Fényképezőgéppel a világ körül: Zala Péter természetfotós élményei

Pajkosan játszó rókák, a vízből kiemelkedő hatalmas bálna, surranó fények az erdélyi szénakazlakon, vihartól megriadt vágtató izlandi lovak. Szinte arcomon érzem a norvég fjordok jéghideg leheletét, és bátran csúszkálnék a befagyott Bajkál-tó jeges tükrén. A csodás, megörökített pillanatok segítségével néhány perc alatt körbeutazom a Földet. Bevallom, nagyon nehéz csemegézni a művész által átküldött fényképekből. Ami persze nem csoda, maga is sok időt tölt a több ezer felvétel rendszerezésével. Mivel most utazni nem lehet, van ideje a válogatásra.

- Tavaly február végén volt az utolsó túrám, akkor Izlandon jártam – mondja a vonal másik végén a jelenleg Gödöllőn élő Zala Péter. – Iszonyatos vihar tombolt, a Ferdinánd-ciklon miatt egész Izlandot lezárták. A 255 kilométer/órás szélvihar hatalmas hullámokat korbácsolt az Atlanti-óceánon, akkor készült a vágtató lovakról a fotó. Tíz napig voltunk ott, hazaérkezésünk után hirdették ki a pandémia miatti korlátozásokat. 2020-ban több túrát foglaltunk a fotóstársakkal, azokat mind le kellett mondani. A Duna-delta vidékét kerestem volna fel, aztán szerettem volna még visszatérni drónfelvételeket készíteni a jeges szigetre, Izlandra, valamint Kanadába vettem repülőjegyet. Szóval én is itthon ragadtam, mint bárki más. Ezt az időt magyarországi fotózással töltöttem, jártam például az Őrségben, a budai hegyekben. Szerencsére rendkívül sok emlékanyagom van, ezeket dolgozom fel újra. Nem bánom, mert néha találok olyanokat, ami felett annak idején átsiklottam, nekem így telik az otthoni képszerkesztői munka.

Zala Péter Sümegen született, kétéves kora óta élt Zalaegerszegen, majd később az üzlet, a munka szólította Gödöllőre. Tizenöt éve foglalkozik természetfotózással, világjárással. Első masinája egy tükörreflexes digitális fényképezőgép volt, azóta profi szintre fejlesztette berendezését. A technikai fejlődés persze mit sem ér tehetség és kitartás nélkül.

- Egy-egy túra alkalmával több ezer kép készül, amit folyamatosan kell válogatni, ám az utómunka sem egyszerű. Főleg akkor, amikor kevés ideig vagyok itthon – folytatja a természetfotós. – Hálás vagyok a sorsnak, mert kivételesen szép helyeken jártam. Családdal is utazom, de akkor profi felvételek nem készülnek, ugyanis feleségem nehezen viselné, ha órákig lesben állnék a bozótosban például. Komolyabb fotótúrákra barátaimmal megyek, akikkel jól tűrjük a természeti viszontagságokat, hosszú ideig várakozunk a megfelelő pillanatra, fényre. Nehéz fizikai munka, több kilós menetfelszereléssel a hátunkon. Ez nem a pihenésről szól, ám örömteli tevékenység.

- Gondolom megszámlálhatatlan kedves emléke van, említene egyet?

- A bálnák nagyon a szívemhez nőttek. Néhány éve egy alaszkai túrán találkoztam ezekkel a hatalmas állatokkal, akkor nagyon vacak idő volt. Tavalyelőtt néhány ausztrál-magyar fotós kolléganő hívott „bálnavadászatra”. Hatalmas élmény maradt számomra. A fotósok egyébként összetartó társaság, nincsen semmiféle szakmai irigység. Az utazások után sokszor összeülünk, levetítjük közösen a fényképeket. Mindenki más szemmel nézi a tájat, az adott témát, ezért nem is versengünk egymással.

- Van még bakancslistás úticélja?

- Természetesen, mivel én sem jártam mindenhol. Bár bevallom őszintén, tőlünk Keletre kevésbé szívesen indulnék, az számomra nem annyira biztonságos. Vannak ismerőseim, akik ugyancsak feledhetetlen élményekkel tértek haza például Perzsiából, Közel-Keletről. Én maradok inkább a Grand Canyonnál, Erdélynél, Kanadánál.

Zala Péter folyamatosan küldi munkáit szakmai pályázatokra. A természet mellett kedvence a szociofotózás. Másik hobbija a zenehallgatás, ilyenkor úgy érzi, mintha más dimenzióba repülne. Feltöltődik a következő kalandra. És készül arra, amikor újra találkozhat kiállításán zalai rajongóival.