Hazánk ékszerdoboza, az Őrség ősszel a legszebb

Erről én is meggyőződhettem, amikor módom adódott a múlt hónap végén pár napot eltölteni családommal hazánk e csodás vidékén. Az Őrség nagyobbrészt Vas megye délnyugati sarkában helyezkedik el, s nevét onnét kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide a nyugati kapu védelmére, akik a magaslatokról őrizték a határvonalat. Magyar oldalon néprajzi-etnikai értelemben 22 vasi település alkotja az Őrséget, de vannak más szempontok is (például turisztikai, vagy természetvédelmi, lásd az Őrségi Nemzeti Park kiterjedése), melyek folyamatosan tágítják az Őrség fogalmát – Zalából például a tájegységhez tartozónak vallja magát Szentgyörgyvölgy és Magyarföld is.

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Őrség átnyúlik Szlovéniába, a Muravidékre.

Ha pedig már említettük a turisztikai szempontokat, időzzünk is el kicsit ezeknél. Tavasztól őszig nagy a sürgés-forgás Bajánsenyétől Őriszentpéteren át Szalafőig, hiszen a táj szépsége, az itt megkóstolható ínyenc­ségek s a megőrzött ősi hagyományok, a múlt kincsei és az elmúlt években épült turisztikai látványosságok sokakat vonzanak. Ám aki az Őrséget választja pihenése helyszínéül, annak fel kell készülnie arra is, hogy az Alpok közelsége miatt itt nem a szikrázó napsütésé a főszerep, meglehetősen csapadékos az időjárás.

Amúgy az erdők gyönyörűek: ősszel csodálatosan sárgára színeződik a fák lombja, s a levelek – valószínűleg a levegő magas nedvességtartalma miatt – sokáig fennmaradnak a gallyakon. A fák között pedig messzire belátni a rengetegbe, nincs bozót, méteres gaz. (Persze arról biztosan lehetne szakmai vitát folytatni, hogy melyik a természetközelibb…)

Az Őrség központja érdekes módon nem Szentgotthárd, hanem Őriszentpéter, ahol az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága látogatóközpontot alakított ki, melyben interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg a táj­egység változatos növény- és állatvilágával. Szentgotthárd hangulatos településközpontjában érdemes meglátogatni a ciszterci apátsági templomot, mely méreteivel és gyönyörű freskóival nyűgözi le a turistát – ha éppen nincs felállványozva a belseje, ottjártunkkor éppen folyt a felújítás.

Szállást minden faluban lehet találni többet is, itt tényleg a bőség zavarával kell megküzdenünk. Érdekes hely a Felsőszölnökön található szlovén mintagazdaság, melyet a Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft. működtet, ennek célja, hogy hozzájáruljon a szlovén kisebbség által lakott Rábavidék kulturális, turisztikai és gazdasági fejlesztéséhez. A mintagazdaságban gyönyörködni lehet a domboldalon legelő tehenekben, vannak nyuszik és fürjek, az étteremben helyi specialitások kóstolhatók, amelyeket a saját maguk által termelt almából, illetve körtéből préselt gyümölcslével öblíthetünk le.

Gyalogszerrel érhető el a faluból a hármashatár-kő, amelyet a trianoni döntés után, 1922-ben állítottak fel, közvetlenül a magyar, a szlovén és az osztrák határ találkozásánál. A második világháború utáni időszakban a terület megközelíthetetlen volt, hiszen a vasfüggöny nyugati szélén a határt fegyveresek őrizték. Az emlékhelyet először 1989. május 27-én nyitották meg, megelőlegezve az 1989. augusztus 19-i páneurópai pikniket, tehát valójában ez volt az első határnyitás a vasfüggönyön keresztül – azóta a turisták kedvelt célpontja.

Már aki jól viseli az ősszel legalábbis sáros dagonyákkal tűzdelt, közel 5 kilométeres, erdőn át, majd hegyre vezető szintén sáros, esőtől kimosott meredek utat, amelyet néhol fákba kapaszkodva sikerült csak leküzdenünk. Odafelé nem értettük, miért a kaján vigyor a már visszafelé igyekvők arcán – nos, a hegyi kaptatón hamar elfogy a levegő. Viszont odafent, a hegytetőn az emlékmű rendezett, hangulatos környezete minden szenvedésért kárpótol. Osztrák, szlovén és magyar szó keveredik a levegőben – érdekesség, hogy elég csak körüljárni az emlékművet, hogy átléphessünk Ausztriába, illetve Szlovéniába, lévén az a határvonalak metszéspontjában épült meg.

Nagy hagyománya van a térségben a fazekasságnak, Magyarszombatfán például még számosan művelik ezt a régi szakmát, és szívesen fogadnak minden betérőt, aki kíváncsi rá, hogyan készül el egy szép mázas cserépedény. Az Őrség két másik kincse a pálinka és a tökmagolaj, melyekből gyakorlatilag végtelen a kínálat.

S ha már itt vagyunk, nem szabad kihagyni a szalafői, pityerszeri őrségi népi műemlékegyüttest. A hajdanvolt őrállók a dombok tetején alakították ki lakóházakból és gazdasági épületekből álló majorságaikat, több ilyen alkot egy úgynevezett „szert”, a határvidékre jellemző településtípust.

Pityerszeren három, eredeti helyén megőrzött porta épületei láthatók, melyek révén sejthetővé válik az egykor itt élők hagyományos életmódja és kulturális öröksége.

Innét egy-másfél kilométerre találhatók a nemzeti park büszkeségei, az európai bölények, melyek egy nagyon stabil építményről tekinthetők meg. Ha szerencsénk van, a monumentális, szuszogó-fújtató állatok oda is jönnek az etetőhöz, és a szelídebbjét megsimogathatjuk. (Azért készüljünk rá, hogy az ilyen kontaktusra nem mindegyik vevő, és ha hirtelen mozdulattal odébb lép az óriási hústömeg, hamar kapunk egy adag sarat a ruhánkra.)

Amennyiben szép napos az idő, mindenképpen keressük fel a kétvölgyi kilátót. Maga a falu is bájos, de a vendvidéki település legmagasabb pontján, a Katalin-dombon álló kilátóról kedvező légköri viszonyok között az Alpok, egyszerűbb kézi távcsővel pedig a riegersburgi és a güssingi (németújvári) vár is látható. A kilátó legfelső szintjén, a mellvéd teljes hosszában körbefutó látkép révén könnyen azonosítani tudjuk a környező hegyeket, várakat, templomokat.

Persze mindez csak szűk keresztmetszete az Őrség kincseinek. Ha mindet meg akarjuk ismerni, többször vissza kell térnünk. Mi is így teszünk…