Ukrán a szlovákok között

2024.06.21. 12:16

Rebrov magára hagyta a játékosait a román bukta után

Az Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetését Szlovákia szolgáltatta azzal, hogy a csoportkör első fordulójában legyőzte az esélyesebbnek vélt Belgiumot. A szlovákok péntek este azzal az Ukrajnával találkoznak majd, akiket az első körben Románia három góllal ütött ki. Az ukránok edzője, Szerhij Rebrov szerint egy teljesen más csapatot láthatunk ma, s a találkozó egyik érdekessége, hogy a szlovák válogatottban is akad egy félig ukrán játékos.

MW

Az ukránok is sima vereséggel startoltak

Forrás: AFP

Fotó: Sven Hoppe

Az E csoport első fordulójában alaposan borult a papírforma. A világranglista 48. helyén álló szlovákok 1–0-ra nyertek a harmadik Belgium ellen. A sportági statisztikákkal foglalkozó Opta kimutatása szerint ez a legnagyobb különbség a FIFA-rangsorban, ami valaha volt az esélytelenebb csapat által megnyert Eb-meccsen – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. Az ukránok is sima vereséggel startoltak, bár a vereség elsősorban a Real Madrid kapusának, Andrej Lunyinnak a lelkén szárad.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 1: Group E Romania v Ukraine
Szerhij Rebrov
Fotó: Tobias Schwarz / Forrás: AFP

Ukrán a szlovákok között

Az ukrán kapus két gólban is benne volt, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a románok eksztázisközeli állapotban játszottak. Szerhij Rebrov csapatának támadójátékáról mindent elmond, hogy a 78. percig kellett várni az első kaput eltaláló lövésükig – írta meg korábban az Origo. Bár a hosszabbításban Roman Jaremcsuk még a felsőlécre emelt, de gól ebből sem lett, Románia tehát a jelentős labdabirtoklási hátrány ellenére magabiztosan nyerte meg az E csoport nyitómeccsét. A péntek esti mérkőzés előtt csak az biztos, hogy újabb győzelemmel a szlovákok továbbjutnak. Az ukránok újabb vereséggel nem esnének ki, de az utolsó fordulóban a belgák ellen már pokoli nehéz dolguk lenne.

Meglepett Ukrajna eredménye az első fordulóban, de egymás között is arról beszéltünk, hogy még nem jutottunk tovább, senkit nem szabad lebecsülnünk

– nyilatkozta a szlovákok középpályása, Tomas Suslov, akinek picit furcsa lesz ma Rebrovék ellen pályára lépni, hiszen a Hellas Verona játékosának édesapja ukrán

A románok elleni csúfos bukta után az ukrán játékosok arra kérték Szerhij Rebrov szövetségi kapitányt, hogy hagyja őket magukra, mert egymás között akarják megbeszélni a történteket. A Fradi edzője eleget tett a kérésnek.

Rebrov optimista

A Ferencváros egykori edzője semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a válogatottban szereplő labdarúgók egymás között akarták kibeszélni a kudarc okait.

Lehet, hogy ez Németországban szokatlan, nálunk viszont teljesen normális, hogy a játékosok bizonyos dolgokat magukban akarnak elintézni

magyarázta az esetet Rebrov. Az ukrán szakember a szlovákokat is dicsérte, megjegyezve, ő már a torna előtt tudta, hogy a szlovák válogatott igenis erős rivális, de ők is felkészülten várják az összecsapást.

Egy nagyszerű országot képviselünk, amely két éve harcol a saját szabadságáért. Csalódást okoztunk a szurkolóinknak, akiknek Szlovákia ellen egy teljesen más Ukrajnát kell látniuk

jelentette ki Rebrov

A két csapat eddig nyolcszor játszott egymással, az ukránok háromszor, a szlovákok kétszer nyertek, három meccs pedig döntetlenre végződött. Világversenyen most találkoznak először. A csoport másik második fordulós meccsét, a Belgium–Románia találkozót szombaton 21 órától rendezik Kölnben.

Európa-bajnokság, csoportkör:

Szlovákia–Ukrajna 15:00

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!