ZTE FC

2015.07.18. 11:22

ZTE FC: megint Babati döntött

Szombaton újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára a a ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata, amely a szlovén második ligás Verzej vendége volt.

Kerkai Attila

NK Farmtech Verzej – ZTE FC 0-1 (0-1)

Verzej, 100 néző.

ZTE FC: Szappanos (Kovács D.) – Simonfalvi (Ekker), Króner, Fodor (Forgács), Horváth P. (Horváth M.)  - Patvaros (Koller), Bedi – Bailo (Városi), Szőllősi (Szegleti), Babati (Murai) -  Horváth R. (Daru). Vezetőedző: Csank János. Gólszerző: Babati (6.).

Igazából jó döntésnek bizonyult, hogy az eredeti időponthoz képest fél órával korábban kezdődött a találkozó, hiszen a csapatok is „elkerülték” a hőséget, de persze így sem fáztak... A Mura ártéri erdeje mellett pedig még kellemesebb volt a klíma, de persze nem ez volt a lényeg. A ZTE FC  játszani jött és Csank János némileg átvariálta együttesét, hiszen Bedi Bence például középső szűrőként lépett most pályára, Horváth Péter pedig a balhátvéd posztot foglalta el. Az ellenfélről gyorsan kiderült, hogy nem igazán fogja megnehezíteni a zalaiak dolgát, például Babati a 6. percben tört be a 16-oson belülre a bal oldalon, és éles szögből, balról nagyon szép gólt lőtt a hosszú sarokba.   A ZTE  együttesében először lépett pályára a hét elején szerződtetett Patvaros Zsolt, aztán a szlovénok a félidő derekán máris hármat cseréltek. Mindenesetre érezhetően rutinosabb játékosok érkeztek a pályára, most vagy azért, mert a Verzej edzője érezte, hogy csapata a korábbi felállásban nem sok nehézséget okozhat a ZTE-nek, vagy egyszerűen így tervezte csapata rotációját.  Az biztos, hogy szervezettebb lett az ellenfél játéka, és kevesebb zalai  helyzet alakult ki a kapu előtt, viszont ziccer volt, mikor Horváth R. egy az egyben vihette a kapusra a labdát, de lövése elakadt benne. Aztán Szappanosnak is egy alkalommal hárítania kellett.

A szünetben öt helyen változtatott csapata összeállításán Csank János, a hadrend viszont alapvetően maradt a korábbi. Azt kell mondani, inkább küzdelmes lett a mérkőzés, a ZTE nem igazán tudott helyzeteket kialakítani és egyre több hiba is csúszott a játékba. Főleg  ki nem kényszerített labdavesztésekre gondolunk, ami miatt megakadt a játék is. Egy idő után Babati unta meg ezt és 25 méterről szép lövéssel veszélyeztetett, amit a kapus fogott, de összességében megakadt a zalaiak játéka. Egyre több lett a kemény összecsapás és ápolás, így szakadozott volt a mérkőzés, és inkább a Verzejnek akadtak lehetőségei. A hajrára a keret fiataljai is lehetőséget kaptak a játékra, de az eredmény nem változott, bár a zalaiaknak volt még két jó helyzetből elvégzett szabadrúgása is.  Vagyis, ismét Babati Benjamin találata döntött a ZTE FC javára, aki még odahaza, szerdán is duplázott a Dinamo Zagreb II. elleni győztes (2-0) találkozón. Hír még az egerszegiekkel kapcsolatban, hogy a hosszú ideig sérült Melczer Vilmossal szerződést bontanak, valamint az is, hogy elkészült a végleges NB II-es sorsolás, de az MLSz versenybizottsága nem járult hozzá, hogy a ZTE FC  a hazai találkozóit pénteken rendezze, így szombaton lesznek az egerszegi találkozók is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!