Amikor a zalai mészkőtároló nem engedelmeskedett a pártparancsnak

Írásunk Ferencz Győző munkájának kivonata, az eredeti, 120 oldalas tanulmány a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum, a MOL Zrt , az Országos Magyar Bányászati-Kohászati Egyesület Kőolaj-, Földgáz- és Vízbányászati Szakosztályának közösen kiírt országos olajipar-történeti pályázatán III. díjat nyert.

Az egyes iratokból és személyes visszaemlékezésekből tudható, hogy ezért 1956-ban napirendre került a második MAORT-pör lehetősége.

A kor teljességének megértéséhez célszerű az első MAORT-pör körüli politikai légkört fölidézni. Kezdjük azzal, hogy Joszip Sztálin, akinek több 10 millió ember élete, börtönökben, büntetőtáborokban kiállott kínszenvedése szárad a lelkén, az 1930-as évek elejétől kezdve megrendeztette a Szovjetunió legfölső párt-, gazdasági és katonai vezetői ellen indított büntetőeljárásokat, mintegy kiiktatva ezzel a lehetséges ellenfeleit, s megteremtve megkérdőjelezhetetlen teljhatalmát, a rettegés, a bizalmatlanság légkörét.

Dél-Zalában – Bázakerettyén és Lovásziban – a kőolajat és földgázt tároló kutak megkímélésére ideiglenesen mérsékelni kellett a termelést. Ez jött kapóra Rákosiéknak, hogy gazdasági kártevés vádjával pörbe foghassák a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság vezetőit. Annak vezérigazgatóját, dr. Papp Simon geológust gazdasági kártevés és az államrend megdöntésére irányuló tevékenység miatt először halálra, majd életfogytig tartó börtönre ítélték, 1955-ben szabadult csak ki. A főtárgyalás 1948. november 26-án kezdődött el Papp Simon Életem című könyve szerint. Csupán érdekességként: dr. Papp Simon még a börtönben dolgozta ki földtani szempontból a nagylengyeli mező lehetséges föltárásának módozatait.

Nos, 1952. május 2-án napfelkeltekor meg is jelent az első köbméter sűrű, fekete kőolaj, majd ennek hírére május 8-án reggel 9 órakor maga Rákosi Mátyás is, Buda Ernő bányamérnök, akkori nagylengyeli olajbányász telepvezető visszaemlékezése szerint. (Horváth Róbert bányamérnök: Beszélgetések az olajiparról, Nagylengyel, Magyar Olaj­ipari Múzeum, Zalaegerszeg, 1996).

Ettől kezdve egyre több kitermelt olajat követelt a minisztérium olajipari igazgatósága. Dr. Dank Viktor geológus egyetemi tanár, akadémikus – aki Bázakerettyén kezdte életpályáját még az 1950-es évek elején, majd Állami-díjasként a Magyar Földtani Intézet éléről került nyugállományba –, a Magyar Olajipari Múzeum Papp Simon népfőiskolai rendezvényén 2009. október 10-én délután emlékezett vissza arra a szörnyű napra, amikor Rákosi Mátyás az akkori egyetlen párt első titkára az Akadémiai utcai pártközpontba rendelte a teljes olajipari vezérkart. Dank Viktor legfiatalabbként a hóna alatt cipelte az esetleges védelemként szolgáló többkilónyi szakmai iratot, elemzést, jelentést. Merthogy Rákosi Mátyás is hírét vette, hogy kezd elvizesedni a nagylengyeli kőolajtermelő mező.

Hallgassunk bele Dank Viktor visszaemlékezésébe, amelyet e sorok írója rögzített:

„Magam hallottam, amikor Rákosi kemény hangon rájuk szólt: Magyarország olajtengeren úszik, maguk pedig elszabotálják! Vigyázzanak, mert akasztatni fogok! Szegény Kertai főnököm – pedig amúgy pirospozsgás ember volt –, nyaka és a pilise (a fejebúbja – F. Gy.) is elfehéredett, alig tudott kitántorogni a pártközpontból. Ők jól tudták azt, amit akkor én még nem, hogy nem puszta fenyegetés volt Rákosi kijelentése. Szerencsére nem lett belőle semmi.”

