Kiskerti rebarbara újragombolva

Elhatározva, hogy jövőre egy kisebb ültetvényt nevelek a gyökere által gyógynövényként is elismert legendásan savanyú zöldségből, gyűjtöttem is egy marékkal az apró barna korongokból. Summa summarum, lesz még egy kertlakónk, melyet tél végén magról vetve palántaként a nappaliban kezdek majd nevelgetni. Úgy tudom, ráérősen csírázik: 2-3 hét is eltelik, mire zöld levélujját hajlandó kidugni a friss levegőre. A bennfentesek jó tanácsa: a magot a cserépben csak vékonyan takargassuk be a földdel, a csírásázásához pedig biztosítsuk az állandó nedvességet és a talpmeleget. Mielőtt kiültetjük, legalább egy hétig szoktassuk a kinti világhoz. Ne száműzzük a kert sarkába, napsütötte helyet kapjon, hosszú karógyökere komfortját jó mélyen felásott talajjal biztosítsuk, dolgozzunk bele sok komposztot vagy komposztált trágyát - a legjobb, ha utána pár napig állni hagyjuk. A kiköltöztetés után alaposan öntözzük meg, de később se hagyjuk szomjazni. A cseperedő rebarbarát csak az első két évben kell gyomlálgatni, kapálgatni, a nagyra nőtt zöldséggel szemben már semmi esélyük a kotnyeles gyomoknak. 

A rebarbara számára a jó vízelvezetésű talaj az ideális, a pH-ja nem oszt, nem szoroz: lehet semleges, lúgos vagy savas, zöldségünknek bármelyik megfelel. A homokos talajnál viszont jobb az anyagos, mert vízvisszatartóbb és több tápanyagot tart raktáron, a nagytermetű növénynek ugyanis vastag szára és jókora levele neveléséhez sok élelemre van szüksége - lehetőleg minden tavasszal gazdagítsuk a földjét komposzttal. Már ültetéskor számítsunk rá, hogy rebarbaránk tavaszonta  a koronája külső szélein hozza a rügyeit, így évről évre szélesebb lesz, de a közepén már nem nevel új szárakat, így, sok évelő növényhez hasonlóan a rebarbaránknak is jót tesz a néhány évenkénti tőosztás. Kora tavasszal éles késsel, ásóval vágjuk kettő vagy három felé a növényt, esetleg az egészet ki is áshatjuk és feldarabolhatjuk.

Ha nagyra nő a rebarbara, szinte egyedül is ellát egy családot, persze érdemes többel is foglalkozni, mert akkor spájzolni is tudunk belőle. Friss vitaminbombaként már kora tavasszal felturbózhatjuk vele a család immunrendszerét, az elsők között vihetjük a konyhára Szakemberek az tanácsolják: az új ültetésű növénynél a betakarításhoz várjuk meg a 2., a magról nevelt esetében a 3. szezont. Terebélyes, szép levelét látva az ember szinte sajnálja, hogy zöldségként kizárólag a szára fogyasztható. Ezeket viszont, amint elérték a teljes hosszúkat, kezdjük el felhasználni. A szedéshez erősen fogjuk meg, csavarjuk és húzzuk ki a tőből, ne használjunk kést, mert az növényről, növényre hurcolhatja a betegségeket, a megmaradt szárcsonk pedig nyitott kapu a baktériumok, gombák számára. A betakarított szárról hamar vágjuk le a levelet, mert mérgező és felgyorsíthatja a szárak hervadását. De ne panaszkodjunk, a szár dugig van a legfontosabb ásványi anyagokkal : vassal, cinkkel, magnéziummal, kalciummal, káliummal, bővelkedik az A-tól a K-ig terjedő skálán a legértékesebb vitaminokban, kitűnő forrása a karotinnak, a niacinnak, a folsavnak és a stressz ellenes pantoténsavnak. A levélnyelet natúr vagy salátákban nyersen is megehetjük, élelmirost-tartalma mellett oxálsav készletével serkenti a bélmozgást és segíti a salakanyagok kiürülését. Az oxálsav, alias sóskasav mellett citromsavat és almasavat is tartalmaz, kora tavasszal az utóbbiból a többet, a szezon végén már kevesebbet. Alacsony a kalóriatartalma, koleszterin-zsír és nátriummentes, méregteleníti a szervezetet és összehúzó tulajdonságokkal rendelkezik. Mint kiváló K-vitaminforrás, hozzájárul az idegrendszer és az agy egészségéhez, kedvező mennyiségű luteint, zeaxantint és béta-karotint tartalmaz, amely segít megvédeni a szemet és a bőrt a káros hatásoktól.