Inkák: Egy páratlan civilizáció kerék és írásbeliség nélkül

 E fejlett közigazgatással, építészettel rendelkező birodalomra nyit ablakot A Nap fiai egykor és ma című kiállítás, ami - Nagykanizsa és Keszthely után - most a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban látható, június 16-ig.

A tárlatot Varga András, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kultúrantropológusa rendezte, aki Thor Heyerdahl, a világhírű tengerbiológus és utazó révén került kapcsolatba Dél-Amerikával, még a 90-es évek elején.

Hogy miként? Varga András kifejlesztett egy berendezést, amivel keveredésmentesen lehet meghatározni a talajrétegek sorát, régészeti lelőhelyek megfúrásakor . Heyerdahl éppen Észak-Peruban, Tucumében ásott egy nagy piramismezőn, amikor hírét vette e honi újításnak. Azt remélte, hogy a szárított agyagtéglákból épített piramisok szerkezetének vizsgálatára is alkalmas lehet e magyar technika.

Így is lett, ám előtte beszélgetőtársunk tartozott még egy úttal az ördögnek...

- Limában feltörték a ládáinkat, a felszerelés javát ellopták, jöhettünk haza dolgavégezetlenül... - számol be a kudarcos kezdetekről Varga András. - Ám egy évvel később újra nekivágtunk, s alkalmaztuk is a módszert, sikerrel. Ezen fellelkesedve egy pesti régészbarátommal úgy döntöttünk, Bolíviában önálló kutatásokba kezdünk.

A Cochabamba-völgyben, valamint egy viszonylag kevéssé kutatott késő inka közigazgatási központ részleges feltárásán dolgoztak, négy évig. Ekkor készültek a kiállításon látható fotók is.

- Az inkák életmódjára a használati tárgyaik, településeik és a spanyol leírások segítségével tudunk csak következtetni, hiszen az írásbeliség teljes mértékben hiányzott náluk - rögzít egy fontos tényt Varga András.

Az európai értelemben vett írásjelek helyett a színes, csomózott zsinórokra épülő nyilvántartási rendszert, a kiput használták. A zsinór színe azt jelezte, mire vonatkoznak az adatok - sárga: arany, zöld: gabona, bíbor: hadsereg - , ám emellett a csomózás iránya, fajtája, fonása is mind újabb jelentéseket takart.

De nem csak a kipu alkalmas arra, hogy lenyűgözze az európai embert. A szállítás például annak ellenére igen magas színvonalon zajlott, hogy nem ismerték a kereket.

- Legfőbb teherhordójuk a láma volt, emellett nagyon szervezett futárhálózatot építettek ki, pihenőhelyekkel. A futárok valóban futottak, a halat vizes fű között szállították, hogy friss maradjon. Pedig a vízhiány egészen a mai napig óriási gond ezen a területen.

- Miként lehet, hogy nem ismerték a kereket, amikor az az emberiség egyik legősibb, forradalmi találmánya?

- Megoldották máshogy. Mint ahogy Ázsiához és Európához viszonyítva az agyagművesség is több ezer éves késéssel alakult ki a dél-amerikai kultúrákban. Nem volt rá szükségük. Az edényeket a tök sokféle fajtája pótolta, ami arra is utal, hogy a hagyományos értelemben vett főzés, forralás sem volt központi kérdés. Később azonban, betelepülők hatására, annál művészibb kerámiaművesség alakult ki körükben. Bútort sem nagyon használtak az épületeikben. A házakban leginkább csak aludtak, mégpedig téglából, kőből kialakított, bőrrel, textillel takart padkákon. A földön ülve ettek, klasszikus értelemben vett szék, asztal, bútorzat tehát nem volt.

Ha már az étkezésnél tartunk, egyes források szerint 200 féle burgonyát ismertek, de kukoricából is akadt több tucatnyi fajta. A növényeket, gyümölcsöket gyakorta megszemélyesítve ábrázolták kerámiáikon, vagy éppen az adott termés alakjára formálták az edényt.

Az aranyat kizárólag esztétikai célokra használták, forgalmi értékkel nem bírt. Úgy tartották, az arany a Nap verítéke, az ezüst pedig a Hold könnye.

- Az inkáknál találtak olyan templomot, aminek egyik fala arany, a másik pedig ezüst lemezekkel volt borítva, így szimbolizálva a nappalt és az éjszakát. Dél-Amerika páratlan aranykinccsel bírt, egyes kutatások kimutatták, hogy az Európában megjelent arany mintegy 60 százaléka onnan származik.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Az aranyat kizárólag esztétikai célokra használták, forgalmi értékkel nem bírt. Úgy tartották, az arany a Nap verítéke, az ezüst pedig a Hold könnye.

