Zalai pályatársak is búcsúznak a hétfőn elhunyt Albert Flóriántól

Szőcs János, a ZTE először NB I-be jutott csapatának mestere élvonalbeli játékosként többször is farkasszemet nézett Albert Flóriánnal.
– Pécsről 1958-ban a Honvédba igazoltam – emlékezett a jeles szakember. – Általában jobbhátvédet játszottam, a Fradi-meccseken Rákosival és Fenyvesivel vívtam nagy csatákat. Egyik alkalommal a középső védőnk megsérült, s nekem kellett belül játszani, így kerültem szembe Alberttel. Gondolkoztam, hogyan lehetnék eredményes egy ilyen zsenivel szemben: tudtam, hogy fejelésben is rendkívül erős és a labdavezetésénél is nagyon oda kell figyelni. Biztos voltam benne, hogy kemény játékkal nem sokra megyek ellene, ezért a labdaátvételeknél próbáltam megelőzni. Szerencsém is volt, azon a meccsen nem rúgott gólt. A fővárosi évek alatt magánemberként is találkoztunk, egy étterembe jártunk Óbudára. Igen közvetlen volt.

Aztán Szőcs János edzősködni kezdett, és eljött a ZTE feljutása.
– Az első élvonalbeli évünkben, 1972-ben játszott ellenünk Flóri, a búcsúmeccsén, 1974. március 17-én pedig mi voltunk az Üllői útiak vendégei – folytatta Szőcs. – A Császár még sokáig játszhatott volna, de sérülés miatt abba kellett hagynia csodálatos pályafutását. Sok beszéd helyett tömören úgy fogalmaznék: csupa jót mondhatnék róla.

Madár Gábor, a ZTE egykori focistája, majd edzője is játszott a legenda ellen.
– Szombathelyen, a Haladás csapatával 1959-ben 1-1-et játszottunk a Fradival – kezdte a ma is népszerű mester. – A zöld-fehérek vendégjátékára 15 ezren voltak kíváncsiak. Sosem felejtem: a Kertész, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársor rohamozta a kapunkat. Én bal fedezetet játszottam. Elemeztük Albert játékát, de olyan adottságai voltak, hogy külföldön is rendre megoldhatatlan feladat elé állította az ellenfeleket. Futás közben pillanatok alatt tette egyik lábáról a másik lábára, a ritmusváltásai legendásak, kiszámíthatatlanok voltak. A világon keveseknek adatott meg az érzék, amellyel a társait indította. Sok gólt fejelt, átlag feletti ütemérzékének köszönhetően. Kiemelkedő egyéni kvalitásai mellett igazi csapatember is volt, nemcsak a támadójáték vezére, hanem az egész gárda meghatározó alakja. Váratlan halála megrázta az egész magyar futballtársadalmat.

Papp Antal is játszott a ZTE színeiben azon a bizonyos búcsúmeccsen.
– Flóri abban az időben már sokat volt sérült – emlékezett a hajdani kiváló védő. – A korábbi években még szinte tarthatatlanul száguldozott a mérkőzéseken, a búcsúmeccsen viszont – a Népstadionban, 30 ezer néző előtt játszottunk – bár rúgott gólt, már olyan nagyon nem erőltette a dolgot. Szinte csukott szemmel is úgy tudta vezetni a labdát, hogy ahhoz a védőknek szinte lehetetlen volt hozzáférni. A beíveléseknél, akármennyire figyeltünk, mindig megelőzött bennünket. Nem nagy, hanem okos gólokat rúgott. Nem voltak sztárallűrjei, bármilyen megalázónak tűnő cselt vagy kötényt alkalmazott, soha nem tett gúnyos megjegyzéseket. Egyértelmű, hogy ő volt a legjobb futballista, aki ellen valaha is játszottam.

A keszthelyi származású dr. Török Lajos a Ferencváros létesítményigazgatójaként 25 évet dolgozott együtt Albert Flóriánnal.
– Első találkozásunk még itthon történt – kezdte a „szakmában” Szepiként ismert sportvezető. – Amikor 1968- ban Fonnyadt Zsoltot szerződtette az FTC, ő jött el beszélni a tehetséges fiatalember szüleivel és velünk, a klub vezetőivel. Egész nap együtt voltunk, talán innét indult a jó kapcsolat, ami az utolsó pillanatig megmaradt köztünk. A 70. születésnapján is ott voltam. Nagyon sokat tudnék mesélni: csodás játékos és ugyanolyan remek ember volt. Akit szeretett, az nem tudott olyat kérni, hogy ne teljesítette volna. Nagy Béla volt a legnagyobb barátja, később pedig Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával volt nagyon sokat együtt, velük egy irodában dolgozott az utolsó napjaiban is. Mai fejjel szinte felfoghatatlan, hogy 1958-tól hétfőig a Ferencváros alkalmazásában állt. Játékosként és vezetőként is példás klubhűség és -szeretet jellemezte, bár a Fradi és az ő kapcsolatát ezekkel a kifejezésekkel talán nem is lehet leírni, elvégre a világon is elvétve akad ember, aki ilyen hosszú ideig kötődik egy egyesülethez. Még az ősszel gyakran 2-3 utánpótlás meccset is megnézett egy nap, mindig a 16-os magasságában állva. Imádta a gyerekeket, s hangoztatta: ők a jövő, rájuk nagyon oda kell figyelni. A család számára szent volt, s a futball mellett a lánya miatt a kézilabdát is imádta. Szoktuk neki mondani: büszke lehet magára, hisz´ kevés játékos van, akitől nem lehet elvenni a játékszert. Ez volt esetében az európai Aranylabda.

HÉVÍZI BÚCSÚ
Az egyetlen magyar Aranylabdást ma a nevét viselő stadionban ravatalozzák fel, majd vasárnap az óbudai temetőben kísérik utolsó útjára. Hévízen is megemlékeznek a legendáról. Vértes Árpád, a fürdőváros volt polgármestere, Albert jó barátja mondta el: vasárnap 17 órakor az egregyi Fradi templomban gyászmisével búcsúznak labdarúgásunk világhírű alakjától.