Portrésorozat készült a Hableány mentőiről

A Demokrata emlékeztet rá, hogy a Hableány sétahajó 2019. május 29-én este süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval a Margit híd közelében. A sétahajón harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai és a kéttagú magyar személyzet. Hét dél-koreait sikerült kimenteni a Dunából, huszonhét áldozatot megtaláltak, egy dél-koreai utast még keresnek a hatóságok.

A Magyar Távirati Iroda fotóriportere, Balogh Zoltán a mentésben résztvevőkről készített portrésorozatot.

„Szívszorító volt, hogy a nő, akit kimentettünk, nem merte elengedni a matrózunk és barátnője kezét akkor sem, amikor már biztonságban volt a hajón. Mintha az életébe kapaszkodott volna” – mondta Dajka Laszló, a Monarchia rendezvényhajó kapitánya, aki a baleset közelében hajózott a tragédia idején. A hajórádióból értesült arról, hogy emberek vannak a vízben. Kollégáival döbbenten látták, hogy sok, mentőgyűrűben úszó ember lebeg a vízen. A manőverezést nehezítette, hogy nagy volt a hajóforgalom a Dunán. Rettenetesen hideg volt a víz, nagyon erős volt a sodrás. Két ember közeledett nagy sebességgel feléjük, megpróbálta megközelíteni őket, de egyiküket, aki félájultan feküdt a mentőgyűrűben, nem sikerült elérniük. Őt egy szállodahajó motorcsónakjának legénysége mentette meg. A másik hánykolódót, egy nőt, sikerült kimenteniük. A matrózuk és barátnője emelték ki a vízből, aztán a felszolgáló és egy erős férfi vendég segítségével vitték be a belső térbe.

A kapitánynak ez volt élete legdrámaibb mentése, pedig negyven év alatt mentett kutyát, gyermeket, fiatalt, sőt, egy 87 éves férfit is, őt csáklyával a víz alól.

„Barbara, a barátnőm, elkapta az egyik felénk sodródó mentőgyűrűben fekvő ember kezét a hajó jobb oldalán, én azonnal futottam a másik irányból, hogy segítsek neki, a másik mentőgyűrűben fekvő ember túl messze volt, nem sikerült elérnünk” – emlékezett vissza Jánvári Attiláné a tragédiára. Miután megfogta a bajba került ember kezét, ami nagyon-nagyon csúszott, kérte a felszolgálónő segítségét, hogy biztosítsa, hogy barátnőjével együtt kiemelhessék őt. Lenyújtott lábával sikerült a nő lábát elkapnia, így tudták ketten kiemelni a vízből a hajó külső deckjére. Miután átemelték, a hajó belső terében átöltöztették, pokróccal melegítették, majd átadták a mentőknek. Amíg velük volt, a nő sokkos állapotban szorította a kezüket, és folyton a családját kérdezgette, kereste. Napokkal később tudták meg, hogy az elsodródott ember a mentőgyűrűben a kimentett nő lánya volt, akit egy mentőcsónak fogott ki, így ő is túlélte a balesetet.

„Mi megpróbáltuk a lehetetlent, iszonyatos volt a sodrás, rátapasztott a létrára a nyomás, alig tudtam elhagyni” – emlékezett vissza Kovács Gábor a körülményekre. A felderítő merülés után többször is merült még, az egyik áldozatot ő hozta fel a mélyből. A legdrámaibb az volt, amikor a búvár és az egyik áldozat vezetőkötele összegabalyodott. Gábor akkor mentőbúvár segítségét kérte, aki levitt a mélybe egy új vezetőkötelet, amelyet a holttestre erősítettek. Kemény, kétórányi küzdelem volt.

