Krimi

2024.06.18. 13:50

Felháborító: brutális gyilkosságot akar a mentősökre kenni két bűnöző

Két férfi összeverte egy közös barátjukat egy józsefvárosi lakásban, órákig nem hívták ki hozzá a mentőket, most pedig azzal védekeznek, hogy a mentősök hibájából halt meg barátjuk.

MW

„Volt némi ütésváltás” – így emlékezett vissza június 17-én hétfőn a történtekre a Fővárosi Bíróságon az a férfi, aki barátjával együtt meggyilkolta az egyik régi ismerősét egy józsefvárosi lakásban. A tárgyaláson meghallgatták a gyanúsítottakat, akik a sérülthöz kiérkező mentőst vádolták meg.

Ököllel verték és rugdosták

A három férfi a józsefvárosi lakásban több üveg bort, pezsgőt és vodkát fogyasztott az este folyamán.

Vita alakult ki a férfiak között, ami verekedésbe torkollott. Két férfi barátjukat ököllel verte, majd rugdosták is súlyos sérüléseket okozva neki.

Kimosták a sértett ruháját

Amikor megelégelték az ütlegelést, elmentek aludni, és magára hagyták az áldozatot a komoly sérüléseivel. Másnap hallották, hogy a sértett légzési nehézségekkel küzd, hörög, de ezzel sem foglalkoztak. Lerángatták róla az összepiszkolt farmerját és kimosták. Miután látták, hogy az eset súlyosbodik, csak akkor hívtak hozzá mentőt. Bár a mentők perceken belül kiértek, addigra az áldozat meghalt.

A két férfi egymásra mutogatott

A bíróság távmeghallgatásban hallgatta ki a már börtönben lévő két barátot, akik a vallomásaikban sokadszorra is másképp emlékeznek a történtekre, sőt a két férfi egymásra mutogatott a meghallgatáson.

Megdöbbentő, de a két barát nemcsak egymásra mutogat a gyilkosság miatt, hanem a kiérkező mentőápolókra is.

Korábban az orvosi vizsgálatokból kiderült, hogy a sértettnek eltörtek a bordái és a megsérült tüdeje. Az egyik elkövető a tárgyaláson ezt is megpróbálta kiforgatni:

„Amikor megjöttek a mentősök, megpróbálták újraéleszteni” – mondta. „Az egyik mentős hölgy volt az, aki odahajolt, míg a másik a vénáját kereste. Elkezdte az újraélesztést, és én hallottam, ahogy a barátom csontjai ropognak. Biztos vagyok benne, hogy Zoli emiatt halt meg.”

Ez természetesen a valóságnak nem felel meg, hiszen amikor kiértek a mentők, az áldozat már halott volt – írja a Bors.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!