Vindornyafok évezredes falu betelepülőkkel, gyönyörű tájjal

- Karmacson voltunk pörköltfőző-versenyen, amelyen a környék tizenkét csapata vett részt, s mi lettünk az elsők! – újságolja nagy örömmel a polgármester…

Így kezdődött a „Mert az ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai riportunk a kis zsákfaluban, Vindornyafokon, melynek réges-régi történelmi emlékei vannak, léteznek meséi, s akadnak olyan házai a régmúltból, amelyeket érdemes megnézni. Csendes az élet a szép tájban megbújó faluban, ezért is keresik fel sokan.

– Már csak egy építési telkünk van, ezért is gondolkozunk abban, hogy építési tervünkben kialakítunk egy új utcát, de ezt is csak az itt élők földjeiből tehetjük, mert az önkormányzat már talpalatnyi eladható területtel sem rendelkezik. Most is épül, illetve elkészült három új ház. Vindornyafokon 137-en élnek, 65 család, amelyből 12 lakott ház szépen felújítva, külföldieké. Élnek nálunk svájciak, belgák, osztrákok, németek – sorolja Hág Attila, akivel elsőként a temetőbe megyünk, ahol mese is született. 

A sírkertben három, százévesnél is öregebb hársfa áll, az egyikhez hamarosan tábla kerül ki, felirata: „Ő itt a vindornyafoki Hárs apó, aki Wágenhoferné Pohl Magdolna Manó füvek – Gyógynövényes Családmesék c. mesesorozatának főhőse. Állíttatta Vindornyafok Önkormányzata és a Kakukkfű Porta 2023. június 10-én.” A sorozat induló meséjét az itt magasodó hárs ihlette. De megtalálni itt más érdekes, sőt tragikus események emlékeit őrző sírköveket is. Egy másik hárs alatt áll Végler Pál és neje, Vajda Rozália márványobeliszk­je, szeretettel emlékezik rájuk az utókor, mindenkihez volt egy kedves szavuk, ők állították a faluvégi körforgalom parkjába a ma is álló kőkeresztet.

Egymás mellett áll két, földbe süppedt kőkereszt, Szobolics Boldizsáré és feleségéé. Történt 1924-ben, hogy a fináncok rajtakaptak tiltott pálinkafőzésen több gazdát, de a falu nem engedte, hogy eljárjanak velük szemben. Az emberek összefogtak, csoportosultak, hogy mindezt megakadályozzák. Már a csendőrséget is kihívták, amikor Szobolics Boldizsár vasvillát fogott, s ekkor a csendőrök lelőtték. Emlékét őrzi a falu.

– Már a régi időkben is lakott hely volt a környék. Múzeumba került például az itt talált kőbalta. Összesen 21 régészeti lelőhelyünk van a vindornyafoki kőbaltától a római kori villagazdaságokig – említi a polgármester. Az itt talált leleteket dolgozta fel Késő római vastárgyak Vindornyafok határából címmel Müller Róbert, a keszthelyi múzeum nyugalmazott igazgatója. Ennek összegzésében ezt írta: „…megállapíthatjuk, hogy a vindornyafoki vaseszközlelet késő császárkori, feltehetően egy 4. századi villagazdaság eszközkészletének egy részét tartalmazza. Ezek közt újabb bizonyítékát nyertük a taligás nehézeke használatának: együtt került elő ekevas, csoroszlya és ekehúzó lánc. Szőlőmetsző kés ugyan nincs a leletben, de a két vaskos kapa a szőlőművelésre utal. A gazdaságban istállózó állattartással is foglalkoztak. A takarmányt a rendszeresen gondozott rétek kaszálásával biztosították. Ehhez nemcsak a Pannoniára jellemző vaspengéjű hosszú kaszát használtak, hanem a Rajna vidékéről egy sokkal termelékenyebb acélpengéjű kaszát is. Ez egyelőre unikum a Kárpát-medencében.” 

