Zalából Badacsonyba - ezt a bortúrát egyszer végig kell járnia

Valljuk be, az egynaposra tervezett bortúrák legnagyobb vesztesei mindig a sofőrök. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy vonattal indulunk neki a túrának– még ha kétszer is kell átszállnunk, míg Zalaegerszegről eljutunk Badacsonyba. Már maga az út is tele van meglepetésekkel (vagy inkább kihívásokkal), hiszen sosem lehet tudni, épp milyen vonaton kell „izzadnunk” összepréselődve egy vécéajtóval szemben, amit - ki tudja miért - aznap folyamatosan használtak. Mert egy Jánosháza-Tapolca útvonalon ez is könnyen előfordulhat, ami ha nem is kellemes, de mindenképp nevetéssel teli pillanatokat nyújthat a kellő humorérzékkel megáldottaknak. A két és fél óra élményteli utazás után pedig senki ne érezze rosszul magát, ha az érkezés örömében felmerül benne a kérdés, hogy kávé helyett inkább egyből egy pohár borral indulna neki a túrának...

11 óra és 32 fok lehetett, amikor szikrázó napsütésben nekivágtunk az útnak, miközben többször is elhangzott a „kinek az ötlete volt és miért nem csaptuk agyon” mondat különböző szinonimáiban. Így érthető, hogy nagyon örültünk az első szimpatikus megállónak, a Kéknyelű Borozónak; ami igaz, hogy körülbelül 10-15 perc sétára volt csak a kiindulóponttól, de a tűző napon akkor és ott egészen más dimenziót mutat a testüket vonszolóknak.

A legtöbb folyóbor ára itt 300 és 470 Ft/dl volt, de aki megéhezett, az 450 forintért zsíros kenyeret is kaphatott.  

Azt gondolom, a nagy meleg és a borvidék szépségének a számlájára írható, ha az ember a borozót elhagyva egyből úgy érzi, kiszárad, ha nem kóstolhat meg egy újabb pohár finomságot. A Szépkilátó Borozó 12 órakor nyitott, pont, amikor odaértünk. Biztos vagyok benne, hogy ez egy olyan pontja Badacsonynak, amit senkinek sem szabadna kihagynia: a kínálat, a kedves kiszolgálás és a panoráma az embert minden izzadságcseppért kárpótolja. Itt a Borbély családi pincészet borait volt szerencsénk megkóstolni, amit a túra óta biztosan mind nagyon jó szívvel ajánlunk másoknak.

Amikor elindultunk az útra, azt a tanácsot kaptam, hogy „csak a Kisfaludy házig jussatok fel”. Örültünk, hogy ez a célt majdnem könnyedén, de teljesítettük, ahol végül az olaszrizlingek társaságában a „nem is volt olyan rossz ötlet ez a túra” mondat is mintha valakitől elhangzott volna. A borozórészen itt egyébként bodzaborkoktélt is kóstolhatunk 1.790 Ft-ért, vagy Cannabis koktélt 2.590 Ft-ért, mely cannabis likőrt, cannabis szörpöt, gyümölcsöt és szódát tartalmaz. Ez utóbbit az alkoholt kevésbé jól tűrők Cannabis limonádé formájában is kérhetik, mindössze 1.290 Ft-ért. 
 
Az idő szűkössége miatt – és mert kényelmesen szeretünk mindenhol időzni – visszafele indultunk. Egy tábla hívta fel a figyelmünket, ha az elágazóban jobbra kanyarodunk, 200 méter múlva a Laposa birtokon találjuk magunkat. Jó döntés volt, hogy a kíváncsiságunkra hallgatva azt is látni akartuk; s talán csak a borok hatása, de mintha minden alkalommal egyre varázslatosabb helyen találtuk volna magunkat. 

A Laposa borteraszon a finom borok mellett az ételek is figyelemre méltók voltak: szezonálisan kóstolhatunk például hideg sárgadinnye krémlevest pirított baconnal 2.150 Ft-ért, vagy rántott tokhalat burgonyasalátával, zöldség roppanóssal 3.950 Ft-ért, míg állandó ajánlataik között olyan különlegességek kaptak helyet, mint az olívabogyó-válogatás vagy a gourmet tál.