A továbbiak megértéséhez tudni kell, hogy a nagylengyel–barabásszegi, a bitumenhez hasonló sűrűségű kőolajat mészkőtároló őrzi kisebb-nagyobb üregekben, repedésekben. A hatalmas, 100-on fölüli nyomásos mészkőtárolóból a tiszta karsztvíz nyomja föl a kőolajat, az úgynevezett erőteljes megcsapolás, vagyis kitermelés révén egyre nagyobb arányban a kőolaj rovására. Ez az elvizesedés. Erről először a Központi Statisztikai Hivatal zalai igazgatóságának munkatársa, Czakó Ferenc írt tanulmányt 1955-ben. Ekkor még 1 219 097 tonna kőolajat termeltek Göcsejben, de ez 1 év múlva már 891 321 tonnára csökkent. Amikor 1962. október 2-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ünnepséget rendeztek a hazai kőolaj- és földgázbányászat 25. évfordulóján, Czottner Sándor nehézipari miniszter is beszédet mondott. Ehhez a következőt fűzte dr. Papp Simon: „Még szép, hogy Nagylengyelre nézve bevallja, hogy 1956-ig a hibás előkészítés, felkutatás és termeltetés volt az oka az 1956-os év és az utána következő években bekövetkezett erős termelési visszaesésnek.” Erre Czakó Ferenc 4 okot sorolt föl: a mező földerítetlenségét, a készletek túlbecsülését, az erőteljes megcsapolást, a műszaki fölszerelések hiányát. Tegyük hozzá, hogy a nagylengyelihez fogható szerkezetű kőolajmező 3 volt a világban: a franciaországi Laqu, a venezuelai Mara és La Paz.

Elsőként az első perctől kezdve a mező megkutatásában, föltárásában és termeltetésében részt vevő Dedinszky János országgyűlési képviselő, geológus állapította meg, hogy a tároló repedezett-kavernás, tehát likacsos. Nos, Tomor János főgeológus 1954-ben 24 millió tonnára becsülte meg a készletet, a Czakó-tanulmány idején más készletbecslések már csak 8,5–10 millió tonnáról szóltak. A tudományosan igazolt tapasztalat szerint is ennek csak évi 4–5 százalékát szabadna kitermelni. Ám a magas politika ennél többet követelt meg, csakhogy a másfél-két kilométer mélyben meghúzódó üledékes mészkőtároló erről mit sem tudván nem is engedelmeskedett a legfölsőbb pártparancsnak…

„A tervgazdálkodás körülményei között termelési tényszámokat kellett közölni az éves tervek benyújtásakor, a fölső szervek, a minisztérium ezeket a számokat meg is követelték az év végén tényként.” A Szanka-tanulmányban hónapról hónapra végigkísérhetjük a termelés és az elvizesedés adatait, a számítási módokkal együtt. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdett elvizesedni a nagylengyeli kőolajmező így válaszolt:

„Még 1954–1955-ben.” „A mező termelésének emelkedése annak idején igen tetszetős volt, csak műszakilag nem volt megalapozott.” – írta Szanka mérnök.

Érdekes válasz érkezett: egy fekete Pobjeda (magyarul: Győzelem) kocsi, kiszállt belőle Szanka mérnök jó ismerőse, a Malinovszky nevű mérnök. „Örülök, hogy hozzám jöttél.” – mondta neki.

„Nem hozzád. Érted.” – hangzott a válasz.

Végül az összes szakmai érv meggyőzte a mérnök-barátot, akiről kiderült, hogy az ÁVH tisztje.

„Tudod mit, Pista, igazad van. Nem viszlek el.” – szállt be a kocsiba elmenőben Malinovszky elvtárs.

„Nagyon nehéz volt megmondani az érintetteknek azt, ők veszélyben vannak, hogy Kertai Györgyöt, Bán Ákost, Alliquander Ödönt,

Bencze Lászlót, Csabai Istvánt (a Nehézipari Minisztérium Olajipari Igazgatóságának vezetőjét – F. Gy.) perbe akarják fogni.” A már említett dr. Dank Viktor e sorok írójának írásban is megerősítette, hogy csakugyan előkészületben volt egy második MAORT-pör, a vádlottak névsora is összeállt már, csak hogy ezt az 1956-os forradalom és szabadságharc vihara elsöpörte.