- Az inkáknál találtak olyan templomot, aminek egyik fala arany, a másik pedig ezüst lemezekkel volt borítva, így szimbolizálva a nappalt és az éjszakát. Dél-Amerika páratlan aranykinccsel bírt, egyes kutatások kimutatták, hogy az Európában megjelent arany mintegy 60 százaléka onnan származik.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Az aranyat kizárólag esztétikai célokra használták, forgalmi értékkel nem bírt. Úgy tartották, az arany a Nap verítéke, az ezüst pedig a Hold könnye.

- Az inkáknál találtak olyan templomot, aminek egyik fala arany, a másik pedig ezüst lemezekkel volt borítva, így szimbolizálva a nappalt és az éjszakát. Dél-Amerika páratlan aranykinccsel bírt, egyes kutatások kimutatták, hogy az Európában megjelent arany mintegy 60 százaléka onnan származik.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Az inkáknál találtak olyan templomot, aminek egyik fala arany, a másik pedig ezüst lemezekkel volt borítva, így szimbolizálva a nappalt és az éjszakát. Dél-Amerika páratlan aranykinccsel bírt, egyes kutatások kimutatták, hogy az Európában megjelent arany mintegy 60 százaléka onnan származik.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Az inkáknál találtak olyan templomot, aminek egyik fala arany, a másik pedig ezüst lemezekkel volt borítva, így szimbolizálva a nappalt és az éjszakát. Dél-Amerika páratlan aranykinccsel bírt, egyes kutatások kimutatták, hogy az Európában megjelent arany mintegy 60 százaléka onnan származik.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Építészetük ugyancsak lenyűgöző. Az utókor nagy szerencséje, hogy az elveszett várost Machu Picchu-t a fosztogató spanyolok nem találták meg, csak 1911-ben bukkant rá egy amerikai felfedező az Andok szívében.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Az inkák időszaka a dél-amerikai építészet csúcsteljesítménye. Észrevették, hogy a földrengésnek a trapéz alakzat áll ellen a legjobban. Ezért náluk a falak, a nyílászárók, a fülkék keresztmetszete mind trapéz alakot mutat. Olyan pontos technológiával illesztették egymáshoz az építőköveket, hogy egy kést, de még egy borotvapengét sem lehet mind a mai napig közéjük csúsztatni. Így természetesen kötőanyagra sem volt szükség. Anélkül, hogy ismerték volna a kereket, több tonnás kőtömböket voltak képesek 10-20 kilomérekre elvonszolni, illetve 100-200 méter magasra felvinni. Locsolással, csúsztatással oldották meg, hiszen az egyiptomi piramisoknál használatos görgőket sem ismerték.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Szertartásaikat, ünnepeiket a gyakorta 3-4 ezer méter magasan lévő szent helyeiken tartották, ami nem is csoda, tudván, hogy a Nap fiainak tartották magukat. Gyakori volt a gyermekáldozat, ami a szülők jóváhagyásával történt. E rítusok némelyike meglehetősen horrorisztikus.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Miből lehet ma meggyőződni arról, hogy ezek a rítusok valóban így zajlottak?

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Különböző reliefeken ábrázolták őket. A kínzás amúgy csak nagyon ritkán fordult elő, a legtöbb esetben speciális itallal elkábították az áldozatot, aki ilyen állapotban szenvedte el e rituális gyilkosságot. Ezeknél a kultúráknál az emberáldozat egyfajta megtisztulást, megtiszteltetést is jelentett. Halottkultuszuk szintén egyedi, nem vontak éles határt az élet és a halál között. Elhunyt uralkodóikat, vezetőiket bebalzsamozták, s a testeket a jeles ünnepeken kihozták a templomokból, palotákból, hogy áldozzanak előttük, s szertartásokkal szórakoztassák őket.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

- Élőnek tekintették az elhunytat, a lelket ugyanis öröknek tartották. A temetkezési szokásaik nagyon színesek, a Chancay kultúrában például ülő helyzetben, felhúzott térdekkel rögzítették a testet, s megesett, hogy 70-80 méternyi textilbe csomagolták. A kiállításban rajzok és fotók láthatók ezekről a szinte batyuknak tűnő tetemekről, amelyeket néha 10-15 méter mély aknasírok rejtettek. Ennek is köszönhető, hogy nagyon későn, csak a múlt század elején fedezték fel őket. Dél-Amerikában, főként a Csendes-óceán perui, chilei partvidékén a klíma és a talaj szárazsága, magas sótartalma miatt szinte természetes módon mumifikálódik az emberi test. A Paracas-félsziget például egy óriási temetőnek tekinthető, a mai napig is előkerül egy kilométeren belül legalább egy múmia.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.

Az utóbbi 20-30 évben az Andok magaslatain, az ott élők körében a régi vallás iránti elkötelezettség újraéledt - fűzi még hozzá Varga András. Az inka szertartások sok helyen ismét felbukkantak, mégpedig a katolicizmussal karöltve. Az emberáldozatot ugyan kiváltották lámával, ám a rítus ugyanúgy zajlik, mint a Nap fiainak idején.