170 éve halt meg Gogol, a híres ukrán-orosz író

A poltavai kormányzóság Szorocsinci falujában (ma Veliki Szorocsinci Ukrajnában), ukrán kurtanemes családban született 1809. április 1-jén. Ukrán apja tehetséges műkedvelőként barátai szórakoztatására verseket és vígjátékokat írt. Orosz származású édesanyja szinte a fanatizmusig vallásos asszony volt, miszticizmus iránti fogékonyságát Gogol tőle örökölte.

Gogol tehetséges és sokoldalú ifjú volt: vonzotta a színészet, a festészet, a történelem, foglalkoztatták a közélet kérdései, de legfőként az irodalom. 1828-ban Pétervárra költözött, ahol előbb színészkedett, majd egyre kiábrándultabban különböző hivatalokban dolgozott. Útkeresésének egyetlen előnye volt, hogy alaposan megismerte a bürokrácia kusza útvesztőit, a kisemmizett, a létbe, a lélekölő munkába beleszürkülő hivatalnok típusát, s tapasztalatait későbbi műveiben is felhasználhatta.

1831-ben megismerkedett Puskinnal, aki arra biztatta, hogy inkább íróként kamatoztassa képességeit. 

Meg is jelent első elbeszéléskötete, az Esték egy gyikanykai tanyán, amelyben falusi mesemondók stílusában adta elő tréfás-lírai, olykor borzongató történeteit. Következő kötete, a Mirgorod tartalmazta a kozákság kultuszát hirdető Tarasz Bulba című romantikus hőskölteményét. A két kötet megjelenése közti időben jelentősen elszegényedett, a nyomortól Puskin mentette meg, ajánlására a pétervári egyetemen oktatott egyetemes és ukrán történelmet. Egy év után azonban az egyetemnek is hátat fordított, és ettől kezdve csak az írásnak élt.

Tematikája megváltozott, a falusi népélet helyett a nagyvárosban helyét nem találó ember, az élet szorongató valóságát megkerülni nem tudó kisemberek felé fordult. 

A szorongást a humor, a szatíra eszközeivel tudta enyhíteni, 

Az orr, az Egy őrült naplója abszurditásában is mosolyt csal olvasói arcára.

A groteszk helyzetek iránti fogékonyságát bizonyítják a Háztűznéző és A revizor című darabjai is, ez utóbbin állítólag I. Miklós cár is jót derült, ám a kritikusok Oroszország megrágalmazását látták benne. Támadták is érte, de gyenge idegrendszere miatt nem tudott védekezni, ezért inkább elmenekült az országból előbb Spanyolországba, majd Rómába. Itteni tartózkodása idején írta meg A köpönyeget, és ekkor fejezte be máig legismertebb prózai művét, a Holt lelkeket is. Ez utóbbi afféle pikareszk regény, a szélhámos Csicsikov utazása a provinciális Oroszországban. Állítólag Puskin, amikor barátja felolvasta neki a regény első fejezeteit, könnyesre nevette magát, s megjegyezte: 

Milyen szomorú is ez a mi Oroszországunk!

Puskin véleménye azonban mélyen megrendítette Gogolt, s meg is írta a regény második részét, amelyben szándéka szerint a nemeset, a szépet kívánta megmutatni.

1841-ben visszatért Oroszországba, Moszkvában telepedett le, de nem találta a helyét. Magányos és beteges volt, s a vallási elragadtatásban talált vigaszra. 1848-ban Jeruzsálembe ment zarándokútra, onnan visszatérve csak a vallásnak élt. 1852. február 24-én elégette kéziratainak többségét, mint az ördögtől való dolgokat, ezt követően pedig ágynak esett, s elutasított minden ételt. Szenvedéseinek 1852. március 4-én bekövetkezett halála vetett véget.

Hatása óriási volt a következő nemzedékre, Dosztojevszkijtől származik a híres mondás: 

Mindannyian Gogol Köpenyéből bújtunk elő.

A magyar irodalomban Arany János és Gyulai Pál figyelt fel rá először, Arany fordította le – igaz, németből – A köpönyeget.

A revizort hatalmas sikerrel mutatják be a hazai színpadok, idén például a tatabányai Jászai Mari Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is műsorára tűzte.

 Az Egy őrült naplójából emlékezetes előadás készült 1967-ben Darvas Iván főszereplésével, Horvai István rendezésében, és hasonlóan nagy sikert aratott a Keresztes Tamás főszereplésével, Bodó Viktor rendezésében 2016-ban színre vitt előadás is, amely jelenleg is látható a Jurányi színpadán.

Borítókép: Shutterstock