ZTE FC

2016.04.29. 15:31

Nincs már idő óvatoskodni: a ZTE FC a Csákvárt fogadja

Zalaegerszeg - Nem mondhatni, hogy nyugodtan telt volna el a hét a ZTE FC labdarúgóinál.

Kerkai Attila

A múlt heti szolnoki vereség után edzőváltást jelentettek be a klub vezetői, Cank János távozott, helyét pedig ifj. Mihalecz István vette át. A „hatmeccses” hazai sorozat pedig szombaton 19 órakor kezdődik, amikor a Csákvár lesz a ZTE FC vendége.

A labdarúgó NB II-ben a második, azaz feljutó helyen áll a ZTE FC, ezért is kapták fel sokat a fejüket arra, hogy Csank Jánostól elköszöntek a vezetők. Az élet majd megadja a választ arra, hogy ez volt-e a helyes döntés, ám most a klubnál sem vissza, hanem előre tekintenek, ami így helyes. Merthogy, eljött a bajnokság azon szakasza, amikor a ZTE FC már kizárólag hazai pályán szerepel. Mondjuk, nem biztos, hogy hogy egy edzőváltással képzelték el „lendületet” venni hozzá, mindenesetre már ifj. Mihalecz István irányít, akit először arról kérdeztünk: mi történt a héten a csapatnál.

- A keddi és a szerdai nap arról szólt, hogy megmutassam a csapatnak a habitusomat, azt, hogy mit várok el tőlük - válaszolta a ZTE FC egyelőre erre a hat találkozóra kinevezett szakvezetője. - Agresszív játékot kértem, a labdaszerzés és labdavesztésekre történő gyors reagálást, s összességében felpörgetni a játékot, ami egyébként a csapatban benne van. Arra lehet és akarok is építeni, amit Csank-mester lerakott. A tegnapi és a mai nap pedig már a Csákvár elleni feladatokról szól, ám sokat nem akarok az ellenféllel foglalkozni, mert mi vagyunk a ZTE, ők pedig a Csákvár és Egerszegen lesz a mérkőzés...

Kékben Koller harcol ellenfelével a ZTE legutóbbi, a Sopron ellen 1-0-ra nyert haza mérkőzésén Fotó: Pezzetta Umberto

A jelenleg 6. helyezett Csákvár mindössze négy ponttal gyűjtött kevesebbet a ZTE FC-nél, és furcsa egy csapat... Úgy hatodik Toldi Gábor együttese, hogy a mezőny második legtöbb gólját kapta 42-vel (a ZTE 25-öt), ugyanakkor 46 gót lőtt (a ZTE 42-t), s ezzel is a második a mezőnyben. Ifj. Mihalecz István jellemzése szerint nyílt futballt játszó ellenfél érkezik, s vigyázni kell vele. Azonban, nem akarnak majd óvatoskodni...

- Neki ugrunk az ellenfélnek, mert kockázat nélkül nem megy, de ésszel kell ezt is csinálni - tért rá ifj. Mihalecz István a várható harcmodorra. - Sok változtatást a játékosállomány összetétele nem enged, de a játékosokon érezni, hogy nagyon akarnak, sőt a héten már egy kicsit vissza is kellett őket fogni. Optimista vagyok, a négy nap alatt megismertük a játékosokat, a tudásukat, s ezzel az együttessel el lehet érni azt a célt, amit csapattal együtt mindenki vár. Meccsről meccsre gondolkodom, biztos, hogy lesz változás, de aki most kimarad, ő sem kegyvesztett, hiszen mind a 24 kerettagra lehet építeni. Az éppen aktuális célnak viszont mindent alá kell rendelni.

A ZTE FC-nél szeretnék, ha a közönség a csapat mellé állna és sokat jelenthet a biztatásuk is.

Címkék#ZTE FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!