E gazdag leletanyag ellenére csak későn találni írásos feljegyzést Vindornyafokról, a település első említése 1358-ból való, mint nemesi falu. Tudni azt is, hogy 1508-ban a nagybirtokos Sárkány család is részt szerzett a faluból, azonban a jobbágyi rész tulajdonosa nagyrészt a Derecskei család volt. A 16. század elején a törpefalu gazdag mezőgazdasági területekkel és szőlőheggyel bírt, de 1548-tól a folyamatos török támadások miatt 1615-re teljesen elnéptelenedett. Több mint száz évig hallgat a történetírás Vindornyafokról, s csak egy 1773-as felmérés említi német nemzetiségűnek lakosságát. A 19. századtól nagyrészt a Festeticsek szerezték meg a nemesek földjeit, a falu közepén áll egy kúria, ami az övék volt.

– A Mária Magdolna-templom 1993-ban épült fel összefogással, addig egy harangtorony állt itt önmagában. Műemlék jellegű besorolással rendelkezik, s van egy műemlék kőkeresztünk is, amit 1825-ben állítottak elődeink. Mostani fejlesztéseink jobbára olyanok, amelyek a közösséget szolgálják. A kultúrházunk nagytermét önerőből alakítottuk ki, az előtte lévő kemenceházat szintén – mutatja őket büszkén a polgármester. 
Az önkormányzati épület előtt táblák hirdetik, mi létesült az utóbbi években. Falugondnoki buszt kaptak, a ravatalozónál vizesblokkot alakítottak ki, energetikai fejlesztés történt az önkormányzati székházon, orvosi rendelőn és a kultúrházon, vásárolhattak orvosi műszereket. Közben a sportpályához megyünk, ahol a fedett közösségi teret nézzük meg, amely nyolcvan főt fogadhat be rendezvénykor. 

A faluban feltűnnek az útbaigazító táblák, a virágos edények, az útmenti fák, az egész településen amolyan üdülőfalu hangulat érződik…

- Fontosnak tartjuk a fásítást, gyümölcsfákat ültettünk legutóbb is a temető felé eső utcában, vérszilvát, tüskéskörtét, meggyet és szilvát. A faluban sok hasonló fa van, harmincnál biztosan több az utak mentén. A községi díszek azért fontosak, mert ezek ízlésessé teszik a közterületet, a falun áthaladók számára is jó benyomást keltenek. Szerintem az is jó, hogy a bevezető út mellett tehenek legelnek, s nálunk minden tizedik háznál biztosan vannak még tyúkok, kacsák is – állítja Hág Attila.

Berta Gergő, könyvtáros pedig arról szól, hogy hétfőn és csütörtökön nyitva van a könyvtár, s mindig jönnek könyveket kölcsönözni. Jobbára az idősebbek, s főleg bűnügyi történeteket visznek haza elolvasni.

A polgármester elém tesz egy ritkaságot, Farkas János katonai emléklapját, aminek feliratát – Emlékkép a Világháborúról 1914–1916 – kézzel hímezték a kartonra. 

– Behozták hozzánk, megőrizzük – mondja, s megtudom, hogy Horthy Miklós egyik személyi testőre, Jakab László a falu szülötte volt, Budapesten hunyt el. Háza a falu egyik kiemelt épülete, most osztrák tulajdonban van. 

– A legalább háromszáz éves Festetics-kúria pedig az én házam, amit a bíró vett meg anno, majd az ő unokájától osztrák tulajdonba került, akiktől pedig nekem sikerült megvásárolni – hív meg az épületbe Hág Attila. Az ódon boltíves szobában a Festeticsek fényképei láthatók. – Őrizzük ezeket is, sőt, még az eredeti fizetési meghagyás is megvan, 1 millió 460 ezer 600 korona volt a ház, amikor eladták Csíkos Lajosnak és Horváth Istvánnak – mondja, s játszani kezd az asztalon lévő tangóharmonikán. – Büszke vagyok harmonikás voltomra, én szerkesztem a harmonikások.hu portált 2005 óta, és a Dunántúlon élő harmonikásoknak találkozókat is rendezek, ilyenkor jönnek az egész égtájról.

A falunak szőlőhegye is van, a Rózsa-hegy, ahol bort is termelnek, no meg gyerekeket táboroztatnak. Idén eddig öt tábornapot szerveztek, ilyenkor a falu pincéjénél megvendégelik a kicsiket, megmutatják nekik a gyönyörű tájat, amelyben, háttérben a távoli hegyekkel, a falujuk is fekszik a völgyben.