiek szakvezetőjétől. - Fel kell majd pörögni mindenkinek a Puskás ellen, ami nem baj, sőt, legalább látjuk, mi hogyan reagál, főleg az újak, de nekik azért még ismerkedniük kell a társakkal.  Nem mi leszünk a meccs esélyesei ennek a találkozónak, hiszen ellenfelünk egészen már edzettségi állapotban van már. Az lesz a fontos, hogy mindenki bátran cselezzen, próbálja megcsinálni azt, amit tud.

Csank János azt még elmondta, keretéből Vittman, Babati és Tóth B. sérült, velük nem számol, s ugyanígy, Darunak is van egy kisebb sérülése. A ZTE FC új szerzeményei közül pedig  a kezdő csapatban kapott helyet Gyagya Attila, Nagy Tamás és Koller Krisztián (aztán csereként beállt Horváth Roland és a kapus Kovács Dániel is). A mérkőzés zalai szempontból nem indult valami fényesen, hiszen a 3. percben egy bal oldali szöglet után Szappanost megelőzve Fodor Ferenc öt méterről fejelt a kapuba, de nem sokkal később  Murai bólintását fogta Pogacsics.  Az valóban látszott, hogy a PAFC jóval frissebb és gyorsabbak is játékosai, főleg a párharcokat nyerték meg  felcsútiak, ám a ZTE-nek is voltak gyors és viszonylag ígéretes támadásai. A 25. percben aztán tényleg elaludtak a zalaiak játékosai, és egy bal oldali szabadrúgást egyszerűen középre gurított az ellenfél, Tischler pedig tisztán 14 méterről iszonyatos erővel vágta a bal felső sarokba. Csank János enyhén szólva is mérgesnek tűnt (az is volt), hiszen előtte szólt, hogy mire kell figyelni... Rögtön ezután Szakálynak volt egy a kaput alig elkerülő szabadrúgása, aztán Gyagya kéretőzött le a pályáról a combjához kapva. A második félidő elején aztán Forgács ütközött és terült el a földön, s egyből jelezték: csere következik. Az orrából folyt a  vér, eltört az orra (el is mozdult...), így a  második belső védőjét is idejekorán elvesztette a ZTE FC.   A Puskás FC  talán egy kissé visszavett az iramból, így a ZTE-nél a korábbiaknál többet volt a labda, de  a PAFC abszolút kézben tartotta a mérkőzést. A 62. percben a ZTE közepe megint kihagyott és Tischler lépett  ki a leshatáron és okosan, 15 méterről félmagasan lőtt a kapu jobb oldalába kiinduló zalai kapus mellett, öt perccel később pedig Pauljevic mattolta a zalai védelmet és lőtt az üres  kapuba. A  hajrára a Puskás  már cseréit is felhozta, de így is nőtt a különbség: a zalaiak védekezése teljesen szétesett, így  a 84. percben Lencse, majd két perc múlva Makrai talált ugyanígy a kapuba: egyedül vezetve  a labdát a zalai hálóőrre, aki előtte kétszer még nagyot is védett.   A Puskás FC végig jobban futballozott, de ez nem volt meglepő: erősebb a kerete, és minden szempontból komplettebb csapat is.

Puskás Akadémia FC – ZTE FC  6-0 (2-0)

Bad Radkersburg, 100 néző. Jv.: Grlec (szlovén).

Puskás FC: Pogacsics – Lorencz, Fodor F. (Spandler, 75.), Kelic (Tar), Dinjar (Mészáros, 75.) – Pauljevic (Makrai 75.), Fiola – Pintér (Nagy Zs., 75.), Polonkai (Hudák, 69.), Pekár – Tischler (Lencse, 75.). Vezetőedző: Robert Jarni.

ZTE FC: Szappanos (Kovács D., 46.)– Simonfalvi, Gyagya (Bíró A., 35.), Forgács (Pajor,  49.), Bedi – Szakály A., Nagy T.,  Koller (Horváth P., 57.) – Bailo (Szegleti, 46.), Murai (Horváth R., 46.), Városi (Szőllősi, 67.). Vezetőedző: Csank János.

Gólszerzők: Fodor F. (3.), Tischler (25., 62.), Pauljevic (67), Lencse (84.), Makrai  (86.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!