A mélyen dekoltált díszes derékaljtól a fekete csokornyakkendőig

A báli szezonhoz kapcsolódva februárban egy gyöngyhímzéssel díszített, selyemből készült, az 1890-es évekből származó báli ruhaderék a hónap műtárgya.

– A selyemből készült, szaténnal bélelt, mélyen dekoltált báli „ruhaderék” (ruha felsőrész) többszínű gyöngyhímzéssel és selyemfonallal kivarrt virágokkal gazdagon díszített. Halcsonttal merevített, hátán fűzőzsinórral összehúzható – mutatta be a ruhadarabot Kunics Zsuzsanna, a nagykanizsai Thúry György Múzeum történész-muzeológusa. – A díszes felsőrészt Bécsben készíttette dr. Révffy Zoltánné Skublics Irén. A ruhaderék belsejében az alsó részen körben rávarrott hevederen olvasható a bécsi divatcég jelzése: „Marcher – Vienne, I. Weihburggasse 11.” Révffy Zoltánné fiatalasszony korában viselte az 1890-es években, s 1894-ben ment férjhez.

Kunics Zsuzsanna azt is hozzátette: az estélyi ruhák között a 19. század végén megkülönböztettek színházba és hangversenyre valót, díszebédnél, vagy bemutatásnál viselendőt, valamint kizárólagosan táncra szolgáló ruhákat. Bár mindhárom típusú estélyi ruha drága selyemből, bársonyból készült, csipke- és gyöngydísszel, a különbség a kivágásban, a dekorációban, illetve a kiegészítők kiválasztásában jelentkezett.

Természetesen, a báli ruha volt mindig a legragyogóbb.

– Ugyanis a hölgyek között a legjobb alkalmat egymás túllicitálására éppen a báli szezon nyújtotta – jelentette ki a szakember. – Korosztályuk szerint négy kategóriába sorolódtak, az igazi választóvonal azonban nem a kor, hanem a családi állapot volt.

A fiatal leányok megjelenése egyszerű volt. Az első bálozó mindig fehér, fodros, tüll, muszlin, vagy organdi ruhát hordott, s csak a második évadban választhatott a rózsaszín, világoskék, halványsárga, vagy almazöld között. Ha már több éve farsangolt, sárgát, lilát, vagy vöröset is viselhetett – de ki akarta világgá kürtölni, hogy évek óta nem kelt el?!

A (még nem egy éves) fiatal asszonyok ruhája volt a legpompásabb, legszínesebb, kivágásuk a legmerészebb, ékszerük a legcsábítóbb. A fiatal anyák valamivel visszafogottabb öltözéket viseltek, de még mindig szabadon válogathattak a színek és az anyagok között. Az idősebb hölgyek tompa színű selymekben, bársonyokban, finom csipke és gyémántdíszítéssel jelenhettek meg. A férfiak pedig a bálokon a 19. század közepén még kék frakkot viseltek, az 1870-80-as évektől azonban már csak a fekete frakk volt megfelelő, fehér keménygallérral és fekete csokornyakkendővel. Ám ez utóbbi a század végétől a pincérek frakkjának kiegészítője lett – így az igazán elegáns férfi este csak fehér csokornyakkendőt viselt.