ZTE FC

2016.04.25. 15:06

ZTE FC: Csank Jánossal szerződést bontottak! (frissítve)

Nemrég kaptuk a hírt, miszerint a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC vezetése közös megegyezéssel szerződést bont az együttes szakvezetőjével, Csank Jánossal.

Kerkai Attila

Információnk szerint ifj. Mihalecz Istvánt kérik fel, hogy a hátra lévő hat fordulóban irányítsa a csapatot.

A hír kézhezvételét követően természetesen azonnal kerestük az érintetteket. Elsőként Ágoston Zoltánt,  a ZTE FC ügyvezető igazgatóját értük el, aki megerősítette: a hétfői nappal valóban közös megegyezéssel kezdeményezték Csank Jánossal a szerződésbontást.

Nem sokkal ezt követően már Csank Jánost kérdezhettük.

- Várható volt, hogy az első vereség után ez lesz – mondta Csank János érdeklődésünkre. - A Mezőkövesd ellen, majd amikor kikaptunk a Váctól, lett meleg a helyzet. Úgyhogy nem lepett meg a klubvezetők lépése, hiszen régóta a futballban élek.

Arra viszont kíváncsiak voltunk, hogy érzékenyen érintette-e ez a döntés.

- Nézze, a második helyen állunk, de nem akarok most belemenni a részletekbe, egyelőre túl friss minden. Én nem hibáztam, csináltam a dolgom a legjobb tudásom szerint.

- Korábban hangsúlyozta,nem vállalta volna el a ZTE vezetőinek felkérését a nyáron, ha az azonnali feljutást várták volna  el Öntől. Megváltozott ez ügyben valami?

- Hogyne változott volna meg,  hiszen most már egyértelműen a feljutásról van szó. Ám, ha az indulásnál valaki azt mondja, hogy a 24. forduló után a második helyen állunk, gondolom mindenki elfogadta volna ezt a helyezést és pozíciót.

Azt még megtudtuk, hogy Csank János szakmai stábja marad és ezt a mesteredző is megerősítette. Annyit tett ehhez hozzá, már az elején megbeszélte kollégáival, ha  neki esetleg mennie kell, és ha a többiek felkérést kapnak a maradásra, fogadják el.

Azt a kérdést  feltettük Csank Jánosnak, hogy  volt-e olyan momentum illetve  körülmény, ami az ő munkájára is kihatással volt.

- Volt ilyen, hiszen a télen két játékost kértem, de nem kaptam meg – hangzott a válasz, ám Csank János kérdésünkre nem kívánta név szerint megnevezni őket, csak annyit mondott: két NB II-es  labdarúgóról volt  szó.  - Ezt nem sikerült realizálni, amit én hibának tartok, hiszen ha egy edző kér valamit, azt meg kell adni. Ez tény, és aszerint is kell kezelni. Profi edző vagyok, s amikor a szerződésemet aláírtam azt is tudtam,  hogy bármikor eljöhet  az a pillanat, amikor elválhatnak útjaink. A tulajdonos kezdeményezte a szerződésbontást és persze közös megegyezéssel oldjuk meg, mert így szoktuk. Sok sikert kívánok természetesen a csapatnak. Jól éreztem magam Zalaegerszegen most is, mint ahogy a korábbi edzősködésem idején is. Feljutó helyen áll a ZTE, nem érzem sikertelennek itteni munkámat, sőt inkább sikeres periódus ez az én szememben.

– A csapat sorozatosan visszatérő gyengébb teljesítménye miatt a klubvezetés úgy döntött, hogy változtat a szakmai stáb összetételén – tudtuk meg Ágoston Zoltántól. – Ugyanakkor rendkívül bosszantó is, hogy ezt a lépést meg kellett tennünk és a csapatnak is nyomatékosítottuk  ezt. Csank János érkezésével óriási változás állt be pozitív irányba együttesünknél az elmúlt tíz hónap alatt. Ebben a legnagyobb szerep Csank Jánosnak jutott, viszont most úgy éreztük, hogy mentálisan megrekedt a társaság és új impulzusra van szükség ahhoz, hogy kimozduljon belőle. A keret összetételébe nem tudunk már belenyúlni.

Ágoston Zoltán ezt követően elmondta, eddigi utánpótlás szakágvezetőjüket, ifj. Mihalecz Istvánt kérték fel a hátra lévő hat fordulóra, hogy felkészítse a csapatot.

S hogy mi a cél?

– Az NB I-be történő feljutás – hangzott Ágoston Zoltán válasza. – Viszont van arra is tervünk, ha ez mégsem sikerülne, hogy egy hosszú távú stratégia tervvel újra megpróbáljuk ezt.

A Csank Jánossal való beszélgetésünk után  este érkezett   egy levél a ZTE FC-től, miszerint ifj. Mihalecz István munkáját végül Csató Sándor és Molnár Balázs pályaedzők, valamint Vlaszák Géza kapusedző és Gáspár László erőnléti edző segíti majd,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!