A meredek lejtőn továbbhaladva már a Szőlőhegy Bisztrót is nyitva találtuk, amit szintén hatalmas hiba lenne bárkinek is kihagynia. Belépve a birtokra egy igazán elbűvölő, mesébe illő teraszon találtuk magunkat, felettünk szőlőlugas, előttünk a csodálatos Balaton, amit a figyelmes és kedves kiszolgálás még meg is koronázott. Itt kóstoltuk a nap egyik legfinomabb borát, a Zeuszt, amiről Benedek Bélától, a hely egyik vendégszerető pincérétől megtudtuk, nem véletlen, hogy egyből beleszerettünk mindannyian: a 0,127 g cukortartalommal rendelkező késői szüretelésű bor ugyanis többszörös aranyérmes. Étlapi ára 2000 Ft/dl, de elvitelre fél liter 6500 forintért megvásárolható.

De a hely más meglepetést is tartogatott: megismerkedtünk ugyanis a konyhafőnökkel, a nagykanizsai származású Bebes Bencével, aki egészen különleges ételekkel kápráztatja el a vendégeket. 

- Az ételekben a hagyományos magyar vonalat követem újragondolva, a visszajelzések alapján szeretik a vendégek. Gyakran előfordul, hogy egy nap 300-400 tányér is kimegy. Jelenleg az ordás sztrapacska lassan sült tarjával az egyik favorit – mondta Bence, aki a legújabb fogását is megosztotta velünk, amit szinte elsőként kóstolhattunk meg: a préselt oldalast lecsókrémmel, hagymás törtburgonyával.

- Ez is egy magyaros étel, kicsit újragondolva, a gourmet vonalon elindulva. Egy napig készül, a csontot kivonom belőle, konfitálom, majd még melegében fóliába tekerem és egy éjszakán át préselem hideg közegben. Ehhez hoztam egy lilahagyma csatnit lecsókrémen tálalva, amire rizscsipsz került, mellé pedig hagymás törtburgonya zöld olajjal, valamint epercsipsz és csirke jus (zsü) – osztotta meg velünk elkészítési módszerét a barátságos zalai konyhafőnök. Ha valaki a jövőben tervezi felkeresni a helyet, ezt a fogást semmi esetre se hagyja ki, mert biztosan nem fog benne csalódni - ahogy a helyben és a kiszolgálásban sem.

Nehéz szívvel mondtunk búcsút utolsó állomásunknak. Már közel jártunk a kiindulóponthoz, amikor az egyik kis borozóban megálltunk vásárolni, hiszen "madárláttát" mindig kell hazavinni. Itt ismerkedtünk meg Ruzsinszki Andreával és Seres Tamással, akik Tiszaalpárról érkeztek ide túrázni. Ők aznap a Klastromkútig mentek, ami 3 óra hosszan tartott felfelé.

Kissé fáradtan, izzadtan, s néhányan talán picit becsiccsentve, de mindenképp tele élményekkel és rengeteg új íz megismerésével szálltunk fel a hazainduló vonatra. Egy felnőtt vonatjegy ára oda-vissza 3730 forintba került, a borokat decinként pedig átlagosan 300 – 900 forint között kóstolhattuk meg; de természetesen megtalálhatóak voltak az itallapon az ennél drágábbak is. Az ételek között is van válogatási lehetőség: éppúgy elérhető a pár száz forintos zsíros kenyér, mint a több ezer forintos „hűha tálak”.  De egy ilyen túrának a varázsát nemcsak a különleges borok és ízletes ételek, vagy a táj szépsége és az ottani kedves emberek adják meg, hanem azok a barátok, akikkel mindezt közösen fedezzük fel és szerzünk együtt megannyi új nevetőráncot és színes emlékeket. 

Az úton zötykölődve már az őszi kirándulást tervezte a társaság, a nap vége felé pedig végre elhangzott az a bizonyos mondat is, amit már az elején is jól tudtunk mindannyian: „szuper ötlet volt ez a túra”. Egy jó társasággal érdemes legalább egyszer mindenkinek ezt az utat megjárnia - a miénknek a sajátos kényelmes tempójában, az 5 percenkénti nevetőgörcsök okozta megállókkal ennyi állomás fért bele egy napba - de ennél kevesebb is megérte volna.