ZTE FC

2017.02.18. 12:19

Bobál mentett pontot Siófokon

A labdarúgó NB II 21. fordulójával kezdetét vette a tavaszi szezon. A ZTE FC vasárnap 14 órától a Siófok vendége volt.

Kerkai Attila

Megkezdődik hát a tavaszi idény, a ZTE FC pedig annak a  Siófoknak a vendége, amelynél egy héttel a nyitány előtt váltottak edzőt. A Balaton-partiaknál elköszöntek Goran Kopunovic-tól, akinek a  helyére  a Videotontól érkező Disztl László ült le a kispadra. A siófokiak  új vezetőedzője 1999-ben egy szezonon át a ZTE FC csapatát is irányította.

A téli felkészülés során a két csapat közül a ZTE-nél történtek nagyobb változások a keretben, hiszen hatan távoztak, hatan pedig érkeztek. Számszerűleg tehát egyenlő az arány, viszont a rajton az új fiúk közül többen sem léphetnek pályára. A Csákvárról érkezett Paudits Patrik például  izomsérülés miatt lehet, hogy párhetes pihenőre kényszerül, Kovács Gábor, Szatmári István pedig betegség miatt nem léphet pályára, Oláh Bálint pedig sérült. A Siófok a rajt előtt leigazolta Lázár Zsoltot és Czvitkovics Pétert.

Czvitkovics Péter neve pedig ott szerepel a Balaton-partiak kezdőcsapatában és az biztos, hogy rá nagyon figyelnie kell majd az egerszegieknek, hiszen ismerjük, hogy mennyire veszélyes játékos. Siófokon egyébként párás, hűvös idő fogadta a csapatokat, a pálya talaja a körülményekhez képest jónak mondható, persze az üde, zöld gyepnek még nyoma sincs.

BFC Siófok - ZTE FC 1 - 1 (1 - 0)

Siófok, 300 néző. Jv.:  Gaál (Hofbauer, Bertalan).

Siófok: Tajti - Tamaskó, Szalai, Mogyorósi, Czingráber - Nagy D., Gál - Elek, Czvitkovics (Berki, 67.), Gréczi (Kovács D., 67.) - Lázár (Berde 92.). Vezetőedző: Disztl László.

ZTE FC: Szappanos - Angyal, Forgács, Króner, Deutsch - Végh (Ekker, 57.), Nagy T., Bedi - Babati, Bobál, Jakab. Vezetőedző: Csató Sándor.

Gólszerzők: Elek (2.), ill. Bobál (89,).

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A ZTE FC kezdte a találkozót.

2. perc: Vezet a Siófok, Gréczi vitte el a jobb oldalon a labdát, az alapvonalról középre adott, ahol érkezett Elek, aki a kapu jobb oldalába fejelt. 1-0

5. perc: A hazaiak folyamatosan támadnak, a ZTE játékosait láthatóan kissé megfogta a korán bekapott gól, de idő még bőven van számukra a javításra.

8. perc: Ennyi idő kellett, hogy a ZTE kissé magához térjen, hiszen most már az egerszegiek azok, akik többet járatják a labdát, de egyelőre még veszélyes szituációt nem tudtak kialakítani a támadó harmadban.

11. perc: Babati emelt a védők mögé, Bobál és Bedi indult rá, de a siófoki kapus felszedte a labdát.

15. perc: Jakabhoz került a labda a bal oldalon, középre adott, a védőkről Bobál elé pattant a játékszer, de a siófokiak szögletre tudtak menteni. A sarokrúgást egy újabb követte, de ez már veszélytelen volt.

18. perc: Bobál kapott jó labdát Deutschtól, megpróbálta átívelni az üresen érkező Jakabhoz, de Tamaskó kifejelte a játékszert.

21. perc: Kis szöglet után Czvitkovics tekerte élesen kapu elé, Elek azonban 6 méterről fölé fejelt.

23. perc: Szép összjáték után Babati adott középre jobbról, de Mogyorósi felszabadított.

26. perc: Jakab végezhetett el balról szabadrúgást, a középre lőtt labdát azonban kifejelték a védők.

28. perc: Deutsch ívelt középre balról, a labda azonban túl magas volt Bobálnak, aki el is esett két védő gyűrűjében, de nem történt szabálytalanság.

31. perc: Egy zalai labdavesztés után támadhatott a Siófok, Elek lövése azonban egy védő lábáról szögletre pattant.

34. perc: Babati gurította vissza Nagy Tamáshoz a labdát a 16-os előterébe, akinek a 20 méterről leadott lövése azonban nem talált célt, a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret.

39. perc: Czvitkovics adott be jobbról, de sikerült felszabadítani, az újabb beadást követően pedig szögletre mentettek a zalaiak. A sarokrúgás nem jelentett veszélyt a ZTE kapujára.

42. perc: Bedi passzolt Jakabhoz a bal oldalon, aki betört a 16-oson belülre, majd középre gurított, de túl mélyen, Tajti felszedte a labdát.

45. perc: Babati ívelt fel egy szabadrúgást a 16-oson belülre, Nagy Tamás azonban a 11 méterről a kapu mellé fejelt.

