ZTE FC

2015.03.30. 14:44

ZTE FC - Forgács András védő létére még tervez gólokat

Zalaegerszeg - Bár szombaton véget ért a ZTE FC sikertelen idegenbeli szériája, a Cegléd elleni győzelemtől nem ájulnak el az egerszegiek. Erre nem is lenne ok, viszont a második találatot jegyző Forgács András azt a lehetőséget nem zárta ki, hogy a mostani győzelem beindíthatja csapatát.

Kerkai Attila

Lendvai Miklós, a ZTE FC NB II-es csapatának vezetőedzője sem volt a kelleténél boldogabb, reálisan értékelte a Cegléden elért 2-0-ás sikert. A gárda küzdelmes találkozón jutott túl, de ezt a csatát most megnyerte, aminek persze a szakvezető is örült.

- Ezen az úton kell tovább menni, és az a minimum, hogy a múltkori, valamint a ceglédi találkozón mutatott hozzáállásunk megmaradjon - hallottuk Lendvaitól. - Dolgozni kell tovább, hiszen van még feladat bőven. Például kettő-null után sok labdát vesztettünk, és volt, hogy be is szorultunk, de most ez nem ütött vissza.

A mérkőzésen Délczeg Gergely szerzett vezetést a zalaiaknak, aztán a második félidőben következett egy védő, Forgács András. A zalaiak középső embere hetek óta jó formában játszik, amit most góllal is nyomatékosított. De nézzük, miért nem talált be egy perccel korábban is, hiszen jó helyeztből tüzelhetett.

- Ez így van, jó labdát fejelt le Bailo, amit meglőttem, de a kapus reflexmozdulattal a kapufára tolta, ez döntött - mondta Forgács András kérdésünkre. - Aztán szinte egy percen belül jött az a szöglet, ami után a gólvonalról juttattam a labdát a hálóba: ott már nem volt nehéz dolgom. Viszont nagyon örülük a gólnak, és azzal is elégedett vagyok, hogy mostanában semmi sem hátráltat a munkában. Az ősszel sajnos sérülés miatt hagytam ki mérkőzéseket, majd volt egy hárommeccses eltiltásom is.

Az első góljára pedig így a reméltnél is tovább kellett várni, pedig Forgács Andrásnak ezen a téren is vannak tervei.

- Belső védőként szezononként három-négy gólt szoktam szerezni, és jó lenne a bajnokság végére újra elérnem ezt a számot - folytatta. - De persze nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy ez a siker, pontosabban a legutóbbi kettő most már lendületet adjon. Több van csapatunkban, ebben biztos vagyok, de a sikerekre egy kicsit tovább kellett várni. Két hazai találkozó jön, jó lenne azokon is megszerezni a három pontot, és nem is lesz más a célunk.

Most szombaton a Siófok látogat Egerszegre, majd egy hétre rá a Csákvárt látja vendágül a ZTE FC. És valóban, az lenne az ideális a zalaiak szempontjából, ha valamennyi pontot itthon tudnák tartani. Ám nem szabad elfeledkezni arról sem: két, a kiesés fenyegetése elől menekülő együttesről van szó, az ilyenek pedig nem szokták olcsón adni a bőrüket...

 

Címkék#ZTE FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!