ZTE FC

2015.06.23. 11:07

Őszi hangulatban indult a munka Csank Jánossal

Zalaegerszeg – Kedden munkához látott a ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata a nyarat meghazudtoló, leginkább őszies „díszletek” közepette. A hűvös idő mellé kiadós eső is járt, de persze az első edzés nem maradhatott el, immár az új szakvezetővel, Csank Jánossal.

Kerkai Attila

Kedden délelőtt gyülekeztek a ZTE FC labdarúgói, hogy a nagyjából háromhetes szünetet követően  újra edzésbe  álljanak. A  nyári változásokról persze már értesültek a játékosok, így nem volt számukra meglepő Csank János bemutatkozása az öltözőben, továbbá a más hiányzó társak és a búcsúzni készülők személye sem.

A kapus Czirjék Zoltánnak noha   majd csak a hónap végén jár le a szerződése, de  már nem ment be az eligazításra.

– Miután a klub vezetői jelezték, hogy távozhatok, én sem nagyon maradtam volna már, szerencsére befutott az Ajka ajánlata, úgyhogy szerdán ott kezdem meg a felkészülést – mondta el a jövőjét firtató kérdésünkre a kapus az öltöző folyosón.

Kovács Gergőnek viszont új szerződést ajánlott a klub, ám ő még nem döntött, s csak annyit mondott, hogy egyeztetnek még. Mindenesetre neki is lejár a hónap végén a szerződése.

Akinek a jövőjével kapcsolatban szintén nem sok mindent tudni, Délczeg Gergely, hiszen őt június végéig adta kölcsön a Kispest a zalaiaknak, aki meg is jelent az első edzésen, de nem tudni még, hogy marad-e. A két klubnak kell megegyeznie  egymással,  hiszen a ZTE kivásárolná a támadót a szerződéséből, csakhogy egyelőre a kispestiek által kért összeg az, ami a zalaiaknak túl magas...

Két új játékost köszönthettek egyelőre az öltözőben a kék-fehérek, egyikük Gyagya Attila, akit a Kecskeméttől igazolt le a ZTE FC, másikuk próbajátékra érkezett, Kovács Dániel személyében, szintén a KTE-től.

A rövid eligazítást követően pedig következhetett az első tréning ami előtt Csank Jánost kérdeztük a felkészülés menetéről.

–  Ez a  hét még az ismerkedésé, és a rávezetésé, de a jövő hét már keményebb lesz, sőt, mérkőzést is játszunk – hallottuk a ZTE FC-hez négy év után visszatérő rutinos szakembertől. – A terhelést aztán növeljük, hiszen ez az időszak az erőgyűjtésé, valamint a technikai és a taktikai feladatok is előtérbe kerülnek.

Nyilvánvaló, hogy új játékosok még érkeznek, de ezt már korábban is jelezték a ZTE FC vezetői és maga Csank János is. „Róluk" is  kérdeztük a szakvezetőt, persze egyelőre név nélkül...

– A  jobb nevű játékosok most még pendliznek, keresik a lehetőségeket, de ezen a héten sok minden eldőlhet – mondta el erről Csank János. – Persze én is azt szeretném, ha minél előbb kialakulna a keret végleges összetétele. A további  távozók  száma is attól függ, kik jönnek  még újak. Összevissza nem érdemes igazolni, és a jelenlegi keretben is vannak olyanok, akiket szépen fel lehet majd hozni. Ha ott akarunk lenni az élbolyban, ahhoz viszont kell az erősítés  is.

Csank János nyilatkozik, videó itt:

S hogy kik jöhetnek szóba? Meg nem erősített információk szerint Magasföldi József, a Gyirmóttól is szóba kerülhet, de a klub vezetői folyamatosan tárgyalnak és másokkal is kapcsolatban állnak.

A ZTE FC a felkészülési mérkőzéseinek sorát a jövő héten az ausztriai Bad Radkersburgban kezdi meg a Puskás FC ellen és játszik majd a Haladás csapatával is. Az alábbiakban a tervezett programot  ismertetjük, de lehetnek még   módosítások, és néhány esetben a helyszín valamint az időpont is egyeztetés alatt áll.

A tervezett program

Július 2.,  csütörtök: Puskás Akadémia – ZTE FC (Bad Ratkersburg). Július 7. kedd,  18.00:  Haladás – ZTE FC (Szombathely). Július 11. szombat,  10.00:  Sárvár – ZTE FC (Sárvár). Július 15. szerda, 18.00:  ZTE FC – Dinamo Zagreb II., (ZTE Aréna). Július 18.,  szombat:  NK Verzej (szlovén II. ) – ZTE FC (Verzej). Július 22. szerda,  18.00:  ZTE FC – Balatonfüred (ZTE Aréna). Július 23. csütörtök, 18.00:  Maccabi Petah Tikva (izraeli  I.) – ZTE FC (helyszín és időpont egyeztetés alatt). Július 25. szombat: NK Cakovec–ZTE FC (Csáktornya,  még egyeztetés alatt áll).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!