Egerszeg lakói 500 évvel ezelőtt

1524-ben Jagelló Lajos király azért, hogy titkárát, Szalaházi Tamást megjutalmazza, kinevezte a veszprémi egyházmegye élére. Az új veszprémi püspök, hogy tájékozódjon új javadalma anyagi helyzetéről, összeíratta birtokainak jövedelmeit, köztük a hozzá tartozó Egerszeg mezővárosét is. A szerencsés véletlen folytán ez az ún. urbárium egy bécsi levéltárban átvészelte az elmúlt fél évezredet és így megismerhetjük belőle városunk 500 évvel ezelőtti lakóit. (A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzik ennek a fontos dokumentumnak közel egykorú másolatát.) A forrás nem ismeretlen a kutatók előtt, de jelentősége miatt megérdemli, hogy ezen a nevezetes jubileumon is megemlékezzünk róla.

Az urbáriumok a földesurak birtokait, az ott élő népességet, a tőlük befolyó jövedelmeket és a birtokból származó hasznot írták össze. Egerszeg mezőváros földesura azóta volt a mindenkori veszprémi püspök, amióta IV. Béla király 1266-ban kárpótlásul a veszprémi egyháznak ajándékozta Egerszeget. A következő évszázadok püspökei az oklevelek tanúsága szerint nem sokat foglalkoztak az egyházmegyéjükben a székhelyüktől távol eső birtokaikkal, többek között ezért is nagy jelentőségű a továbbiakban bemutatandó urbárium.

Az összeírás Egerszegre vonatkozó része a település 129 adófizető portájának 161 személynevét tartalmazza. ami azt jelenti, hogy városunknak akkoriban kb. 800 lakosa lehetett, tehát nem volt jelentéktelen település. A szolgáltatásra kötelezettek neve valószínűleg a telkek sorrendjében került felvételre, a nevek után az általuk művelt telkek nagysága és a fizetendő összeg áll. Városunk minden hajdani lakójának nevét itt nincs mód felsorolni, de vegyünk példának néhányat!

Szabó György és Felső Balázs egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Kós Pál és Hős György egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Bíró Osvát fél telket (művel), fél forintot (fizet)

Molnár Pál egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Gál Sebestyén egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Szabó Márton másfél telket (művel), másfél forintot (fizet)

Molnár Benedek fél telket (művel), fél forintot (fizet)

Bornád Benedek egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Kis Albert egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Cseh Osvát egész telket (művel), 1 forintot (fizet)

Bagó Mihály és Hval Pál egész telket (művel), 1 forintot fizet

Említsük még meg a névsorban utolsóként szerepelő Molnár Tamás bíró nevét is, aki szintén egy egész telket művelt.

A fenti nevekből és az összeírás további neveiből több tanulság is levonható. A lakosok túlnyomó többsége magyar családnevet viselt, ez etnikailag egységes lakosságra utal. Köztük találhatók helynévi eredetűek: Söjtöri, Cseh, továbbá foglalkozásokkal kapcsolatosak: Molnár, Ács, Deák, Gerencsér, Szabó, Varga, Kovács, Sáfár, Fegyveres. Olvashatók köztük külső és belső tulajdonságot jelölő nevek: Kis, Nagy, Veres, Kevély, Jó. Kustos Bálint, György és Ambrus neve áttételesen egyházi eredetre utal (custos=őr). Ha a keresztneveket nézzük, azt láthatjuk, hogy az 500 évvel ezelőtti egerszegiek hasonló neveket kedveltek, mint 20. századi utódaik: György (ez a leggyakoribb), Balázs, Pál, Márton, Benedek, Miklós, Tamás, János, Mihály és a többi, ma is gyakori férfinév fordul elő a névsorban. Asszonyokat csak kétszer említenek, akkor is csak, mint valakinek az özvegyét. Érdemes megemlíteni, hogy az, a névsorban néhány esetben előforduló jelenség, hogy egy telken két név szerepel, azt jelenti, hogy az adó elkerülése miatt a jobbágycsaládok összeköltöztek.

Az urbáriumban a névsor után olvasható szöveg az adózókat hol polgároknak nevezi (civis), hol pedig jobbágyoknak (iobagio). Jogállásukat ez utóbbi fejezi ki pontosabban, hiszen a mezővárosok lakói nem rendelkeztek a szabad királyi városok polgárainak jogaival. Ebből a kiegészítő szövegből is fontos dolgok derülnek ki. Egerszeg püspöki mezőváros lakói minden évben Szent Miklós napjára (december 6.) tartoztak teljesíteni adófizető kötelezettségeiket, amelynek mértékét a jobbágytelek nagysága határozta meg. Ennek alapján az egész telkes jobbágy évente egy forintot, a töredék telekkel rendelkezők pedig a telek méretének megfelelően fizettek. Az egerszegiek adója évente 120 forint volt, de az urbárium készítője eltévesztette az összeget és 119 forint és 50 dénárt tüntetett fel. Ezek mellett az egyháznak a termett gabona és a bor után tizedet, más néven dézsmát fizettek. A terményszolgáltatás másik fontos részét a szintén borból és gabonából álló kilenced alkotta, amelyet a mindenkori földesúrnak, tehát a veszprémi püspöknek kellett fizetni.

Az összeírás rendelkezik még az uradalom közvetlen irányítását felügyelő tiszttartóknak járó jövedelemről is, ami szintén a jobbágyi szolgáltatásokból származott. Egerszegen a tiszttartónak a gabona mellett a vámjövedelemből és a bírságok egy részéből állt. Érdekessége az urbáriumnak, hogy a benne megemlített, a Zalavize folyón működő három malom után azok használói a tiszttartónak évente egy font borsot, a kor értékes fűszerét voltak kötelesek adni.