Ilyenek voltak a házasságok 500 évvel ezelőtt Zalában

1522 januárjában nevezetes eseményre került sor Budán. Az akkor 15 éves (II.) Jagelló Lajos király ekkor tartotta esküvői ünnepségét a 16 éves Habsburg Mária főhercegnővel, akit már néhány héttel korábban magyar királynévá koronáztak. A házasságnak zalai vonatkozása is volt, Lajos király Kanizsai Dorottyát, a nádor özvegyét, mint az ország legtekintélyesebb asszonyát kérte fel arra, hogy aráját Magyarországon fogadja.

Ez a fél évezredes évforduló adott most alkalmat arra, hogy a házasság hete előtt felidézzük, hogy milyenek voltak a házassági kapcsolatok a középkori és kora újkori Zalában és a Nyugat-Dunántúlon.

A nemesség házasodási szokásai viszonylag jól megismerhetők a korabeli oklevelekből és levelekből, viszont a mezővárosi polgárokról és a parasztokról már sokkal kevesebb információt őriztek meg a források. Ritka az olyan tárgyi emlék, mint az a szentgróti kolostor templomából előkerült sírkő, amin egy házaspár, Egervári Veronika és Béri István neve olvasható.

A házasság a középkorban többnyire nem érzelmi kérdés volt, hanem a házasulandó felek családjai közötti megállapodás, amely a társadalmi felemelkedést, a kapcsolatépítést és a vagyonszerzést szolgálta. Egy 1439-ből való adat szerint „ …nem szerelemből…, hanem földi javak végett…”. Természetesen azért ismerünk az adott korszakból is a kölcsönös érzéseken alapuló szerelmi házasságot.

A nemesség körében a fiúági örökösödés miatt szükség volt a házastársak vagyonának elkülönítésére. A középkori Magyarországon a nemesek öröklési rendje férfiágon alapult, a lányoknak az apai örökségből csak negyedrész jutott, ezért a család szoros ellenőrzés alatt tartotta a házasságokat. Az egyéni vonzalom szerinti házasságkötésre csak az első házasság megszűnése után (haláleset) nyílt lehetőség.

Az akkori demográfiai viszonyok, az alacsony átlagéletkor miatt a házasság az emberek életében többszöri esemény lehetett, kevesen tudtak együtt megöregedni. A több házasság minden társadalmi rétegben jellemző volt, egyedülállók a középkorban alig voltak. Az emberek életük során általában háromszor kötöttek házasságot, amit az oklevelek tanúsága szerint gondosan számon tartottak.

A házastársakat a jobbágyok földesuruk birtokairól, a nemesek megyéjükből, az arisztokraták pedig általában az országhatáron belül választottak, természetesen itt is akadtak kivételek.

Mind a megyén belüli, mind a megyén kívüli házassági kapcsolatokat birtokok és hivatalok megszerzése és a familiárisi kapcsolatok erősítése motiválta. Egy megyén belül szoros házassági kapcsolatok fűzték össze a különféle megyei tisztségeket viselő, valamint az egy úr szolgálattevői körébe tartozó személyek családjait.

Az 1490-es évek végén a jómódú zalai köznemesi család sarja, Szenterzsébeti Terjék Orsolya férjhez ment Nádasdy Ferenc vasi alispánhoz. Ebből a házasságból született Tamás, aki itáliai tanulmányok után rövid idő alatt a Magyar Királyság meghatározó politikusa lett. 1535-ben kötött házasságot Kanizsai Orsolyával, akit a király fiúsított (ez azt jelentette, hogy mivel nem volt fiú örökös a családban, Orsolya örökölhette a családi vagyont). Ez, a Tamás úr számára nagyon előnyös házasság aztán a kezdeti problémák és a nagy korkülönbség ellenére (Orsolya akkor 14 éves volt) a lehető legjobban alakult, leveleik tanúsága szerint egymást őszintén szerető és tisztelő társakká lettek.

Nádasdy Tamás a házassággal megörökölte a Kanizsai család szolgálattevőit is, ezek körét bővítendő a későbbiekben folyamatosan ösztönözte a saját familiáris családjai közti házasságokat. A 16. századi Zalában a felemelkedés záloga egyenesen a Nádasdy familiárisi körbe tartozás volt.

Csányi Ákos és Sitkei Anna, Háshágyi Dénes és Kerecsenyi Katalin, Szántói Botka Imre és Szenterzsébeti Terjék Márta, Háshágyi János és Csányi Margit házasságai mind ezt bizonyítják.

A családok nagyobb része a hozzájuk vagyonban, rangban közelállókkal került házassági kapcsolatba. Általános jelenség, hogy a köznemesség felső rétege házassággal akart az arisztokráciába jutni és meglévő státuszát megerősíteni. Ez többnyire azt jelentette, hogy a tehetős, és jelentős hivatali karrier előtt álló köznemes igyekezett arisztokrata lányokat vagy özvegyasszonyokat feleségül venni. Megyénkben a feltörekvő tehetős köznemes Csébi Pogány család több tagjának is arisztokrata felesége volt. Imre Alsólendvai Bánffy Borbálával 1516-ban, Péter Szerdahelyi Dersfi Erzsébettel 1526-ban, Zsigmond pedig Várdai Fruzsinával 1525-ben kötött házasságot. Egy oklevél adata szerint Csébi Pogány Zsigmond, hogy az arisztokrata lánnyal kötött házassághoz méltó legyen a lakodalom, ennek költségeire egy egész mezővárost volt kénytelen elzálogosítani.

Ákosházi Sárkány Jánosnak Alsólendvai Bánffy Petronellával kötött házassága 1536-ban tisztes vagyont és társadalmi felemelkedést hozhatott.

Az olyan köznemesi családok, ahol sok lány született, egész kapcsolati hálót tudtak kiépíteni házasságokon keresztül. Devecseri Choron Andrásnak a 16. század közepén öt lánya volt. Közülük háromnak, Annának, Fruzsinának és Zsófiának a híres és vagyonos Gersei Pethő családból, Keszthely környékének urai közül választottak férjet. Dorottya Rátóti Gyulafi János, Katalin pedig Vásonkői Horváth Jeromos felesége lett.

Ugyanebben az időben Ákosházi Sárkány János hét lányát férjhez adva a Csányi, Terjék, Kávási, Bagodi, Uzsai, Csabi családokba, Zala megye tehetős köznemesi famíliáinak nagy részével rokoni kapcsolatba került.

Az esküvőkhöz vezető utakról és azok külsőségeiről a korabeli levelekből vannak ismereteink. A lakodalmakat hosszas előkészületek előzték meg. Először szétküldték a meghívókat. A 16. századi Zalából egy ilyen levél ismert, Alsólendvai Bánffy István főispán meghívja Nádasdy Tamást és feleségét a Guti Ország Magdolnával kötendő esküvőjére, Lendvára 1543. január 22-ére. Más arisztokraták, de a köznemesek is igyekeztek országos méltóságokat meghívni esküvőjükre, amik aztán több napig tartó vigasságokat jelentettek hatalmas lakomákkal.