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

Az első játékrészt alapvetően meghatározta az, hogy a Siófok korán betalált, hiszen a folytatásban lényegesen nyugodtabban játszhattak a zalaiaknál. A ZTE később ugyan többet birtokolta a labdát, de játékából hiányzott az ötlet, az egerszegiek gyengén futballoztak.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyik csapat sem cserélt.

49. perc: Tamaskó adott be jobbról, de a zalai védők kifejelték a labdát, így nem kerültek helyzetbe a siófokiak.

51. perc: Jakab bal oldali beadásába tette bele a labdát Tamaskó, így a labda végül Tajti kezei között kötött ki.

53. perc: Elek próbálkozott lövéssel távolról, de sikerült blokkolni a zalai védelemnek, az ismétlés szintén egy vendégvédőről pattant vissza a mezőnybe.

54. perc: Babati ívelt a 16-oson belülre egy szabadrúgást, Bobál jól emelkedett a labdára, de fejese védője hátán megcsúszott, így szöglet következett. Jakab beadása után Forgács a hosszú oldalon, az 5-ös sarkától ollózva lőtt kapura, amit Tajti csak másodjára tudott megkaparintani.

57. perc: Bal oldali siófoki szöglet után Szalai csúsztatott az oldalhálóba.

57. perc: Cserélt a ZTE: Végh helyett Ekker a pályán.

60. perc: Babati ívelt nagyszerűen Bobálhoz a 16-oson belül, a zalai támadó levette a labdát, majd 14 méterről, ziccerben csúnyán a kapu fölé lőtt. Nagy helyzet volt.

62. perc: Deutsch ívelt középre egy szabadrúgást balról, középen érkezett Nagy Tamás, aki 7 méterről nem sokkal a kapu bal oldala mellé fejelt.

67. perc: Kettős csere a hazaiaknál: Gréczi helyett Kovács D., Czvitkovics helyett pedig Berki a pályán a Siófok csapatában.

69. perc: Nagy D. ment el a jobb oldalon, a középre adott labdát azonban Angyal becsúszva még elérte az érkező Kovács D. előtt.

71. perc: Bedi lőtt 23 méterről, Tajti biztosan fogta a középre tartó labdát.

75. perc: Ekker kapott jó labdát Babatitól, levitte az alapvonalig, de a középre adását kirúgták a védők.

78. perc: Forgács kapott sárgát lerántásért.

79. perc: Bobál a 16-os bal oldali sarkától célozta meg a kaput, a labdát Tajti csak kiütni tudta, jó lövés volt.

80. perc: Cserél a ZTE, Angyal helyett Vass György lép pályára, a fiatal támadó első NB II-es találkozóján szerepel.

83. perc: Nagy D. jobb oldali szögletét követően a földre kerül Mogyorósi gyakorlatilag ülve fejelte a labdát a kapura, nem is veszélytelenül, de Szappanos védett.

85. perc: Kovács D. lépett ki, jól megtartva a labdát, miközben  Nagy T. becsúszott, a siófoki elesett a 16-oson belül, a játékvezető jelezte azonban, hogy nem történt szabálytalanság, hiába reklamáltak a hazaiak.

87. perc: A siófoki Berki kapott sárgát.

89. perc: Egyenlít a ZTE! Babati ívelt a kapu elé, egy siófoki védő megcsúsztatta, Bobál pedig az 5-ösön gyönyörű, ollózó mozdulattal lőtt a jobb alsó sarokba, ami mestermunka volt. 1-1

90. perc: Szalai rántotta le Bobált, amiért sárga lapot kapott.

90+2. perc: Csere: Lázár helyett Berde lép pályára a Siófoknál.

90+3. perc: Jakab lőtt 17 méterről, de a labda elkerülte a kaput.

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek.

A ZTE FC mindenképpen rászolgált a pontszerzésre, azonban egyértelmű, hogy egy félidő előnyt adott a Siófoknak. Az egerszegiek az első félidőben gyengén futballoztak, majd fordulás után is sok hiba volt a játékukban. Az mindenképpen dicséretes, hogy egy pillanatra nem adták fel a pontszerzés reményét, amit végül Bobál szépségdíjas mozdulattal "szállított".

Disztl László: "Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, ám ahelyett, hogy megnyugtatott volna bennünket a vezetés, kapkodni kezdtünk. A védekezésünk rendben volt, ám nem tudtuk megtartani a labdákat. Később jól kontráztunk, itt is, ott is várható volt, hogy születhet egy gól. Szinte végig vezettünk a mérkőzésen, így most nem örülünk az egy pontnak."

Csató Sándor: ”Nem vagyunk boldogok, hiszen rossz szokásunknak megfelelően gyors gólt kaptunk. Egy ideig a mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult, mert jól zárt a siófoki védelem, A második félidőre átálltunk a két csatáros játékra, s összességében a mutatott játékunk alapján megérdemeltük, hogy pontot szerezzünk.”

A 21. forduló további eredményei: Dorog–Csákvár 3-2 (1-1), Szeged–Cigánd 0-0, Cegléd–SZEOL SC 0-1 (0-0), Soroksár–Kisvárda 1-0 (0-0), Szolnok–Puskás Akadémia 1-0 (0-0), Mosonmagyaróvár–Kozármisleny 1-0 (0-0), Nyíregyháza–Vác 1-3 (1-1), Budaörs–Sopron 1-0 (1-0). A Balmazújváros–Békéscsaba találkozót elhalasztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!