Fájdalom és könnyek

2023.10.18. 17:34

Sipos F. Tamás: nem hiszek abban a tételben, hogy egy férfi nem sírhat (videó)

A népszerű zenész, aki a fiával együtt vágott bele a TV2 Ázsia Expressz című műsorának kihívásaiba, nem szégyelli, hogy egy mexikói temetőben omlott össze. Szülei elvesztésének emléke könnyeket csalt a szemébe a keddi adásban, Tamás pedig nem szabott gátat a fájdalomnak.

MW

Nem szégyelli, hogy feladat közben elérzékenyült

Forrás: TV2

Fotó: TV2

A népszerű zenész azt mondja, az Ázsia Expressz során arra is rájött, hogy a benne évek óta egyre erősödő érzelmesebb énje a keményebb helyzetekben átveszi az irányítást, ezért sem leplezte fájdalmát. 

Általánosságban elmondható rólam, hogy ahogy idősödöm, egyre érzékenyebb vagyok. Ma már egy filmen is tudok könnyeket ejteni, és tudom, hogy ez nem áll arányban azzal, amit alapvetően sugárzom vagy sugározni igyekszem magamról. Sokszor sarkos a véleményem és türelmetlen is vagyok, amit szintén láthatnak az Ázsia Expressz nézői, de az is igaz, hogy a néha talán pokróc modor egy érzékeny lelket takar. Ugyanakkor az is jellemző rám, hogy nem csomagolgatom a mondandómat selyempapírba, és mondom, amit egy adott pillanatban gondolok vagy érzek. Itt jegyezném meg, hogy vannak mondatok, melyeket szívesen tennék el nem hangzottakká. Itt-ott nyers voltam, de összességében nem bánom, hogy a nézők most azt a Tamást látták, aki én voltam a feszített helyzetekben

– kezdte a Borsnak a zenész, aki elárulta, miért volt képtelen visszatartani a könnyeit, miközben egy mexikói temetőben próbálták teljesíteni a feladatot.

Mindkét szülőmet úgy veszítettem el, hogy szó szerint a karjaimban tartottam őket. Édesanyám halála pedig még friss fájdalom, hiszen alig két éve történt. Kórházban volt, és egy nap nagyon erősen tört rám az érzés, hogy azonnal be kell mennem hozzá, mert valami történni fog. Aznap veszítettem el őt...

– mondta megtörten a zenész, aki szüleire gondolt, miközben az Ázsia Expresszben egy számára ismeretlen ember sírját gondozta. 

„Kénytelen voltam őszintén beszélni az érzéseimről, amit így utólag egyáltalán nem bánok. Mindig szerettem magamat tökösnek és keménynek mutatni, de valójában nem hiszek abban a tételben, hogy egy férfi nem sírhat”

– fogalmazott Sipos F. Tamás, aki hozzátette, örül, hogy ezt az oldalát is megmutathatta a műsorban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!