Ajánló

2 órája

Ezek a programok várnak ránk a hétvégén Zalában

Zaol.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Kiselev Andrey Valerevich

Tök jó program Zalakaroson

Szombaton 16 órakor a Karos Korzón a Tök jó Zalakaroson program keretében Boszorkány triatlonra várják a nevezőket. Lesz boszorkányos arcfestés, máglyarakás és boszorkányégetés. Az estét boszi diszkó zárja. Vasárnap 17 órakor ugyanezen a helyszínen lámpásokat készítenek, majd a résztvevők egy erre kijelölt ösvényt járhatnak végig.

Makettbörze az Apáczaiban

A harmadik Wolpack Makettbörzét tartják október 26-án, szombaton 9 órától 12 óráig a zalaegerszegi Apáczai Csere János Művelődési Központban. A szervezők az érdeklődőknek azt ajánlják, hogy lehetőségük lesz megszabadulni a „már úgy sem rakom össze” makettektől, vagy beszerezhetik maguk vagy családtagjaik számára a karácsonyi ajándékot is. A maketteken kívül vasút- és autómodelleket is várnak a gyűjtőktől a börzére, amelynek helyszíne az emeleti kiállítótér és klubszoba lesz az Apáczaiban.

Kulturális kalandok 55 kilométeren

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, október 26-án, szombaton a Göcseji Múzeum egy újabb színes, kalandokkal, látnivalókkal teli kerékpártúrát szervez. Az idei, 55 kilométeres túra alkalmával nemcsak újabb középkori műemlék templomokat ismerhetnek meg a résztvevők, hanem a Göcsej finomságait is megkóstolhatják a helyi termelők portáin. Részvételi díj kétezer forint. Indulás a Göcseji Múzeum elől október 26-án 9 órakor, visszaérkezés a múzeumhoz körülbelül 16 órakor.

Régészeti családi délután Zegollyal

A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban október 26-án, szombaton 14 és 17 óra között régészeti családi délutánra invitálják az érdeklődőket. A jegyáras programon egy titokzatos idegen által elcsent értékes és fényes leletet kell megkeresnie a gyerekeknek Zegoly, a múzeumi bagoly segítségével. Ha sikerrel járnak, nem maradnak jutalom nélkül, minden apró nyomozó egy különleges ajándékkal térhet haza.

Őszi nyitott műhelygalériák napja sütéssel

A zalaegerszegi Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban október 27-én, vasárnap 14 órától 18 óráig népi kézműves játszóházba várják az érdeklődőket. Többek között gesztenye, dió és makk felhasználásával játékokat, kukoricaszárból állatokat és agyag töklámpásokat készíthetnek, illetve almás kosárkát és gesztenyés kiflit süthetnek. Aznap is megtekinthető a Rendeki Kézműves Porta című időszaki vitrinkiállítás a kézművesházban.

Sziva Ferenc-emléktúra

Szombaton 10 órakor a zalaegerszegi botfai közösségi háztól indul a Sziva Ferenc-emléktúra. A Hideg-kúti forráshoz gyalogolnak a résztvevők, akiknek 4,5 kilométert kell megtenni.

Mesterségek napja

Szombaton 14 órától tartják a Mesterségek Napját a keszthelyi Balatoni Múzeumban. A program során olyan mesterek mutatják be munkájukat, akik nemcsak kiválóan űzik szakmájukat, de tudásukat szívesen meg is osztják az érdeklődőkkel.

Fitten Sármelléken

Szombaton 10 órától Fitten Sármelléken címmel családi sportnapot rendeznek a település közösségi színterén. Különböző bemutatókkal, sportágakkal, előadásokkal és kitelepülőkkel várják az érdeklődőket.

Lemezbemutató

Cafuné lemezbemutató koncert lesz szombaton 18 órakor Gyenesdiáson, a Községházán. A program a JazzKamra sorozat része.

"Kutyajó" délután a HSMK-ban

Nagykanizsán pénteken "Kutyajó" délután címmel ingyenesen látogatható programra várják az érdeklődőket 15.30 órától a HSMK-ba. Kirakodóvásár és tanácsadás, majd 16 órától terápiás kutyák bemutatója lesz a Dió Team terápiás kutyacsapatával. Átadják a gyermekrajzpályázat díjait, 17 órától lesz Dog Dancing Szabó Vikivel és Orionnal, Szabó Viktória (gazdi coach) pedig interaktív előadást tart.

A MeArMa Trió koncertje

Pénteken a nagykanizsai Medgyaszay Házban 18 órakor a MeArMa Trió koncertjét hallhatja a közönség. A Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület szervezésében megrendezett koncerten a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI három zenetanára, Fekete Melinda Zsófia, Jakobovics Árpád és Simo Márta játszik.

Datolyaszilva-szüret

Becsehelyen a Gerecse-hegyháton található datolyaszilva-ültetvényen szombaton 8 órától 16 óráig ismét "Szedd magad!" szüret lesz Harcz Endre birtokán. Ezen a napon datolyaszilvát lehet szedni, kivit pedig vásárolni lehet.

