A sorsunkban a titkunk... - Pokorni Liát néha még mindig úgy szólítják: "a beugrós lány", de nem bánja

Ha valaki így elfogadja, feldolgozza a sorsát, ettől széppé válhat, és hordozhatja a megfejthetetlenséget - mondta lapunknak Pokorny Lia, a népszerű színművésznő, akit nemrég Az eastwicki boszorkányok című előadásban láthattak a nézők Tihanyban. Ekkor beszélgettünk arról, hogy a szépség hozzátartozik-e a színésznői sorshoz.

Pokorny Lia kedvelt, több generáció által ismert színésznő. Szereti a közönség, s ez annak is köszönhető, hogy színházi, filmes munkái mellett nagy áttörést és népszerűséget hozott pályafutásában a Beugró című televíziós műsor. Ő cseppet sem bánja ezt, elfogadta, örül annak, ha így is megismerik a nézők. Sőt, akkor is boldog, ha valaki azért látogat el egy-egy előadására, mert látta a tévében, és kíváncsi rá színpadon is. Közben azért kicsit mulatságosnak és mosolyogtatónak tartja, hogy még mindig úgy szólítják néha: "a beugrós lány". Pedig már asszonyi korban van, 46 éves, és kamaszodó gyermekének útját próbálja egyengetni. Óvja, vigyázza őt, igyekszik bölcsen, humorral segíteni, úgy, hogy ne rakja rá a saját terheit. Misi fia nagy drukkere, ott ül a színházakban, ha játszik, és mindig szorít édesanyjáért, akit a legszebb magyar színésznők között emlegetnek. Amikor arról kérdeztük, hogy a szépség hordozhatja-e egy ember sorsát, a színésznő azt válaszolta, a külső adottságok befolyásolhatják ugyan egy ember útját, de csak arra nem lehet alapozni. Ő például a színpadon soha nem akkor érezte magát igazán szépnek, amikor gyönyörű ruhában, kifestve állhatott a nézők elé.

- Amikor az ember többet tud mutatni a gyengeségeiből, fájdalmaiból, fűszerezve ezt tiszta őszinteséggel, nyitottsággal, természetességgel, akkor annak is lehet egyfajta bája, szépsége. Szép Ernő-darabokban éltem át ilyet: A vőlegényben, a Lila ákácban, vagy ide sorolnám

Pokorny Lia akkor is boldog, ha valaki azért látogat el egy-egy előadására, mert látta a tévében, és kíváncsi rá színpadon is. A képen a Sok hűhó semmiért című darabban - Fotó: Centrál Színház

László Miklós Illatszertár című művét. Ha valaki elfogadta magát, megértette mindazt, ami történik vele, akkor sugározhatja a harmóniát. Ezt hívhatjuk szépségnek is - válaszolta kérdésünkre a színművésznő, aki szerint belső titokra, megfejthetetlenségre nem csak a színészeknek, művészeknek van szükségük, hanem minden embernek. Mert mindig arra leszünk így kíváncsiak, amit eddig nem ismertünk vagy láttunk a másikból. Ettől pedig izgalmassá tehető a szerep a színpadon, és egy személyiség, emberi kapcsolat az életben.

Őt a színészetben is az mozgatja, mi az, amit rejt a lelke, mit tud felfedezni, megfogalmazni, átkonvertálni ebből az általa megformált figurákba. Nagy tanítója volt a fájdalom, amely edzetté tette a lelkét.

Soha nem volt szerepálma, mert, ahogy megfogalmazta, mindig pont olyan szerepet kapott, a lehető legjobb időben, ami találkozott az élethelyzeteivel. Örömökkel, csalódásokkal, sikerekkel, kudarcokkal. Nem győzött csodálkozni az olvasópróbákon, hogy megint olyan szöveget mondhat a színpadon, amely az ő akkori megpróbáltatásairól, kihívásairól, sorsáról szól. Ez szerinte nem szerencse kérdése, mert Fortuna ennyi esélyt nem adhat számára. Inkább sorsszerűnek gondolja, úgy, ahogy az életét is. Még soha nem érezte azt, hogy befutott, állandóan úton van a hivatásában, folyamatos kétkedésben: meg tudja-e oldani a rá váró feladatokat. Viszont abban már bátrabb, hogy tudja, a színészet kiválasztotta őt.

- Akadtak pusztító élményt adó szakaszok az életemben, 23 és 27 éves korom között, amikor kétszer nem vettek fel a főiskolára. Tudtam, hogy színész szeretnék lenni, próbálkoztam egy úttal, közben semmi nem igazolta vissza, hogy az helyes-e. Láttam, hány fiatal gyötrődik a sikertelen felvételi után, és arra gondoltam, miért pont én leszek majd a kivétel. Az élet ekkor adta számomra a Bárka Színházat, ahol stúdiósként kezdtem, s a társulat megszavazta, hogy eljátszhatom a Lila ákác főszerepét, utána pedig azt, hogy teljes jogú tagja vagyok a csapatnak. A mai napig fontos, meghatározó élmény ez számomra. Ugyan még nem érkeztem meg, de már itt vagyok. Ez is óriási ajándék az élettől - felelte Pokorny Lia, aki szerepet vállalt ugyan pár éve a Csillag születik zsűrijében, de arra vigyázott, hogy óvja életét és gyermekét a bulvárlapoktól. Úgy véli, az is belső ügyünkhöz tartozik, hogyan óvunk más embereket az életben. Színpadon és azon túl is. Mert ez is a sorsunkban rejlő titok.

Pokorny Lia 1971. november 23-án született Hatvanban.

Játszott a Pinceszínházban, a Bárka Színházban, az Új Színházban.

A Centrál Színháznak 2012 óta tagja. Ezen a játszóhelyen októberben mutatják be a Dolgok, amikért érdemes élni című darabot, amelynek egyedüli szereplője ő lesz, miközben a közönséget is belevonja majd a játékba.

A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője.

Díjak: 2005-ben elnyerte a Vidor fesztivál Colombina-díját, amely a legjobb női szereplőnek jár, 2008-ban Paulay Ede-díjban részesült, 2009-ben a Story Érték-díj birtokosa lett. A Glamour Women of the Year szavazásán Az Év Színésznője elismerést vehette át. A Centrál Színházban kétszer (2015, 2016) is közönségdíjat kapott. Tulajdonosa a legjobb színésznőnek járó Comet-díjnak is.