Sokakban ott a nyugtalanító kérdés: hol rontottuk el? (jegyzet)

Az utóbbi időben - sajnos okkal - másról sem beszéltünk, csak az erőszak terjedéséről, az agresszió térnyeréséről iskolában, otthon, az utcán, szórakozóhelyen. Mi történt a világgal, mi történt az emberekkel? A családokkal, a gyerekekkel? Hol, mikor telítődnek annyi feszültséggel, hogy megszűnnek gondolkodni, azonnal ütnek, szúrnak. Mert tudjuk jól, régen is verekedtek a gyerekek. De az valahogy másféle bunyó volt, inkább virtuskodás, semmint az erőszak ilyen mérhetetlen foka. Szülőkben, tanárokban, felnőttekben ott a nyugtalanító kérdés: hol rontottuk el? Miért, hogy szinte minden héten történik valami durva dolog, ijesztő dráma. Miért nincs a gyerekekben, fiatalokban visszatartó erő, indulatokat fékező belső megállj . Késekkel, fegyverekkel járnak, támadásra (védekezésre?) készen. Súlyos problémákat jelez a hétfői eset, mint ahogyan a korábbi hasonló tettek is. Újbóli és ismételt figyelmeztetés minden felnőtt és minden fiatal számára. Ne engedjük el egymás kezét. Ne halogassuk a beszélgetéseket, a dumálásokat, a közös sétákat, a családi együttlétet. Adjunk lehetőséget a lelkeket szorító érzések elhessentésére, ne hagyjuk bedugulni a szelepeket. Mert életet követelhetnek...