Ultiverseny Pölöskefőn

Pölöskefőn szombaton 10 órakor a kultúrházban rendezik a 35. Hét Ördög Kupa ultiversenyt, valamint az egyik nemrég elhunyt kaposvári társuk tiszteletére a Bolevácz László emlékversenyt is.

A Székely autonómia napja

Iharosban vasárnap 18 órakor a Székely autonómia napját ünnepli az önkormányzat a Kossuth utca 41. szám alatt. Lesz székely őrtűz, közös imádság és batyus vendéglátás.

Bunkertúra

Szombaton Lovásziban az idei év második hosszú bunkertúráját tartják, a résztvevőket 9 órára a Lovászi Olajbányász Művelődési Házhoz várják. A túra hossza kb. 11 km, az útvonal a légópince- Vasfüggöny Múzeum- bunkerek - LT-3 tankállomás felé halad. A túrára jelentkezni pénteken 16 óráig lehet. A résztvevőket a kirándulás végén vendégül látják a szervezők.

A forradalom emlékére

Szilvágyon szombaton emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. Szentmise kezdődik 14 órakor, 14.40-kor megemlékezést tartanak, majd 15 órakor kezdődik a szépkorúak köszöntése a kultúrházban.

Felavatják az alkotóházat

Kálócfán szombaton 15 órakor tartják a felújított Alkotóház ünnepélyes avatását, majd az idősek napi rendezvényt.

Termelői vásár

Felsőrajkon termelői vásár tartanak szombaton 8-10 óráig. Kegyeleti díszek nagy választékban lesznek elérhetők, a közel 20 termelő és kézműves portékái mellett almás pite és sült gesztenye is kapható lesz.

Szépkorúak köszöntése

Zalalövőn, az iskolában szombaton 14 órakor tartják a szépkorúak ünnepnapját. Köszöntőt Gyarmati Antal polgármester és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője mond, ezt követően az Ezüstlile és Kislile néptánccsoport, valamint a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei adnak műsort. Zalatárnokon az IKSZT-ben pénteken 17 órakor tartják a szépkorúak ünnepét. Köszöntőt Soós Zsolt polgármester mond, műsort a településen élő gyermekek és a zalaapáti harmonikazenekar ad.

Családi délután

Zalaháshágyon, a könyvtárban szombaton 16 órakor őszi családi délután, s azon belül tökfaragás, mandala készítése, és más kézműves programok várják az érdeklődőket. A program jelmezes halloween partival zárul.

Felújított imaház

Kiscsehiben vasárnap 11 órakor tartják a felújított imaház avatóünnepségét. Köszöntőt Süle Béla polgármester, ünnepi beszédet Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője mond. Ezt ünnepi szentmise követi, aminek főcelebránsa, dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek fel is szenteli az imaházat.

Snapszerverseny

Kiscsehiben, a kultúrházban vasárnap 14 órai kezdettel nyílt nevezéses snapszerversenyt rendeznek.

Népi gasztronómia

A muravidéki Radamosban, a Lehetőségek Házában pénteken 15.30 órától a népi gasztronómiával kapcsolatos műhelymunkát tartanak, amely során Toplak Alenka vezetésével a fumu, vagyis a baba formájú ünnepi töltött kalács készítésének fortélyait sajátíthatják el a résztvevők.

Tornatermet avatnak

Gyertyánosban, a muravidéki településen működő általános iskola mellett pénteken 16 órakor avatják fel azt a tornatermet, amelynek kialakítását a magyar állam a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül közel egymillió euróval támogatta.

Deák Ferenc-emléknap

Zsitkócon, a muravidéki település faluotthonánál szombaton 14 órakor rendezik meg a koszorúzással egybekötött Deák Ferenc-emléknapot. Ünnepi beszédet Klujber László, a söjtöri Deák Ferenc Általános Iskola tanára mond, a műsorban a helyi gyermek néptánccsoport működik közre.

Fotókiállítás

Lendván, a Galéria és Múzeum Fő utcai bemutatótermében szombaton 18 órakor Járókelők címmel Zoran Kolaric fotóiból nyílik kiállítás.

Színjátszó bemutató

Dobronakon, a muravidéki település művelődési házában mutatja be szombaton 19 órakor a Lendvai Színház Szerető Társulat Spiró György Csirkefej című színművét. Az előadás rendezője Mess Attila.

Koncertek, zenés partik

Zalaegerszegen, a Keresztury VMK-ban pénteken 20.30 órától az Anna & the Barbies ad koncertet. A Mama Africában szombaton a sztárvendég Kozsó és az Ámokfutók, a rezidens lemezlovas Miller lesz. A Mimosa Barban szombaton Roland keveri a zenét. Nagykanizsán, a Kanizsa Clubban szombaton Bréda Bia, Gomez és Goda zenél. Keszthelyen, a No.1 Szalonban szombaton az Unisex lép fel, majd Dorian, Roni és Solymosi Attila szórakoztatja a közönséget. Zalaudvarnokon, a Vadvirág étteremben szombaton Márió, a harmonikás lép fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!