Az év kétéltűje az alpesi gőte lett

Az MME közleményben emlékeztet: a szervezet 1979-ben indította el az „Év madara” akciót, melynek célja – máig változatlanul – természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Ezt követően indult el hasonló céllal az Év hüllője/Év kétéltűje program (a két célcsoport évenként váltakozik) 2012-ben, míg az Év lepkéje idén mutatkozik be. 

Alpesi gőte 

Az év kétéltűjét/hüllőjét nem a hazai természetbarátok választják, hanem az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának munkatársai, immár 2012 óta. Idén eszerint az alpesi gőte kapja majd a kitüntetett figyelmet, mely hazánk középhegységeinek hűvös, csapadékos mikroklímájú élőhelyeinek kisebb tavaiban, tócsáiban szigetszerűen fordul elő. Az egyik legritkább, kevésbé közismert kétéltűnkről van szó, lévén szórványos előfordulásának köszönhetően kevesen találkoznak vele. Védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul, melyen gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárgahasú unkával osztozik. Az alpesi gőtét hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti. Fenyegeti továbbá még az elhibázott haltelepítés és a vizek szennyezése is. A farkos kétéltűekre nézve nagy veszélyt jelent az Európában 2013-ban felbukkant szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans), mely az alpesi gőtét is megbetegítheti. Hazánkban a kórokozót eddig még nem találták meg, de az esetleges fertőzés korai észlelése kiemelten fontos természetvédelmi feladat, amit az Agrárminisztérium biztosította Zöld Forrás pályázat keretében az MME koordinál. 

Az alpesi gőte Nyugat-Európától a kontinens délkeleti részéig nagy területen fordul elő, de behurcolták Nagy-Britanniába, Finnországba, sőt Új-Zélandra is. Alapvetően hegyvidéki állat, mely akár 2500 méter felett is előfordulhat, az Alpokban állományai még stabilak. 

Az MME honlapja említi, hogy az Őrségben és a Bakonyban élő állományait külön alfajnak tekintik (bakonyiensis), amit genetikai vizsgálatok is megerősítettek. 

A kifejlett alpesi gőte teljes testhossza 8–12 cm, a nőstények nagyobbra nőnek a hímeknél. A hím hátoldala kékes- vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímek gerincvonalán a fejtetőtől a farokvégig alacsony, sárgásfehér él húzódik, amelyen szabályos sorban elhelyezkedő sötét foltok sorakoznak. Fekete foltokkal díszített sárgásfehér oldalát alulról azúrkék csík határolja. A hasa egyszínű narancssárga. A nőstény háta zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Háti éle nincs, hasa a híméhez hasonlóan narancssárga. A tarajosgőte és a pettyes gőte hasa sötéten foltozott, ezáltal az alpesi gőte könnyen megkülönböztethető tőlük. 

Az alpesi gőte párzása vízben történik, a nőstény növényekre, kövekre ragasztja 1,5–2 mm átmérőjű petéit. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Előfordul, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás. Neoténiás alakja is ismert, ezek a lárvakori kopoltyúikat felnőttként is megtartó példányok sosem hagyják el a vizet. Normális esetben szeptember végén, október elején vonul telelni sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A gőtelárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak. 

Az alpesi gőte hazánk egyetlen fokozottan védett kétéltűfaja. 

Az év madara a barkóscinege, róluk itt olvashatnak. 

Az év lepkéje a fecskefarkú pillangó, róluk itt olvashatnak.