Miért sötét Zala? – Lehull a lepel a legenda eredetéről

Hallotta már a sötét Zala kifejezést? Tudja, hogy mi áll mögötte? A magyarázatot megtalálni nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, hiszen mint minden urbánus legendának, úgy ennek a pontos eredetét is homály övezi. A szakértők szerint azonban vannak olyan valószínűsíthető okok, melyek mentén kiindulhatunk.

A sötét jelző eredetileg nem is Zalára, hanem Göcsejre vonatkozott

A kutatók szerint csak az utóbbi évtizedekben – 1950 után – társulhatott Zala mellé a sötét jelző, mivel előtte Göcsejre vonatkozott. A történelmi Zalának ugyanis voltak fejlett részei, mint például Nagykanizsa és vidéke, vagy a Balaton felvidék, hiszen a mainál jóval nagyobb területet fedett le. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Göcsej valóban egy elzárt, a polgárosodásban és iparosodásban elmaradott, archaikus vidéknek számított. Sőt, valaha a „Göcsej” is egyfajta gúnynév lehetett.

Zala kiterjedése a 20. században jelentősen lecsökkent, Trianon után a Muraközt és a Muravidéket, 1950-ben a balatoni településeket veszítette el -, ám a megmaradt megyére sem volt igaz, hogy egészében fejletlen lett volna. Mégis, feltételezhetően ez lehetett az a fordulópont, amikor Göcsejről Zalára tevődött át a sötét jelző.

Nem igaz, hogy ide vezették be utoljára a villanyt

Közkedvelt vélekedés, hogy a „sötét Zala” a villany késői bevezetésére utal, ezt azonban mindkét szakértő határozottan cáfolta. A vidék villamosítása Magyarországon az 1950-es évek második felére tehető, ekkor vezették be az áramot a falvak többségében: Zalában legutoljára Iborfián, 1963-ban, de a legutolsó villamosított magyar falu a Szabolcs megyei Aporliget volt, ugyancsak 1963-ban. Zalaegerszegen azonban már 1905-ben – még az elsők között – megtörtént ez, így ebben sem mondhatjuk, hogy a megye lemaradt volna.

De akkor milyen okok állhatnak a hátterében?

A sötét Göcsej kifejezés pontos eredetét nem tudjuk, de a 20. század elején bizonyosan használták már. Az 1930-as években a Zalamegyei Ujságban rendszeresen cikkeztek a sötét Göcsejről, éppen azzal a szándékkal, hogy felemeljék, „sötétségét” eloszlassák, s kísérleteket tettek arra is, hogy Göcsejt bevonják az idegenforgalom vérkeringésébe.

Beszélgetésünk során megtudtam azt is, hogy Göcsej lakossága főként kisnemesekből állt, akik pedig rendszerint a protestáns vallást követték, így számukra az akkor még a katolikus egyház uralta oktatás helyett a szerényebb anyagi háttérrel rendelkező református iskolák jöhettek szóba.

Göcsej kedvezőtlen adottságai, a sűrű erdők, az agyagos talaj, megnehezítették a helyiek boldogulását. Az sem tett jót a vidék hírének, hogy az Amerikából származó Noha (vagy Noah) szőlőfajtából készítették a bort, melynek negatív élettani hatásait már az 1930-as években felismerték. A közlekedés is akadályokba ütközött, évszaktól függően hol a por, hol a sár okozott gondot, ráadásul a dombok a vasút kiépítésének sem kedveztek, így a vidék sokáig elzárt maradt. Az akadályok miatt az emberek ritkán jártak el a saját szülőfalujukból, így aztán nem ismerkedhettek meg mások életmódjával, jellemzően községen belül is házasodtak. Nem csoda tehát, hogy csak kevesek tudtak kitörni a szerény körülmények közül. Míg az ország nagy része a kiegyezés után polgárosodni kezdett, addig itt megállt az idő. Az olajipar megjelenése – az 1930-as évek végén – hozott változást Dél-Zala falvaiban, Zalaegerszegen pedig a szocializmus indította el az iparosítást.

A legenda utóélete

Arra nincs kézzelfogható bizonyítékunk, hogy pontosan mikortól használták a „sötét Göcsej” megjelölést, az viszont valószínűsíthető, hogy a „sötét Zala” sohasem fog kikopni a köztudatból. Jóllehet ma már inkább humoros célzattal mondják, mintsem kritikaként, hiszen napjainkban senki sem gondolhatja komolyan, hogy Zala elmaradottabb lenne hazánk többi megyéjénél.

„A legtöbb göcseji falu az őszi esős időszak beálltától késő tavaszig megfelelő utak hiányában még legközelebbi szomszédaival sem érintkezhetett, a főútvonalakat sem közelíthette meg. Hosszú időn át teljesen elhanyagolta a vármegye, az állam ezt a vidéket, melynek szinmagyar, vallásos, hazafias népe igazán nem tudta, mivel szolgált rá a mostoha, sőt legmostohább bánásmódra. Sorsába bele is törődött. Termékeny földjén csak annyit termelt, amennyi saját szükségleteit fedezte. Miért is termelt volna többet, ha annak értékesítésére közlekedési eszközök hiányában képtelen volt?! A népoktatásügy is pangott. Iskola kevés volt s ami volt, az is inkább csak a nevet viselte... A „sötét“ Göcsejnek el kell tűnnie és helyébe a kulturált Göcsejnek kell lépnie, mely a maga gazdagságával és természeti szépségeivel jelentékeny tényezője lehet a magyar gazdasági és kulturális életnek.„

Zalamegyei Ujság, 1930. okt. 25. 1. p. Göcsej