Apa és fia együtt alkot Kendlimajorban

Apa és fia kapcsolatát átszövi a művészet, életpályájuk, hitvallásuk és még az útjuk is hasonló. Mégis két eltérő személyiséget, titkokat ismerhettünk meg, amikor elmélyültünk a kezdetekben, s elértünk a kendlimajori csodáig.

Ludvig Zoltán a pécsi művészeti gimnáziumban érettségizett, Erdős János keze alatt, aztán reklámgrafikával folytatta pályáját. A nagykanizsai Béke mozi dekoratőreként dolgozott húsz éven keresztül. A moziplakátok készítése közben rengeteg technikát kipróbált, gyakorolt. Kitalált egy technikát, amelyet organikusként keresztelt el. A születés első pillanatát járja körül: egy éppen kipattanó csíra jelenik meg a képen, melyből abban az állapotában még nem lehet megmondani, végül milyen élet születik belőle. Az is lehet, hogy kelkáposzta lesz vagy éticsiga. Pályája kezdetén jó érzéssel töltötte el, hogy munkái szinte egy szempillantás alatt kikerültek az utcára, ez óriási inspirációt jelentett számára.

A fél város látta műveit

- Lelkesen, gyakran éjszakába nyúlóan festettem a moziplakátokat, élveztem, hogy a város fele láthatja a műveimet – folytatta Ludvig Zoltán. – Fogadtatásuk általában jó volt, elismeréssel nyilatkoztak róluk. A pozitív visszajelzésekből építkezve a képzőművészetben is bemutatkoztam, részt vettem az ország több pontján pedagógus művésztelepeken. Később lehetőségem adódott külföldi kurzusokra, találkozókra elutazni, ahol még inkább kinyílt a világ és rengeteg hatás ért, amitől a művészetem is fejlődött. Megannyi érdekes technikával, eltérő kultúrákkal ismerkedtem meg, mely óhatatlanul lendületet, inspirációt hozott, s visszatértem az organikus stílushoz. Ez határozza meg a festészetemet, az élet­igenlés, sőt az univerzum felé is nyitottam, ugyanis minden élet valahonnan onnan származik.

Atmoszféra és energiák találkozása

Ludvig Zoltán családjával együtt úgy érezte, művésztelepet márpedig ő is szervezhet. Az első ötöt még Ausztriában tartották, majd 1999-ben tették át székhelyüket Kisrécse-Kendlimajorba. A telep azóta nemzetközivé érett, a programon a művészvilág krémje képviselteti magát. Mint mondják: az atmoszféra és az energiák találkozása lehet a siker kulcsa, illetve Ludvigék eltökéltsége, akik mindig a minőségre helyezik a hangsúlyt.

Beleszületett a festékszagba

Ludvig Dániel már gyerekként magába szívta a művészet szeretetét – szó szerint és átvitt értelemben is. Beleszületett a festékszagba, s onnantól kezdve nem volt kérdés. Az első közös pont a pécsi művészeti gimnázium, hiszen ugyanannál a mesternél tanultak. Majd a fiú reklámgrafikusként végzett és dolgozott, ebből „fejlődött” képzőművésszé.

- A moziműhelyben az erős lakkszag, a színek kavalkádja, a betérő vidám társaságok mind lendületet adtak – vette át a szót Dániel. – Stamler Lajos művésztanár felkészítése sokat jelentett, a legnagyobb mérföldkő egy fiatal életében a művésztelep, főleg annak, aki még a szárnyát bontogatja, s keresi önmagát is. Nagyon sokat köszönhetek ezeknek az összejöveteleknek, hiszen ott fejlődhettem igazán. A beszélgetések, egymás technikájának, stílusának megismerése mellett ugyanis intenzív munka folyik, ezt az iskolában lehetetlen megtanulni. Át kell élni, érezni a tanácsok súlyát, azt, hogy miképp fordul a vásznon az ecset vagy a kőben a véső.

A művészet szabadságot ad

Dániel nem szereti a kötöttségeket. Bár kedvelte a reklám­grafikát, az túlságosan keretbe van foglalva, a megrendelő igényeit kell kiszolgálni, határidők vannak és az ember elveszíti önállóságát. Elege lett ebből, mert ezzel szemben a művészet óriási szabadságot ad, így néhány éve kizárólag festőművészként és szobrászként tevékenykedik. De még csak nem is úgynevezett megrendeléses művész, aki akkor alkot, amikor előírják.

- Az alkotás szabadsága lendít előre, ad új ihletet – mesélte. – Az élet különleges ajándéka, hogy édesapámmal mindketten Kendlimajorban alkothatunk. Ráadásul családilag szervezhetjük hosszú évek óta a nemzetközi hírű művésztelepeket, ami szintén kivételessé teszi kapcsolatunkat.