Olajfák a Szentföldön és az Adrián

A Jeruzsálem melletti szent hely a keresztények zarándokhelyévé vált, hívők sokasága keresi fel, különösen ilyenkor, húsvét tájékán. Olajfák hegye viszonylag közel hozzánk is található, a hosszan elnyúló horvátországi Pag sziget fölső szögletében, Lun mellett. A ligetszerű botanikai képződmény 24 hektáron terül el, 80 ezer tővel. Egyik-másik példány a krisztusi időkből származik. DNS-analízissel megállapították: van kétezer éves is. Egyszerűbb a kormeg­határozás az évgyűrűk alapján; egy milliméter egy évet jelent. Könnyű kiszámítani a korát annak, amely törzsének a rádiusza (sugara) 1,75 méter – tehát 1750 éves lehet. Némelyik törzse olyan vastag, hogy több ember kinyújtott karjával sem éri át. Lun az olajfaligettel szinte érintetlen természeti környezet. A világon ez az egyetlen ilyen sűrűségű populáció, hasonló csak Izraelben és Görögországban található, igaz, pár száz évvel fiatalabb „változatban”. Az Adria eme partján gyakori vendégek a japánok és a dél-koreaiak, akik szentként tekintenek a matuzsálemkorú fákra. Ezek pedig különféle alakzatokat öltenek, vannak, akik ölelkező párt látnak az ágas-bogas formákban. 

A világon az első olajfákat Mezopotámia és Palesztina területén ültették, onnét terjedtek tovább a mediterrán térségben. A közfelfogás szerint a Mediterráneum ott kezdődik, ahol megterem ez a fafaj. A Földközi-tenger térségén kívül az USA-ban, Ausztráliában, Argentínában és Chilében honos. A világon tízmillió hektáron díszlik. A régészeti kutatások során 9 ezer éves olívamagokat találtak barlangokban. 

Misztikumok sora lengi körül az örökzöld növényt, bár világos, természeti tények sokasága áll mögötte. Például az, hogy örök életű – az ember földi létéhez képest. Megküzd a Földközi-tenger medencéjének sajátos éghajlatával. A forrósággal, a szárazsággal, a sovány, mészkő borította talajjal, amiért a világ egyik legstrapabíróbb növényének tartják. Elviseli az erős szelet, s azt, ha csemetéjét állat vagy ember eltapossa, vagy ágait letördeli. Akkor sem semmisül meg, ha a tenger mellékén gyakori erdőtüzek martaléka lesz; gyökereiből képes új sarjakat fejleszteni. 

A víz­özön elmúltával fehér galamb szállt Noé bárkájára, olajfaággal a csőrében. A mindent elnyelő áradat után e fa ága hajtott ki először, jelezve a katasztrófa végét, a megbékélést, az élet újraindulását a Földön. Azóta az olajág a béke jelképe. A Nobel-békedíjas Jasszer Arafat 1974-beli ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszédében – némileg fenyegetőzve – így szólt a világ közvéleményéhez: „Karddal jöttem és olajággal, ne engedjék, hogy ez utóbbi kiessen a kezemből!” A palesztinok egykori vezére később, 1994-ben Simón Peresz és Jichák Rabin volt izraeli kormányfőkkel együtt Nobel-békedíjat kapott. Az olajág az Egyesült Nemzetek Szervezete zászlajára is rákerült, az engedékenység és a világbéke szimbólumaként. 

Az olajfa lassú növekedésű keményfa, törzse alacsony, göcsörtös, repedezett, az időjárás viszontagságainak ellenállva képes talpon maradni. Még a korhadásnak is ellenáll. Az Isztriával szembeni Brioni-­szigeten nagy becsben áll egy 1700 éves példány. Évszázadokkal ezelőtt – hosszú életének felénél – villám csapott a törzsébe, ám így is megmentették, amolyan műtéti beavatkozás gyanánt cementtel töltötték ki a hézagokat. Azóta is minden évben szépen terem, extra szűz olajat sajtolnak belőle, amit előkelőségeknek tartalékolnak. Kapott belőle a többszörös Oscar-díjas Sophia Loren olasz színésznő, aki Tito marsall gyakori vendége volt. E különleges olívával megajándékozták Karolina monacói hercegnőt és legújabban a horvátok második köztársasági elnökét, Stipe Mesićet. A fa széles koronája alatt házasságok is köttetnek annak reményében, hogy azok tartósak lesznek. Turisták ezrei csak azért keresik fel, hogy láthassák és megérinthessék a csodát, magukhoz öleljék törzsét, amely hitük szerint gyógy­erővel bír, korából valami átragad az emberre. Mózes, a judaizmus és az iszlám prófétája mentesítette a katonaság alól azokat a férfiakat, akik olajfát neveltek. A keresztények az isteni gondviselést látják a fában. A szentképeken Gábriel arkangyal olajfaággal a kezében jelenik meg a názáreti Szűz Mária előtt. A hír­vivő, átadva az angyali üdvözletet, így szólt a Szűzhöz: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.” 

Olajággal fogadta a tömeg a Megváltót, amikor szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Erről emlékezünk meg a húsvét előtti virágvasárnapon, amikor a templomokban megszentelik a barkát. Azért barkát, mert térségünkben nincs olaj- vagy pálmaág, van viszont a fűzfélék fürtös virágaiból. Zala egyes részein macókának vagy cicamacának is nevezik, a horvátok mucek névvel illetik. Az emlékezet szerint Krisztus keresztjét is olajfából és cédrusból ácsolták. 
 

A múlt kínos ügyeiben kutakodva tudjuk, hogy Odüsszeusz olajfa karóval megvakítja Poszeidón gyermekét, Polüphémoszt. Homérosz folyékony aranynak nevezte az olívát. Már az ő idejében az egészség és a szépség megőrzésére szolgált. A szintén görög Hippokratész író, az orvostudomány megalapítója több mint hatvan betegséget gyógyított vele. Ezzel balzsamozták be a holtak testét s az isteneket ajándékozták meg vele. Még lámpák világítására is használták, akár a kéziszerszámok kenésére. Örökzöld ágaiból az olimpiai versenyek győzteseinek járó koszorút fontak. Erős, tartós fájából bútorokat faragtak, sőt puskatusként is szolgált. A préselt olaj valóban arannyal felérő árucikk volt anno, sok tengeri hajó csak ilyen céllal készült, a tárolásra és szállításra szolgáló amforákkal együtt. Leveléből manapság is készítenek gyógyteafőzetet, amit egyebek mellett kardiovaszkuláris betegségek ellen, valamint az immunrendszer erősítésére használnak, de állítólag jó a cukorbaj megelőzésére is. Egy régi szólás szerint az olajfa akár egy igazi anya, akkor is ad, ha évekig elhanyagolják. Szemben a szőlővel, amit ugyancsak régről, legalább hatezer éve ismeri az ember, ám annak tőkéje a legkisebb gondozatlanságot sem tűri, minden hibáért bünteti a feledékeny gazdát.