„Mint egy zászló lebegtem a tűzoltóhajó létráján”

- mondta Domján András búvár, aki május 31-én kapcsolódott be a mentésbe, és a hajó kiemeléséig a helyszínen volt. Másodikként merült a nagy sodrású és zavaros Dunában. Az egyik merülésnél elakadt a tűzoltóhajó létrájában és az erős sodrás miatt másik búvár sem tudott segítségére sietni. Végül úgy szabadult meg a lebegő pozícióból, hogy elvágta a vezetőkötelet, és felemelkedett a víz felszínére.

„Megrázó élmény volt, amikor megláttam a Hableány halott kapitányát, mint kolléga szembesültem vele, mi történhet az emberrel”

– mondta Pusztai László hajós. Emeléskor ő felügyeli, irányítja, ellenőrzi a daruzást külső területről. A Duna magas vízállása miatt nem volt könnyű áthaladni a Margit híd alatt. Mentek már alatta korábban, de azt modja, ez kemény volt. Ilyenkor nehezen fér át a hajó széles kormányállása. Ennyire szűk helyen abból lehet baj, ha a szél, vagy a víz mozgása a maximum egyméteres oldalkilengésnél nagyobb mértékben mozdítja el a hajót. Ezért kellett a segítség, és jól jött, hogy a Szent Flórián tűzoltóhajó be tudott avatkozni, amikor kellett.

„Ez egy óriási koporsó volt” – mondta a búvár, aki többször merült a mentés során az elsüllyedt sétahajóhoz. A rossz látási viszonyok között – tíz-tizenöt centiméteres volt a látótávolság – a búvároknak jó tájékozódási pontokat jelentettek a Margit híd még a második világháborúból itt maradt roncsai, amiket korábbi merüléseikből ismertek.

Többször be kellett mennie a hajó alá, hogy bevezessék a hevedereket a kiemeléshez, de amikor ott volt, nem gondolkodott azon, mi lenne, ha az ötvennyolc tonnás hajó – ami hetven tonnásra hízott a sok iszaptól, mire kiemelték – agyonnyomná.

Őt is az ötéves kislány halála rendítette meg legmélyebben. Amikor a kislányt és a nagymamáját felhozták, mindenki tisztelgett nekik a hajón.

„Mindenkiben nyomot hagyott, hogy ilyen sok áldozatot követelt a baleset” – mondta Gyenei Gyula kapitány. Épp a komáromi Duna-híd építésén dolgoztak, de a tragédia másnapján felkereste a helyszínt, mert tudta, hogy feladata lesz ott. Emeltek már ki nagy hajót, de ilyen körülmények között még nem dolgoztak. Nagyra becsüli, hogy mindenki a feladat súlyának megfelelően, a legnagyobb odaadással vett részt a munkában.

„A legnehezebb az volt, amikor a halottat meg kellett mutatni a családtagoknak” – mondta Magyar Lóránt Gergely, aki részt vett a Hableány áldozatainak azonosításában. „A lelkünket páncélba öntöttük és a feladatot elvégeztük” – teszi hozzá, majd így folytatja:

„Amikor a hozzátartozók szembesülnek szerettük tényleges halálával, mély fájdalmuk ismét lelket ad a holttestnek: a vizsgálat tárgyából ismét ember, anya, apa, gyermek, nagyszülő lesz.”

„Reményvesztett és reményteli pillanatok váltották egymást folyamatosan a mentés során” – mondta Hajdu János főigazgató. A baleset után a helyszínre ment, kollégái a rossz idő ellenére vízre szálltak, de túlélőt már nem találtak. Másnap a TEK kapta feladatul a mentés szervezését, a halottak felkutatását és a roncs kiemelését. „Felemelő dolog volt egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozni, részben a saját kollégáimmal, részben a rendőrség és a tűzoltóság szakembereivel, több civil mentőszervezettel és a szakmai tudásukat adó szakemberekkel. A közös cél végül a különböző szervezetektől és különböző szakterületről érkezőket egy nagy csapattá kovácsolta” – tette hozzá a tábornok.

Borítókép: Gyenei Gyula, a Clark Ádám úszódaru kapitánya a hajón a Duna komáromi szakaszán