Págyi Zsóka keramikus mindenbe belegyúrja önmagát

Az immár tizennégy esztendeje Petrikeresztúron élő, ám Zala megyével már egy évtizeddel korábban kapcsolatba kerülő Págyi Zsóka mondta mindezt lapunknak. A képzőművész Európa számos országában ismert, alkotásai eljutottak az Egyesült Államokba és Indiába is, legközelebb pedig egy törökországi könyv- és papírművészeti kiállításon lesznek láthatók képei.

- A fő anyagom a kerámia, a legtöbbet azzal dolgozom, de a szobraimat gyakran kombinálom véletlenszerűen talált fadarabokkal, a festményeimet pedig szívesen gazdagítom plasztikus részletekkel - avat be világába. - Szeretem, ha valami organikus, ez megjelenik a témáimban is, nagyon gyakran ábrázolok például angyalokat, a testüket fa, a fejüket kerámia adja. Megmintázom a fejet, majd ahhoz illő fadarabokat választok. Az erdőben rengeteg olyan fa található, amelynek a formája angyalszárnyakat ad ki. Mindig belekotnyeleskedek valamibe, nagyon kedvelem a plasztikus képeket, ahol az agyagot, tehát a keramikusságot festészettel párosítom, legutóbb pedig papírral kezdtem el foglalkozni, ám azzal is oly módon, hogy a motívumvilágomat alapvetően itt is megőriztem. Az évek során kicsit változtak ugyan az általam használt motívumok, de ezekben a munkáimban is felismerhetően én vagyok. Amivel foglalkozom, abba mindig belegyúrom önmagamat.

A papírral való kapcsolata abból adódott, hogy meghívást kapott egy nemzetközi papírés könyvművészeti biennáléra, ahol a résztvevőknek olyan képzőművészeti alkotásokat kellett készíteniük, amelyeknél többféle anyagot is használhattak, de mégis túlsúlyban kellett lennie a papírnak. Az itt készült munkáival Págyi Zsóka a világ nagyvárosaiba, többek között az indiai Mumbaiba, Moszkvába és New Yorkba is eljutott.

A képzőművész úgy fogalmaz, szereti, ha alkotásai egyszerre ősiek és modernek. Szívesen nyúl klasszikus, időtálló mintához, ugyanakkor a kivitelezés minden esetben szigorúan modern. Az angyalmotívum igencsak érzékletes példa erre, hiszen maga az angyalábrázolás az egyik legklasszikusabb téma. Ha ezen a szűrőn keresztül nézzük, akkor műhelyéből öreg-fiatal tárgyak kerülnek ki.

- Vannak keramikusok, akik szívesen korongoznak, Németh János mintakincse például teljes egészében erre épül. Én inkább szabadon mintázok, ami kifejezetten pepecselő, aprólékos és időigényes munka. Nemcsak a kerámiaszobrok esetében, hanem a kombinációs tárgyaknál, plasztikus képeknél is, ahol nemcsak megformálni kell minden egyes plasztikus részt, hanem kézzel is kell felhelyezni az alapra. Utána viszont már festményként működik az adott kép - mutat rá még egy sajátosságára.

Págyi Zsóka azt is mondja: több szempontból szerencsésen indult pályája. Egyrészt műszaki érdeklődésű testvérének köszönhetően nagyon hamar hozzájutott egy saját égetőkemencéhez, ezáltal 1986 óta önállóan, szabad művészként dolgozhat. Ahogy ő fogalmaz: nem kellett húsz évet eltöltenie egy mester mellett, így nagyon hamar kiérlelődött a saját stílusa, motívumvilága.

Sokat köszönhet annak is, hogy a kilencvenes években belecsöppent egy pezsgő, nemzetközi, hihetetlen tehetségeket felvonultató művészközösségbe, majd e kapcsolat révén viszonylag hamar kijutott külföldre is. Amellett, hogy szemlélet- és látásmódja gazdagodott, kiállításokon vehetett részt, alkotásaival pedig nemzetközi hírű múzeumok, galériák gyűjteményébe került be. Egy művész számára mindig nagy dicsőség arról értesülni, hogy egy múzeum befogadta az alkotását.

- Ez a kapcsolat éppen Zalának köszönhető, hiszen a Ludvig Zoltán által vezetett kendlimajori művésztelep volt a találkozási pontunk - folytatja.

- Kendlimajor számomra óriási lendületet adott, az, hogy alkotóként részese lehetek az akkori képcsarnokos kínálathoz képest sokszínű nemzetközi művészvilágnak, fantasztikus érzés volt. Itt szerettem bele Zalába is, erre viszont nincs racionális magyarázat, ez szívbéli kérdés. Imádom azt a tájat, amelyik itt körbeölel, s bár Budapesten is kertvárosban éltem, de össze nem hasonlítható a kettő.

Págyi Zsóka hozzáteszi, a nyolcvanas-kilencvenes években még egészen sajátos körülmények között dolgozhattak. Abban az időben műtárgyakat nem vihettek ki külföldre - saját alkotásait sem -, azt viszont semmi sem akadályozta, hogy a külföldi szimpóziumokon készült műveiket otthagyják a szervezőknek, vagy akár ottani vevőiknek értékesítsék őket. Ahhoz, hogy ebben eredményes legyen, új munkamódszert dolgozott ki. Itthon megformálta kerámiából a fejeket, magával vitte, majd külföldön, az ottani erdőkben keresett hozzájuk olyan fadarabokat, amelyekkel összedolgozhatta őket. Később, amikor érdeklődése már a plasztikus képek irányába fordult, hasonlóképpen dolgozott. A kerámiarészek szintén itthon készültek, azokat rögzítette farostlemezekre vagy vászonra, majd megfestette a képet. 

- Műtárgyat persze nem vásárol mindennap az ember, hiszen komoly értékük van - folytatta a képzőművész. - Miután sokan jelezték, hogy kézműves termékeket is szívesen birtokolnának tőlem, elkezdtem a saját világomon belül apróságokkal is foglalkozni. Ezzel tulajdonképpen visszakanyarodtam a pályám kezdeti korszakához, amikor lakberendezési tárgyakkal, használati tárgyakkal foglalkoztam. Így kezdtem el kisplasztikaszerű képeket készíteni, s ekkor jelent meg egy új motívumom, a boldogság kék madara, amelyből szintén sokan birtokolnak már egy vagy több alkotásomat - tette hozzá.