Vendégbaba – feldolgozni a gyászt

A cikk megírása közben döbbenek rá és jut eszembe: édesanyámnak nem én voltam a legidősebb gyermeke. Ritkán beszélt róla, annyit tudtam csak az ötven évvel ezelőtti kórházi jelentésből, hogy halva született egy féltestvérem, bátyám. Sohasem láthatta, nem tudta hol van eltemetve. Az orvosok azt mondták, nem lehet több gyereke. Aztán jöttem én és utána a húgom. Később kamaszkori kíváncsiság és egy ismerős ajánlása űzött a könyvtárba és kikölcsönöztem Oriana Fallaci olasz újságírónő, publicista Levél egy meg nem született gyermekhez című könyvét.

„Azokat a gyermekeket, akik elvesztették a szüleiket, árvának nevezzük. Azokat a férjeket és feleségeket, akik a házastársukat veszítették el, özvegynek hívjuk. Amikor azonban egy szülő veszíti el a gyermekét, arra nincs kifejezésünk” – ezekkel a szavakkal indította útjára 1988. október 15-én Ronald Reagan a kezdeményezést. Bognárné Bengő Hajnalka tíz éve dolgozik koraszült anyákkal, 4 éve, mint perinatális szaktanácsadó. Feladata, hogy a fogantatástól a gyermek hároméves koráig kísérje és támogassa a család életét.

– A munkánk egyik része éppen a babák, magzatok elvesztéséhez, az anyák és családok lelki támogatásához kapcsolódik. Perinatális gyászról akkor beszélünk, ha magzatként spontán vagy művi vetéléskor vagy szülés körüli időben, illetve egyéves kor előtt veszítjük el gyermekünket. Ma Magyarországon minden negyedik nőt megérint ez a tragédia. Én főleg a koraszülés miatt kerültem kapcsolatba ezzel a témával, mivel én is érintett vagyok. Attól függően, hogy az édesanya mikor vesztette el magzatát vagy gyermekét, mennyi ideig kötődött hozzá, általában más és más a gyász, illetve veszteség feldolgozásának módja, ideje. Ez nem korunk problémája, az évezredek folyamán a természet így szólt bele a születésszabályozásba. Az orvostudomány fejlődése azonban lehetővé tette ennek az aránynak a csökkenését.

– A társadalom hogyan ítéli meg ezt a kérdést? Mennyire vagyunk érzékenyek, ha ilyen trauma történik ismerősünkkel, családtagunkkal?

– A magyarok kevésbé szeretnek erről beszélni, mert attól tartanak, hátha falra festik az ördögöt, meglesz a baj. Úgy látom, még mindig szívesebben szőnyeg alá söpörjük a halállal kapcsolatos témákat. Holott egy korai spontán vetélésnél vagy abortusznál ugyanúgy jelen van az érzelmi megterheltség, foglalkozni kell vele. Már az sokat segít, ha meghallgatjuk az édesanyát, a nőt. Nem kell tanácsot adni, csak nyilvánítsunk őszintén részvétet, tartsuk tiszteletben a fájdalmát. Koraszülésnél összetettebb a helyzet, hiszen veszteséget a koraszült anya nemcsak a baba elvesztése esetén, hanem magával a koraszüléssel is megél. Mivel ő egy negyvenhetes várandósságra, áldott állapotra készült, ám ez nem adatott meg neki. Például, ha a harmadik trimeszter marad ki, ezt el kell gyászolni. Hazánkban minden 11. szülés végződik koraszüléssel, magas ez a szám. Természetesen különbséget figyelhetünk meg aközött, ki hogyan kezeli a veszteséget. Vannak, akik nagyobb segítség nélkül végigjárják ezt az utat, és vannak, akik igénylik a szakértő segítségét is.

– Kié a veszteség és a gyász?

– A veszteség feldolgozásába érdemes lenne az egész családot bevonni, mivel ők is készültek a baba érkezésére. A család nagy támaszt tud nyújtani, úgyhogy közben ők is „gyógyulnak”. Lehetőségem van – a pandémiát leszámítva – az elmúlt tíz évben hetente a megyei kórház koraszülött osztályán szülőt segíteni, így személyesen találkozhatok a kismamákkal. Ha tragédia történt, akkor ott voltam, azonnal felajánlhattam a szakmai segítséget. Tapasztalatom szerint azok az anyák, akik a trauma kezdetén megkapták ezt a támogatást, könnyebben dolgozták fel és mentek végig a gyász útján. Amikor párokkal közösen dolgoztunk, azt vettem észre, hogy egy idő után a férfiaknál másként zajlik a gyászfeldolgozás, ők racionálisabbak, feladatcentrikusok, több munkát vállnak, terelik a gondolataikat. A nők érzékenyebbek, hosszú ideig ragadnak bele a szomorúságba. Cél az, hogy ne legyen hosszú ideig tartó, szélsőséges érzelmi „kilengés”. Fontos, hogy a gyászfeldolgozás megtörténjen és időben történjen, mert ez egy babavesztésnél meghatározza azt, mennyi időn belül próbálkoznak újra a párok a következő gyermekvállalással. Természetesen minderre időt kell hagyni, érzelmileg helyére kell hogy kerüljenek a dolgok. Ha ez így van, akkor az anya a következő babát kevésbé szorongva várja, és elhiszi azt, hogy képes kihordani, életet adni. Koraszülésnél a nők sokszor a saját anyaságba vetett hitüket vesztik el, magukat hibáztatják, ha tudunk erről is beszélgetni, azzal tehermentesíthetjük őket, a történtek feldolgozhatóvá válnak.

– A szakember mit tanácsol, ha vendégbaba érkezik egy családba?

– Mindenekelőtt azt, hogy ne titkolózzunk, ne legyen tabutéma. Beszéljenek róla, az édesanya körül legyen olyan, aki „csak” meghallgatja. Ne minősítsük a történteket és ne bagatellizáljuk el például a „te olyan fiatal vagy, úgyis lesz majd másik” mondattal. Sokat segíthet az egészségügyi szakszemélyzet és az őszinte részvét. Legyen valamilyen kézzelfogható emlék, amit később is elővehetünk. Végül talán a legfontosabb: legyen lehetőségük elköszönni, elbúcsúzni a babától. A szertartások is sokat segíthetnek, mint a temetés vagy egy emlékfa ültetése. Ha ezt a szülők nem tudják megtenni, örökké hiányérzetük lehet.